Select Page

ÉLETRAJZ

A férfierények, a munka, az emberszeretet, az igazi magyar mágnás mintaképe”2, „a népjólét emelése érdekében önzetlenül munkáló férfiú”3, „se főispán, se polgármester, ő a múltban, valamint a jelenben a környéken – minden.”4 Így és ezekhez hasonló nimbuszokat zengtek gróf Mailáth Józsefről kortársai. Egy személyben volt korának jelentős, országos nevű birtok-, agrár-, illetve szociálpolitikusa, a hitel- és fogyasztási szövetkezetek „lelkes bajnoka”5, Zemplén vármegye közérdekét, különösen pedig a közgazdaságot szívén hordozó nemes gróf”6, „a magyar közgazdasági irodalom és szociológia nagy vezéregyénisége7, a Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulatnak közel 40 éven át elnöke, író, publicista és zeneszerző. 1882-től majd félszázadon át volt a perbenyiki uradalom birtokosa, amelyet nejével, gróf Széchenyi Máriával együtt országos hírű mintagazdasággá fejlesztett, munkájukkal fellendítve Perbenyik és Bodrogköz mezőgazdasági, ipari, társadalmi és kulturális életét.

Mailáth György (1818-1883) országbíró és báró Prandau-Hilleprand Stefánia (1832-1914) negyedik gyermeke, teljes nevén József Antal Adalbert Viktor István, 1858. április 11-én született Pécsett. Keresztapja gróf Mailáth Antal (1801-1873) főkancellár, Zemplén vármegye főispánja, keresztanyja Cseh Terézia volt.8 Hat testvérével együtt a Baranya megyei Bakócán nevelkedett. Középiskolai tanulmányait Budán, Sopronban és Bécsben, míg jogi tanulmányait Bécsben és Budán végezte. Az önkéntesi éveket Győrött töltötte, és szolgálaton kívüli tartalékos honvédhuszár főhadnagyként szerelt le.9

Keresztapja 1871-ben írt végrendeletében őt nevezte ki a perbenyiki uradalom örökösévé, amit nagykorúvá válásáig, 1875-től 1882-ig, az édesapja irányított. 1882 őszén vette át örökségét.

1883. február 13-án Zemplén vármegye tiszteletbeli főjegyzőjévé nevezték ki.10 Március elejétől részt vett a megyei bizottsági közgyűléseken11, a Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat választmányi tagjává választották. 1883 márciusában édesapját budavári lakásán meggyilkolták.

1884-ben a Zemplén vármegyei orvos-gyógyszerész egyesület tagjává választották.12 A Zemplén című vármegyei lapban ez évben jelent meg első cikke, melyben többek között a következőket írta: „…biztosítom bodrogközi gazdatársaimat, hogy egészséges alapokra fektetett gazdasági fejlődése azon vidéknek, azon kerületnek, amelyben élek és munkálkodom, amelyhez családi és baráti kötelékek fűznek, mindenkor és mindenütt élénk érdeklődésem tárgya lesz. És ezen vidéknek szellem és anyagi felvirágozását csekély erőm és tehetségemmel mindig támogatni fogom.”13

1885 októberében az uralkodó a meggyilkolt országbírónak a nemzet és az ország érdekében végzett munkájának elismeréseként a grófi méltóságra és rangra emelte annak öt fiát, köztük Mailáth Józsefet is és azok törvényes utódait, akik ezzel együtt a Főrendiház tagjai is lettek.

1885-ben a „veres kereszt egylet” Zemplén vármegyei választmányának társelnökévé14, 1886. június 7-én a Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat elnökévé választották15. 1891-ben a vármegyei közgazdasági bizottság elnöke is.16

Az 1894 és 1899 között elsuhanó évek a nagy építkezések korszaka volt Mailáth életében. 1894-ben Királyhelmecen felépült a Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat székhelye.17 Egy évvel később ünnepélyes keretek között avatták fel a nagytárkányi római katolikus templomot, melyet a buzgó kegyúr saját költségén bővíttetett ki.18 1897-ben a királyhelmeci Mailáth-közkórház építésével teljesítette nagybátyja, gróf Mailáth Antal végrendeletében meghagyottakat. 1899-ben pedig felújította és egy emelettel bővítette perbenyiki kastélyát. A kor neves művészei, Hubert József építész, Róth Miksa üvegfestő és Hein János kertépítész nevei jegyzik az újjávarázsolt főúri rezidenciát és kastélyparkot. Otthonuk, mintagazdaságukkal együtt, rangjukhoz, társadalmi és közművelődési tevékenységükhöz méltó családi fészekké változott az építkezések után.19

Az ezredéves országos kiállítás alkalmával Mailáth rendezte a Vízügyi kiállítást, melynek szervezése és rendezése körül tanúsított érdemeiért, a Lipót-rend lovagkeresztjét adományozta számára Ferenc József császár és király.20

A hitel- és fogyasztási szövetkezetek bodrogközi elterjedésének érdekében Mailáth széles körű felvilágosító kampányt indított. Cikkeket és tanulmányokat írt, személyesen is buzdított a szövetkezetek alapítására. Több bodrogközi szövetkezetnek volt alapítója és elnöke. 1899-ben megalakította a Felső-tiszai vármegyék Hitelszövetkezeteinek Szövetségét, melynek elnöke lett. Tagja volt a Tiszavölgyi Társulatok Szövetségének, alapítója és elnöke volt a tiszai társulatok közös nyugdíj-intézetének, igazgatósági tagja a Hangyának, 1908-ban megalapította a Magyarországi Szövetkezetek Szövetségét, melynek elnöke lett.21

Az 1898 elején fellángoló szocialista megmozdulások után aktívabban munkálkodott. Számos tanulmánya, cikke és munkája jelent meg, mely a magyarországi szocialista mozgalmakkal foglalkozott, 1899-ben Szatmáron megindította Magyar Földmíves című lapot, 1899-ben és 1900-ban gazdasági téli tanfolyamot rendezett Perbenyiken.22

Nem csak publikált, de másokat is segített írásaik megjelentetésében. 1901-ben Berecz Károly Bodrogközi rigólátta kalács című könyvének kiadásának pártfogását vállalta el.

Mailáth gyakran felemelte a szavát a kivándorlás ellen. Több újságcikkben is foglalkozott az egyre súlyosbodó kivándorlással, előadásokat tartott, melyben nemcsak bemutatta a problémát, annak okait, de kifejtette azokat a módokat és lehetőségeket is, amelyek szerinte meggátolhatták volna a kivándorlást. Ez ügyben tett fáradalmai, és főleg az e tárgyban 1900. április 23-án a Főrendiházban elmondott beszédének hatására, 1903 nyarán egy amerikai magyar munkás és betegsegélyező egylet vette fel Mailáth nevét.23 Ez volt a „Gróf Majláth József Conneaut Barbari Első Magyar Betegsegélyező és Halotteltakarító Egylet”.24 Mailáth 1905-ben a Kivándorlási tanács tagja25, majd 1913-ban annak elnöke lett.26

Sokrétű és aktív munkáját több ízben is jutalmazták. 1902-ben az Országos Gazdasági Munkáspénztár igazgatósági tagjává27, 1905-ben a Magyar Földhitelintézet felügyelő-bizottságának elnökévé28 választották. A Zemplén megyei Tanító Egyesület tiszteletbeli tagsági29, a bodrogközi kaszinó egyesület díszelnöki30, 1910-ben pedig Királyhelmec díszpolgári címmel tüntette ki.31 1909 januárjában a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot nyerte el az uralkodótól.32 A kitüntetéseken, díszpolgári vagy elnökségi címeken kívül a legnagyobb állásokkal keresték fel. 1900-ban a Zemplén vármegyei főispáni címet33, 1906-ban a királyhelmeci és olaszliszkai kerületek képviselőségét34, majd a földművelésügyi minisztérium vezetését35 hárította el magától. Egy 1913-ban kelt levelében így írt: „Én nem áhítoztam soha semmire, örültem, ha békén hagytak. Lehettem volna főispán, miniszter és képviselő. Mindezt elutasítottam magamtól, mert ezekre a dolgokra nem adtam semmit. Mert vagy van az embernek értéke és az magától is megvan, vagy nincs, ha nincs, az állás, az embert nem teszi jobbá és érdemesebbé.”

Az első világháború kitörését követően a család perbenyiki kastélyuk egy részét, a királyhelmeci Tiszaszabályozó Társulat helyiségeit és a Mailáth-közkórházat hadikórházzá alakították át, melynek összes költségeit a család állta. 1914 októberében Mailáth elvállalta a sátoraljaújhelyi beteg-megfigyelőállomás- barakk-kórház szervezését, építtetését, vezetését.

1915-ben az orosz betörés által elpusztított falvak közül a Mailáth-család és a Széchenyi-nemzetség Hocsa községet építette újjá.36 A világháború alatti köztevékenységéért több kitüntetésben is részesült. 1915 decemberében Ferenc József „a katonai egészségügy körül a háborúban szerzett különös érdemei elismeréséül a Vöröskereszt I. osztályú díszjelvényét a hadiékítménnyel díjmentesen adományozta”37 Mailáthnak. Ugyanezen évben a porosz királyi Vöröskereszt -érem II. és III. osztályával tüntették ki, melynek viselésére IV. Károly király adott számára engedélyt.38 Az ország utolsó koronás fője 1916 december elején „kivételesen és kegyelemből”, a magyar királyi honvédség szolgálaton kívüli viszonyában, honvéd huszár-századossá nevezte ki.39 December 30-án, mint Mária Terézia főhercegnő főudvarmestere, neje mint Mária főhercegnő főudvarmesternője, vett részt IV. Károly koronázási ünnepségén.40 Ebből az alkalomból az uralkodó a Vaskorona rend első osztályával tüntette ki.41

1918-ban, a Tanácsköztársaság kikiáltása után, Mailáthot eltávolították a betegmegfigyelő-állomás éléről, 1919. április 22-én nejével együtt letartóztatták. A sátoraljaújhelyi fogdában raboskodtak a többi zempléni és beregszászi tússzal együtt. Négy nap múlva Mailáthnét hazaengedték, férjét túsztársaival együtt marhavagonokban Budapestre szállították. A Markó utcai fogházban, majd a kőbányai gyűjtőfogházban egy hónapig volt bezárva a pár nappal később letartóztatott legkisebb fiával, Pál gróffal együtt. A család hosszú viszontagság után, csak júniusban találkozhatott újra Perbenyikben.42

Bár Trianon után Perbenyikben lakott a család, Mailáth továbbra is részt vett az immáron csonka Zemplén vármegye törvényhatósági bizottság közgyűlésein, 1923-ig vezette a Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulatot. Miközben a családban sorra születtek az unokák és hunytak el a testvérek, sógorok és sógornők, József gróf tovább jelentette meg műveit, és több zongoradarabot komponált. 1931-ig 67 magyar, 30 német, 12 francia, 8 angol és 2 latin nyelvű cikke, könyve, közigazgatási és szociális munkája jelent meg.43

Mailáth VII. József visszaemlékezése szerint nagyapja, Perbenyik elvesztése és neje 1932-ben bekövetkezett halála után, „Bolygó hollandi”-ként viselkedett.44 Folyton úton volt gyermekei és rokonai között. Keresztelők és temetések váltották egymást, miközben további zeneműveket szerzett.45

József gróf 1940. április másodikán este 7 órakor Nyíregyházán hunyt el. „Egész Zemplén vármegyében mély és osztatlan gyászérzetet váltott ki” Mailáth gróf elhunytának híre.46 Gyászjelentést adott ki a család, a Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat és a Magyar Tudományos Akadémia is, amelynek 1926-tól volt igazgatósági tagja.47 Április 5-én, péntek délután két órakor helyezték örök nyugalomra. „Emelkedett szellemű, nemes egyéniség tért meg vele a perbenyiki családi sírboltba.”48 A temetésen a vármegyét fáji dr. Fáy István főispán és Bornemissza Miklós alispán képviselték, „de részt vett a nagy halott végtisztességén az előkelő közönség mellett a Bodrogköz népének igaz gyászt érző nagy serege is”.49 Zemplén vármegye törvényhatósági bizottságának június 26-ai rendes közgyűlésén az elnöklő főispán emlékezett meg Mailáthról. „Nevezett mint ősrégi törzsökös zemplén vármegyei főúri család sarja, sokoldalú, gazdag közéleti működésével országos hírnevet és tekintélyt szerzett. A megboldogult vármegyénk törvényhatósági bizottságának örökös tagja volt s élete összenőtt vármegyénk történetével. …Minden munkájában páratlan szervező készségről, nemes szociális gondolkozásáról és meleg emberszeretetről tett tanúbizonyságot” – mondta a főispán. A gyászoló családnak küldött részvéttáviratban pedig a következőket írták: „… a megboldogult főnemes, igazi főúr volt, akit igaz nagyrabecsülés és köztisztelet vett körül a társadalom minden rétegében, s akinek valódi, nemes főúri családot jellemző, mélyen érző magyar szívről tanúskodó tulajdonságai, fennkölt úri gondolkozása és áldott jó lelke a társadalom minden rétegében elismerést, szeretetet, megbecsülést és tekintélyt szerzett.”50

A HÁTTÉR –

CSALÁD ÉS OTTHON

Mailáth… megmutatta, hogy igenis a nemzet nemcsak a fővárosban van, él. A vidék csendes, családi otthonában is megizmosodik a kiváló nemzeti zseni, sőt ott igazán. Mert életének gyökerei ott fogamzanak meg a magyar földben és a nemzet ősi szellemében.”- írták 1909-ben. Az említett vidék a kies Bodrogköz volt, benne a csendes kis falu, Perbenyik.

A perbenyiki kastélyt gróf Mailáth III. József (1762-1825) építette 1798-ban. Itt élt nejével, gróf Sennyey Antóniával (1774-1819) és két gyermekük is, IV. József (1796-1875) és Antal (1801-1873) grófok is itt élték le életüket.

József 1882-ben vette át örökségét, a nagynevű gróf Mailáth Antal egykori Zemplén megyei főispán, magyar királyi udvari kancellár egykori uradalmát. Az év őszén költözött be abba a kastélyba, amely Bodrogköznek akkor talán legfiatalabb úri lakának számított a maga alig 84 évével.

Egy elhanyagolt birtokot vett át József. Nyomban hozzá is fogott otthonának és birtokának fejlesztéséhez. Nemsokára vadaskertet létesített, hogy egyik legnagyobb szenvedélyének, a vadászatnak is hódolhasson, az akkor még nemes vadállatokban szegény Bodrogközben. 1892-ben istállót, lovardát, lovagló-termet, 1896-ban csodás víztornyot, később virágházat-télikertet építtetett.

Egyre bővülő családjának, a Millennium utáni években, egy a rangjához méltó, gyönyörű és modern kastélyt emeltetett Hubert József építésszel. Az akkor már 100 éves, földszintes és egy 1869-es összeírás szerint 25 szobával és 2 konyhával rendelkező, kinézetre igen egyszerű kastélyt egy emelettel és külön konyha- illetve vendégszobaszárnnyal bővítette. A Czapáry család által alakított parkot Hein Jánossal varázsoltatta át 1903-1905 között.

1900-ban készült felvételek maradtak meg az akkor épp elkészült kastély belső termeiről. Itt a könyvtárat is lefényképezték: sötét tónusú bútorok, bőrfotelek és díszesen faragott asztal volt itt egykor. A sarokban László Fülöp Elek (1869-1937) Mailáth Erzsébet és Stefánia contessekről 1896-ban készített festménye, alatta több fénykép látható. Valószínűleg több száz, talán pár ezer kötetből állt a család könyvtára. Mivel mára nyoma sem maradt, csak találgathatunk, hogy milyen könyvek sorakozhattak egykor azokban a szekrényekben.

A kastély mellett épült római katolikus kápolnát is teljesen átépítette. Itt kapott helyet hatalmas Riegel-orgonája, amelyen oly előszeretettel játszott és komponált.

József gróf 1886. június 10-én kötött házasságot gróf Széchenyi Máriával. A házaspárnak 6 gyermeke született: Erzsébet (1889-1980), Stefánia vitéz sztankovai Sztankovánszky Pálné (1891-1952), VI. József (1895-1939), Mária széki gróf Teleki Béláné (1897-1963), Antal (1898-1899) és Pál (1899-1981 körül).

A gyermekek nevelését házi tanítók, nevelőnők, és a mindenkori házi pap végezte, a terjedelmes gazdaságot a grófné tartotta a kezében. Így Mailáthnak ez a nyugodt családi háttér és a kellemes környezet biztosította, hogy kedvenc témáiban, a szocializmus, a kivándorlás vagy az egészségügy kérdéseiben és történetében elmélyedjen, gondolatait, eszméit papírra vesse.

A PERBENYIKI KÖNYVTÁR SORSA

Egy mindenkori főúri kastély elengedhetetlen része volt a könyvtár, amely nem csak „dísztárgy” volt, hanem bizonyítékául szolgált a tulajdonosok kulturális érettségéről, széles körű műveltségéről és látóköréről.

Hogy mennyi könyvvel rendelkezett Mailáth nem tudjuk. Annyi bizonyos lehet, hogy könyveket is örökölt keresztapjától, akinek a bátyja IV. József gróf, még 1873-ban többek között több mint 110 kötetnyi „ritka és nagybecsű” klasszikus és történeti művekből álló könyvtárt ajándékozott a sátoraljaújhelyi gimnáziumnak.51

V. József 1886 körül kezdett el foglalkozni a szocializmussal, „az alapvető munkákat négy nyelven” meghozatta magának és akkoriban „még nagyon ráérvén” sokat olvasgatta.52 Évtizedeken keresztül gyűjtötte a forrásmunkákat.

Hogy pontosan mi és hogyan zajlott le a perbenyiki kastélyban a proletárdiktatúra és az ország megszállása alatt, eddig nem ismert, de 1925-ben így írt: berlini kapcsolatainak volt köszönhető, hogy: „azokat a könyveket, amelyeket vagy a románok égettek el, vagy a magyar hatóságok koboztak el, Berlinből mind megkapom. Ennek köszönhetem, hogy a magyarországi bolsevista literaturát illetőleg gyűjteményem teljes”.53 „… a hazai szocialista irodalmat is állandóan éber figyelemmel kísértem … mindazokat a forrásmunkákat, melyek nem estek a románok kultúrszomjának áldozatául, sem a kommunista bukás után elkobozva nem lettek: a Városi Könyvtárban mind megtaláltam, a többi könyvtárakban tett hiábavaló kutatásaim után.”54

A család felépítette a budai Mailáth-palotákat a Keleti Károly utcában, mely a család anyagi csődjét jelentette. 1934 júniusában a perbenyiki kastélyt lezárták, az ingóságokat elárverezték. De ekkor a könyvtár még nem került dob alá. Ifjabb Mailáth József így írt sógorának 1934. június 28-án: „A perbenyiki árverés lezajlott, minden amit visszavenni érdemes volt birtokunkban van , és az átszállitásra az előkészületek meg vannak téve! Mama salonjai igényelve vannak erre nézve a tárgyalás valószinüleg a birói szünet után lesz megtartva, a biró igen biztatólag nyilatkozott! … A könyvtárt fog kelleni még megvenni ezektől a bitangoktól mert azt nem árverezték ugylátszik azért, hogy ne jussunk olcsón hozzá! Engem ez a három hét valósággal beteggé tett! Gondold el három héten keresztül minden nap három kilométer távolságra tudni azt, hogy mindenféle alak járkál nézeget és árverez ott! Ezen is tul estem!”55

Hogy iratok és könyvek később is maradtak még ott, azt többek között két forrásból tudjuk. Ifjabb dr. Mailáth József gróf egy 1935. november 15-én dr. Meczner Tibor Zemplén vármegyei levéltárosnak így írt: Megpróbálok az illető kutatónak a csehektől engedélyt szerezni arra, hogy a Perbenyiken elfekvő iratok között kereshessen!”56

Renyo Ferenc, anyai nagyapán egykori elbeszélése szerint pedig, amikor ugy 10 éves lehetett, vagyis az 1930-as évek elején, a víztoronyba volt hordva a könyvtár egy része, amelyből akkor egy párat haza is vitt. A várt dicséret helyett viszont alapos dorgálásban részesült gyermeki csínytevéséért.57

A kommunizmus alatt, több száz más könyvvel együtt, Mailáthnak két írása került tilalmi listára azoknak szocializmus, kommunizmus ellenes nézetei miatt: Élményeim és tapasztalataim a világháborút követő időben. Bp., 1924. és Az oroszországi bolsevizmus hatása Magyarországon Bp., 1924.58 Az Élményeim és tapasztalataim a háborút követő időben című könyve az 1990-es évek végéig az Országos Széchényi Könyvtár külön gyűjteményében volt, a rendszerváltozás előtt csak külön engedéllyel lehetett olvasni.

Mailáth művei megtalálhatóak az Országos Széchényi és a Szabó Ervin Könyvtárakban, valamint a szerző birtokában, akinek az évek hosszú során sikerült megszereznie néhány könyvet különböző aukciók során. Így a királyhelmeci múzeum Mailáth Józsefről elnevezett kiállítótermében látható egy kisebb gyűjtemény. Csak remélni lehet, hogy az elkövetkező évek folyamán felbukkan még egy-két könyv, füzet, kotta vagy levél és bővül a kis tárlat.

EGY SZOMORÚ EPIZÓD” KAPCSÁN

Mailáth három kötetben jelentette meg világháborús élményeit és tapasztalatait. A harmadik kötetben található egy érdekes kis rész, amelyben egy tragikus történet kapcsán enged bepillantást abba, hogy hogyan készültek könyvei.

Hadinaplóját eredetileg magyarul írta, illetve diktálta még a sátoraljaújhelyi megfigyelőállomáson, illetve hadigondozóban – 1914-től Weinberger Helén Hölzel Lajosnénak, „ki nagyon szépen és gyorsan írt diktandót”. E hadinaplót dr. Schiller Henrik, a Pester Lloyd szerkesztője fordította le Mailáth részére. Őt azonnal meglátogatta, amint kiszabadult a fogházból (1918 május végén), hogy megbeszéljék a hadinapló további sorsát. E kötetnek először a német nyelvű változatát nyomtatták ki még 1918 novemberében, a nagy nyomdaköltségek miatt csak 100 példányban. „E példányok 1918. decembertől 1919. januárig el voltak téve a nyomdában, a cenzura nem vette észre. Mert volt, aki helyben a nyomdát ellenőrizte és a korrekturákat nézte át, azért jelent meg a hadinaplóm kötete németül és nem magyarul.

Midőn dr. Schillert először meglátogattam a fiammal (Pál gróffal) együtt, távol volt hazulról és csak a feleségét találtuk otthon (dr. Schiller és neje, dr. Koós Zoltán ügyvédem és Bálint Géza gyógyszerészem után értesültek arról, hogy én fogházban vagyok, dr. Schiller meg is akart látogatni, de elkésve.) Dr. Schillerné nagy örömmel fogadott minket, meglátszott rajta, hogy öröme őszinte, mert a hadifeljegyzéseimből, melyet a férje neki sokszor felolvasott, a családomra vonatkozó részeket nagy érdeklődéssel követte s így nagy részvéttel volt irántunk. Mikor azután másnap dr. Schillert meglátogattuk, nem győzte eléggé hangsúlyozni, hogy a feleségének milyen nagy öröme volt, hogy engem látott és fiamat megismerte és hogy ez az öröm volt az első már régóta, mely őt ebben a szomorú időkben érte.

Én dr. Schillerhez majdnem minden második nap feljártam (V., Báthory-utca 6), mert ő a még 1901-ben Bártfán tartott előadásomat: „A szocializmus multjáról, jelenéről és jövőjéről” akkor épen fordította és a „Kommunizmusról” írt újabb dolgozataimat is fordítani készült.

Egyik délután épen hozzá készültem, amikor kezembe veszem a Pester Lloydot és abban azt olvasom, hogy az ő feleségét egy két héttel előtt fölvett ausztriai illetőségű lány d.e. fél 9-kor férfiruhába öltözködve, fejszével 17 csapással úgy megsebesítette, hogy a szegény asszonyt a Rókusba kellett vinni, ahol szenvedéseitől a halál váltotta meg. A lány rablási szándékból előre megfontolva cselekedte ezt a szörnytettet, mert nála, bepakolva, rablott holmit találtak. Úgy látszik, ez nem volt az első tette, oly előkészületekkel hajtotta végre. A családnál öt évig alkalmazva volt házvezetőnő férjhez ment, azért kellett nekik új cselédet fogadni, iránta gyanut nem tápláltak , mert a lány vígkedéjű volt és mindig énekelt. Alig akartam a dolgot elhinni s mindig reméltem, hogy csak álhír, de mikor a boldogultnak férjét megláttam, részvéttel és szomorúan kellett tapasztalnom, hogy az iszonyatos hír valóság.

Dr. Schiller megkért engem, hogy miután öreg napjaira csak felesége emlékének akar élni és csak a megfeszített szellemi munkában, a folytonos foglalkozásban talál szórakozást és vigaszt, mennél több munkát adjak neki. Ezt neki meg is igértem, ha az Isten életben hagy, alkalmat és nyugalmat ad, hogy szellemileg foglalkozhassam, ezt pedig csak akkor fogom megtehetni, ha annyi pénzem lesz, hogy a szellemi munkát honorálhassam is és ha végre normális, rendes viszonyok lesznek, vagyis ha az igazi béke végre létesül.”

Mailáth édesapja is alkalmazotja és annak tettestársai által elkövetett rablógyilkosság áldozata lett, ezért ez az eset valószinűleg mélyen megérintette.

MAILÁTH KÖZÍRÓI TEVÉKENYSÉGÉNEK MEGÍTÉLÉSE

A KORABELI LAPOKBAN

Mailáthnak nagyarányú irodalmi működése, publikációi, előadásainak tömege nem maradt visszhang nélkül a korabeli lapokban. „A magyar közgazdasági irodalom és szociológia nagy vezéregyénisége59, „A szövetkezeti eszmék kiváló apostola, hazánk egyik legnagyobb gazdásza és szociológusa”60, „A szociális tanulmányairól előnyösen ismert főúr”61, „A nagy műveltségű s humánus érzésű gf. Mailáth József”62. Csak néhány példa, kiemelt mondat az elismerő írásokból. De lássuk bővebben, hogy milyen dicshimnuszokat írtak még róla és műveiről!

1902-ben állította össze Szocziálpolitikai tanulmányai és beszédei c. könyvét, amelyről így írt a Zemplén című vármegyei lap 1902. december 31-ei számában: „… nemcsak mezőgazdasági munkásaink, hanem parasztságunk és középbirtokosságunk ügyeivel és bajaival is foglalkozik a szerző könyvében, s ama munkái közt főleg fontosak a kivándorlásról tartott felolvasásai és beszédei, különösen pedig eredeti adatokkal vannak ellátva szövetkezeti tanulmányai, sőt mezőgazdasági hitelszövetkezeteink történetét csak az ő ide vonatkozó tanulmányából ismerhetjük meg teljesen. Mindezek a kérdések erős magyar fajszeretettől vezérelve vonulnak végig az egyes tanulmányokon és beszédeken, valamint az egész könyvön s eme kérdésekben a szerző nemcsak beszél és ír, hanem cselekszik, agitál, vezet, tervez és alkot is, főleg a szövetkezeti téren. Bár szerző mint az agrárius tábor egyik vezérfia ismeretes, mégsem mondható könyve egyoldalúnak, mert művében, bár sok igazságot mond, soha sem jön összeütközésbe sem más termelési tényezőkkel, sem felekezettel. … A könyv közgazdasági irodalmunkban nyereségszámba megy és hozzá fog járulni a benne lefektetett eszmék és elvek tisztázásához és terjesztéséhez.”

A Budapesti Szemle pedig 1903-as évi 315. számában közölte könyvkritikáját: „Gróf Mailáth József szorgalmas és jó gazda. Életmódjában és erkölcsében egyszerű. Falusi otthonában töltve idejének legnagyobb részét, sokat olvas és tanul, de e mellett különös érdeklődéssel foglalkozik a falusi nép életviszonyainak gyakorlati alakulásaival, szívesen figyeli meg – mint könyve bevezetésében maga is megjegyzi – a népélet sajátságait, szokásait, lélektanát és bölcsességét. Ott a maga szűkebb körében igyekszik munkáját és ismereteit érvényesiteni, …

A könyvében összegyűjtött tanulmányok nagyobb és értékesebb része olyan kérdésekkel foglalkozik, a melyek tanulmányozásánál közvetlen megfigyelésből szerzett tapasztalatait érvényesíthette, t.i. a falusi földmívelő nép életviszonyainak azon újabb alakulásaival, a melyek ebben a néprétegben a társadalmi elégületlenség, az agrár-socialista és kivándorlási mozgalmakat szülték. … A társadalmi bajokkal nemcsak mint szemlélődő krónikás foglakozik, hanem keresi az orvoslás módjait és eszközeit, javaslatokat tesz ebben az irányban. Gróf Mailáth eszméi és javaslatai, minthogy tanulmányait legtöbbször nagyobb összejövetelek alkalmára írta és olvasta föl, meglehetősen el vannak terjedve az ország közvéleményében.

Annak szükségét, hogy a jobbmodú és nagybirtokosok odaadással és szeretettel foglalkozzanak a föld népével, hogy az állam alkossa meg azokat az intézményeket, a melyek a föld népét anyagi boldogulásában és szellemi művelődésében segítik, hogy a magyar művelt társadalom vegyen munkás részt ez intézmények működésében, gróf Mailáth meggyőzően és gyakorlati észjárással domborította ki tanulmányaiban. Jelentékeny része van abban, hogy a társadalmi fölfogás az újabb időben megnyílt a kisemberek dolgai előtt s mindinkább szaporodnak a szóban levő ügy társadalmi munkásai. … A kötetben összegyűjtött beszédek gróf Mailáth nyilvános szerepléseinek egyes mozzanatai. … a midön a maga otthoni szűkebb körének munkatársait, a csendes alkotó munka embereit teszi elismerő méltatás tárgyaivá s állít nekik emlékoszlopot, hazánk fejlődésének olyan mozzanatait örökíti meg, a minökre a későbbi kor történetírói igen ritkán fog találni, mert a magyar publicistika újabban alig ér rá mással foglalkozni, mint azzal, a minek hírlapi actuálitása vagy ún. országos politikai jelentősége van. Gróf Mailáth József első sorban a gyakorlati tevékenységre van hivatva. Óhajtjuk, ettől más nemű becsvágy ne vonja el, hogy erre lelkiismeretes buzgalommal készült, bizonyságot tett a most kiadott könyvével.”

A Katholikus Szemle 1903-ban megjelenő 17-ik kötetében jelent meg dr. Mihályfi Ákos könyv-ismertetése: „Jóleső érzéssel olvastuk át e tartalmas kötete, amelyet joggal nevezhetünk beszámolónak. Mailáth… e kötettel számol be nemzete előtt húsz évi működéséről. Nem politizált, a fővárosban nem szerepelt. E kötetben elmondja, mit mívelt húsz éven át. Távol a főváros izgalmaitól, birtokán élt és gazdálkodott. A környék népét, gazdasági viszonyait tanulmányozta s abba helyezte ambiczióját, hogy szűkebb hazájában, a Bodrogközben a nép anyagi mozgalmainak tűzhelye, a perbenyiki kastély, melynek ura tudásával, lelkesedésével, férfias kitartásával húsz éven át folyton szitotta a tűzet, amely ma már az egész környék népét elárasztja jótékony melegével. …

E tanulmányok elárulják, hogy Mailáth gróf a klasszikusok mellett, akiket szívesen idéz, a munkáskérdés egész európai irodalmát ismeri, az angol, franczia, német gazdasági irókat tanulmányozta, de ismeri alaposan a hazai viszonyokat is és bir azon önállósággal, azon higgadt, tapasztalatokon és elmélkedéseken átszűrödött ítélőképességgel, mely az elméletek finom aránylatai között is eligazodik, kerüli a túlzásokat, megtalálja a helyes középutat. Mailáth gróf egész helyesen a közgazdasági politika súlypontját a kisbirtok, a földmíves osztály, a falusi nép megitélésében látja, ez volna egyszersmind a legerősebb gát a nemzetközi szocziál-demokráczia hullámainak fölfogására és megtörésére. Ebben kell kezet fognia az államnak, a törvényhozásnak, a közigazgatásnak, de a társadalomnak is. Mindez helyes, mindezt aláírjuk. … Mailáth … beszámolóját a nemzet jobbjai hálás köszönettel fogadják. Ha minden magyar nagyúr így számolhatna be életének legszebb husz esztendejéről, csakhamar boldog lenne a magyar.”

A Szövetkezés című lap 1905. február 11-ei számában így írtak: „A nemes gróf csöndes falusi életét a szorgalmas gazdálkodás és olvasás meg a földmivelő nép érdekeivel kapcsolatos kérdéseken való gondolkozás között osztja meg. Gyakran leül az íróasztalhoz is és ilyenkor mindig van valami érdekes mondanivalója.”63

A Felsőmagyarországi Hírlap 1905. június 2-ai számában jelent meg dr.Fehér Márton „A perbenyiki gróf” című cikke. Szerinte a „május 29-én tartott politikai beszédek közül nem a miniszterelnöké, hanem gróf Majláth Józsefé volt a tartalmasabb.” Az természetes, hogy a sajtó a miniszterelnök beszédével foglalkozott inkább. „De Majláth József? Ő egy igénytelen falusi földesur! Az igaz, hogy több évtized óta tanulmányozza a szociális kérdést, az is való, hogy ő nemcsak jó tanácscsal szokta a társadalmi betegségeket gyógyítani, hanem praktikus intézmények létesítésével, sőt az is való, hogy ugy irodalmi, mint gazdasági téren többet használt a magyar gazdatársadalomnak és főleg a kis egszisztenciáknak, mint a hatalom minden eszközével rendelkező kormányok harminc év óta. És mindezt miért tette? Talán feltűnési vágyból, vagy mert polgártársai bizalmából akart valamely köztisztségre szert tenni? Ezt leginkább megcáfolta azzal, hogy nem fogadta el a képviselő-jelöltséget, melyet áldásos működésének közvetlen tanui, a királyhelmeci és olaszliszkai kerületek polgárai fölajánlottak neki. Pedig hejh! de nagy szükség volna parlamentben oly képzett főre, nemesen érző szívre és önzetlenül munkálkodó férfiura, mint a minő Majláth József! A főrendiházban legutóbb elmondott beszéde egy öntudatosan gondolkodó, köntörfalazást nem ismerő államférfiu szónoklata volt… Programmja értékes, mint egy arany korona s programmjának minden pontja, mint drágakő illeszkedik a korona arany ércébe, melynek legbecsesebb dísze, gyémántja: az ő szociális javaslatai. … szocialista hitvallásáról tett tanúbizonyságot. Szocialista! De nem azért, hogy romboljon, hanem, hogy építsen, és nem azért, hogy a munkások filléreiből élősködjék …, hanem, hogy a munkások javára dolgozék, és nem azért szocialista, hogy társadalmi viszályt szitson, hanem, hogy a társadalmi békét megteremtse, melynek áldását mindenki osztálykülönbség nélkül élvezhesse. Mert gróf, mert munkálkodó gróf és mert a kötelességek szocializmusát és nem az élvezetek szocializmusát hirdeti, azért írtam gróf Majláth Józsefről e sorokat, hogy példányképül állítsam őt oda, a kitől tanulhat mindenki: a mágnás ép ugy, mint a munkás, a burzsoá ép ugy, mint a proletár, mert bizony mondom nektek sokkal nemesebb az ő szocialisztikus felfogása, és sokkal áldásosabb az ő működése, mint a vásár- és ünnepnapokon gyülőletet hírdető apostoloké.”

A Katholikus Szemle 1907-es 21-ik kötetében jelent meg Mailáthnak három, még 1906-ban a Magyar Gazdaszövetség által kiadott művének ismertetése, bírálata. Ebben így írtak: „Sokan foglalkoznak ma már nálunk is irodalmilag a szociális kérdéssel, de kevesen vannak, akik oly alapos előképzettséggel, komoly tudással, józan kritikával, tiszta keresztény világnézettel, okos haza- és fajszeretettel tárgyalnák e kérdést, mint Mailáth József gróf, akinek e téren kifejtett irodalmi működését még becsesebbé teszi az, hogy könyveiben, röpirataiban hangoztatott elveit a tettek emberének energiájával a gyakorlati életben is igyekszik megvalósítani. Nemcsak ír, beszél, gyülésezik, agitál, hanem cselekszik is, alkot, épít. Irodalmi működése a külföldre is kiterjed. Angol, francia, német folyóiratokban ismerteti a magyar szociális törekvéseket, itthon mondott nagyszabású szociális beszédeit latin fordításban az egész tudományos világ közkincsévé teszi. De legjobban szívéhez van nőve még irodalmi működésében is a ’Magyar Gazdaszövetség’, melynek kiadásában 1906-ban három kisebb munkája látott napvilágot, melyek megérdemlik, hogy szélesebb körben is figyelemre találjanak.”64

A Magyar Hírlap 1908. augusztus 11-ei számának címoldalán, hosszú cikkben írtak Mailáthról: „Mailáth József gróf nem oly öreg ember, hogy a vén Toldinak lehetne nevezni, aki megvédi a magyar becsületet. S bizonyára: a magyar paizs sem oly szorongatott és elhagyatott, hogy ne volna több erőssége egyetlen hazafi karjánál. Mindazonáltal nem túlzás valósággal nemzeti javaink és nemzeti erőnk inventáriomába sorozni a tekintélyt, a befolyást s a szívósságot, mellyel Mailáth gróf az európai közvélemény előtt hazája ügyét képviseli. … Mailáth József gróf egyik első szocziálpolitikus és publiczista tekintélye Európának, – nemcsak ebben való fényes tehetségénél s hivatottságánál, de annálfogva is, hogy az ő munkái szinte az egyetlen forrás, melyből az idegen! (sőt sokban a hazánkbeli) érdeklődő Magyarország mai gazdasági és szocziális állapota felől megfelelően informálódhatik. A világpubbliczisztika konduitlistájában az ő neve mellé oda van írva a modernség, a hitelesség s a megbízhatóság. Nem csekély dolog hát, hogy, mikor nemzetünk ellen lappangó szervezettel belső és külső ellenségeinktől szított állandó hajsza folyik, a nyugati közvéleménynek hamis értesítése állapotaink felől s felizgatása országunk rovására, s mikor ez a hamisság és fellovalás perfid számítással különösen azt a nemzetet keresi fel, az angolt, – mely egyike a leghatalmasabbaknak s viszont a legfogékonyabb a saját közvéleménye iránt: nem csekély dolog, mondjuk, hogy Apponyi és Eszterháy Móricz gróf után most főképp Mailáth gróf az, aki az ő mindenre kiterjedő figyelmével állandóan szemmel tartja, hol mozdul meg valami ellenünk, s menten odaugrik elsöprő polémiájával, hogy különösen az angol publiczitikában ne engedje a hamisítást gyökeret ereszteni.”65

A Szövetkezés 1908. december 12-én megjelent „Egy magyar főur cikke egy angol lapban” címmel közöltek cikket: „A magyar nemzeti politika multját és jelenét rendkívül érdekes és tartalmas cikkben ismerteti (Mailáth) a Wesminster Review hasábjain. Annak a dicséretreméltó munkának, mely nemzeti hagyományainkról tájékoztatja a sokszor félrevezetett külföldet, egyik leghonosabb és legkitartóbb apostola Mailáth gróf. S ebből a szempontból nagyon üdvös az a szolgálat, amelyet a neves főur egész tevékenysége és főként mostani tanulmánya tesz hazánknak.”66

1909. január elején a „londoni Polsue könyvkiadó cég érdekes füzetet adott ki. A füzetet Magyarország címere ékesíti, szerzője gf. Mailáth József … A gróf ma legszorgalmasabb terjesztője a nemzetünk közjogi és politikai állására vonatkozó ismereteknek az angol publicisztikában. Ez a füzet bevezetésében nyíltan vallja célját: józan ítéletet dolgainkról attól a nagy nemzettől, mely mindenha a szabadság s’ igazság barátja volt. … A tanulmányok a szakavatott közjogász alaposságát egyesítik a hazafi lángoló lelkesedésével és a gyakorlott író nyugalmával és előkelő stílművészetével. Címe: A vindication of Hungary – Magyarország védelme.67

1909-ben az uralkodó a valóságos belső titkos tanácsosi méltósággal ruházta fel. Ez alkalomból a Magyar Földmívelő című lap január 17-ei számában egyszerűen „Mailáth József gróf” címmel írt méltatást: „A királyi kegy Mailáth Józsefet, az országban perbenyiki grófnak ismert államférfiut valóságos belső titkos tanácsosnak nevezte ki. Minket és azokat, kik a nemes gróf munkás, csodálatosan szívós és következetes életelveit és ennek megfelelő életrendszerét közvetlen közelről ismerjük: ez a kitüntetés meg nem lep. Mert hiszen, ha van érdem még ez országban, mely királyának elismerésére és a közvélemény egyhangu és lelkes megnyilatkozására számíthat, akkor Mailáth … az elsők sorában is első. Nem egyszerre jelenik ő meg a társadalmi élet egén… Lassan emelkedik a határra, lassan lép a magaslatra, hova komoly tanulmányok és utazások megtevése után őt észrevétlenül emeli maga a közvélemény. Mailáth… megmutatta, hogy igenis a nemzet nemcsak a fővárosban van, él. A vidék csendes, családi otthonában is megizmosodik a kiváló nemzeti zseni, sőt ott igazán. Mert életének gyökerei ott fogamzanak meg a magyar földben és a nemzet ősi szellemében. Mailáth József életének is két talaja van: a csendes, de folytonos munkásságában és jótékonyságban élő családi élet, a magyar föld és nép tevékeny szeretete, a nemzetnek megmentése, sőt jövőjének biztosítása történelmi, tehát keresztény alapon, de úgy, hogy a szociális, az igaz, okos és igazságos szociális életre ez a nemzet fokozatosan megérjen. E programmot a perbenyiki gróf lelkiismeretes és nagy tanulmányokkal, utazásokkal, a külföldi jeles sociologusokkal való sűrű érintkezéssel, a népléleknek folytonos megfigyelésével, közvetlen közelről való belevegyüléssel, családi és hitéletének példájával – oldja meg. Lelkében a nemzeti önérzet is ég. Nem az öntudatlan, szájhősködő sovinizmus. De a nemzeti önérzetnek az az ereje, tisztasága és fenköltsége, mely lovagias útra, a tudomány, a belátás fegyverével igyekszik ellenségeinket lefegyverezni és Zrínyiként odakiáltani: – Ne bántsd a magyart! A német, angol és francia nemzetek körében ma már ugy ismerik Mailáth József gróf nevét, mint itthon. Az ő sociologiai és kiváló történeti művei ezeken a nyelveken világosságot, lelkesedést, a félreértések eloszlatását hihetetlen sikerrel munkálja. A perbenyiki gróf éppen azért, mert alapos készülés után lépett ki a nagyobb államférfiui területre: higgadt, megszűrődött, befejezett európai műveltségű egyéniség.”68

A Szövetkezés január 9-ei számában írták: „Bizonyítékául annak, hogy a király Mailáth József grófban a nemzeti érdekek mily érdemes védőjét tüntette ki, ma vesszük Londonból azt az angol füzetet, mely a nemes grófnak legutóbb az angol szemlékben megjelent dolgozatait tartalmazza.”69

A magyar országgyűlésnek 1910-ben megjelent leírásában a következőket írták Mailáthról: „Az utóbbi években számos, sokszor feltünést keltett röpirata jelent meg, legújabban a szocziálpolitikai reform érdekében fejt ki nagy irodalmi tevékenységet..”70

Lássuk most akkor címszavakban, melyek voltak azok a művek, amelyek alapján többek között a fenti hízelgő szavakat mondták Mailáthról!

„BODROGKÖZ NAGYASSZONYA”

gróf M A I L Á T H J Ó Z S E F N É szül.

gróf S Z É C H E N Y I M Á R I A

Az egykori Zemplén vármegye számtalan híres hazafit adott az országnak. Rákóczi, Kossuth és Andrássy megyéjében azonban az asszonyok is kivették részüket a történelem alakulásából. Bodrogközben ilyen asszony volt gróf Mailáth Józsefné szül. gróf Széchenyi Mária, aki nagynevű családjához méltóan élte életét a perbenyiki kastélyban. Sokrétű, jótékony cselekedetei miatt nevezték kortársai Bodrogköz Nagyasszonyának, akinek nevét ma is kegyelettel őrzik. Mi éltette annyi éven keresztül Mailáthné emlékét? „Miért volt nagyszerű, mit csinált, micsoda nagy dolgokat vitt véghez? Mindent, amit a jó Isten reá bízott, a tőle telhető legjobb erejével végezett el. Született nagy rangban, nagy módban. Élt: puritánul, jótékonykodva, férjét híven szeretve, gyermekeit példásan nevelve. Meghalt: tiszta lelkiismerettel és békés, boldog mosollyal ajkán” – írták nekrológjában.1

Gróf Széchenyi II. Pál (1838–1901) földművelésügyi és kereskedelmi miniszter és csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Erzsébet (1840–1926) leánya Mária Franciska Georgina 1863. szeptember 19-én született Románfalván. Két testvére volt: Aladár (1862–1936) és Emil (1865–1932) grófok2

1886. június 10-én a budai várban, a hercegprímási palota kápolnájában tartották meg Mailáth gróf és Széchenyi grófnő fényes esküvőjét. Miután az ifjú grófné egy számára idegen vármegye ismeretlen falvába került, a szomszédos uradalmakban lakó báró Sennyey család karolta fel és segítette.5 Bár Bodrogközben eltöltött első évtizedéről nem sok adat áll eddig rendelkezésünkre, a megyébe való megérkezése után tíz évvel, 1896-ban, már így írtak róla a lapokban: „Jótékonyságának, nemes, fennkölt gondolkodásának és áldozatra kész voltának fényes és újabb tanúbizonyságát adta Mailáth József grófné öméltósága”, aki 1896. február 9-én egy táncmulatságot rendezett. „…jó, érző és segíteni kész szíve észreveszi nemcsak a szegény betegeket, akik orvosságért hozzá, néha messzeföldről is eljönnek, és észreveszi …a rossz öltözetű, éhező gyermekeket, akiket karácsony alkalmával ruház és lát el bőven élelemmel és …a koldusok seregét, akiknek öméltósága áldó keze valláskülömbség nélkül nyújt mindig készséggel alamizsnát”.6

1898-ban megalakította a Bodrogközi Jótékony Nőegyesületet, melynek elnökévé választották.7 1904-ben kezdeményezésére megalakultak a Perbenyik–Királyhelmeci gyermekvédő-telepek, ahol az árva gyermekek neveléséről gondoskodtak.8 1905-ben a Perbenyik-vidéki Baromfitenyésztő Társulatot9, 1906-ban a Bodrogközi Mezőgazdaságot-, Ipart- és Kereskedelmet Pártoló Szövetséget alakíttatta meg, melyeknek elnöknője lett.10

Munkásságának elismeréséül 1907 májusában az uralkodó a palotahölgyek rangját és előjogát adományozta a számára.11 1908 végén a vármegyei lapok Mailáthnénak egy újabb kitüntetéséről számoltak be: „A királyi elismerés magas kitüntetésben részesítette Bodrogköz jótékonyságáról s nemes szívéről ismert főúri asszonyát, gróf Mailáth Józsefnét. Őfelsége csillagkeresztes és Palota-hölgyének a közjótékonyság terén szerzett érdemei elismeréseül az I. osztályú Erzsébet-rendet adományozta.”12 „A királyi kitüntetés ezúttal igazán érdemes személyt ért, mert Mailáth grófnő a Bodrogköz népének jóléte érdekében kifejtett áldásos működésével határt nem ismerő jótékonyságával már régen rászolgált erre az elismerésre.”13

Gyermekeinek nevelése és a gazdaság irányítása mellett a Nőegylet és a fent említett társaságok, tanfolyamok sikeres és eredményes vezetése volt Mailáthnénak azon munkája, mely a vidék népének anyagi és erkölcsi emelését eredményezte. 1914-ben a lácai háztartási tanfolyam alkalmával így írtak róla: „Íme: egy újabb siker – a sikernek immáron hatalmas koszorújában. A főúri társaságok dédelgetett és tisztelt mágnásasszonya leszáll a földnépének ’egyszerű lakáig’ s boldogságot, megelégedést, vagyoni jólétet, erkölcsi vagyont teremt a köz áldására, szegény hazánk jóvoltára. Megtanít az ő munkálkodása arra, hogy nem kell okvetlenül Amerikába menni annak, aki dolgozni akar, boldog és vagyonos lehet itt is. Munkát teremt a munkabírónak, eleséget ád a szükülködönek, megtanítja a tudatlant, felvílágosítja a járatlan kezdőt!… Ez ő: a Bodrogköz mentője, a régi magyar legendás nagyasszonyok egyenes utódja: gróf Mailáth Józsefné!…”14

Az első világháború alatt a család kastélyuk egy részét kórházzá alakíttatta át. Mailáthné vezetésével ápolónői tanfolyamot szerveztek, tervei szerint és felügyelete alatt készültek a kórházi berendezések és felszerelési tárgyak. A kórházakat személyesen vezette és a sebészeti teendőkből is kivette a maga részét.15 Az 1914 júliusában meghirdetett „Aranyat Vasért” mozgalomban Mailáthné volt a királyhelmeci bizottság elnöke.16 Aktív segítségére volt férjének a sátoraljaújhelyi betegmegfigyelő–állomás szervezésénél és tervezésénél is. Ezt a munkáját Sándor János belügyminiszter és Hazai Samu honvédelmi miniszter is megható szavakkal ismerte el.17 1915 végén Ferenc Salvátor főherceg Mailáthnénak, mint a perbenyiki és királyhelmeci kórházak vezető fönöknőjének, a Vöröskereszt hadiékitményes tiszti díszjelvényét, három leányának, Erzsébet, Mária és Stefánia contesseknek pedig a katonai egészségügy körül a háborúban szerzett kiváló érdemeik elismeréseül a Vöröskereszt hadiékitményes ezüst díszérmet díjmentesen adományozta.18 A grófné 1916-ban Királyhelmecen gyűlést hívott össze a Bodrogközi Vöröskereszt fiókegylet megalakítása céljából.19 1916. december 30-án, mint Mária főhercegnő főudvarmesternője, részt vett IV. Károly koronázási ceremóniáján.20

1919. április 22-én férjével együtt tartóztatták le és került a sátoraljaújhelyi fogházba, ahol 4 éjszakát töltött. Míg férjét Budapestre szállították, addig őt, egy hosszabb tortúra után, haza engedték leányaihoz. Másnap legkisebb fiát hurcolták el mellőle. A család 1919 nyarán találkozhatott újra.21 Trianon után Perbenyiken, majd 1928-tól Budapesten élt az idős házaspár.

1932. április 30-án „életének 69-ik életévében, hosszú szenvedés, a haldoklók szentségeinek többszöri ájtatos felvétele után, a pápai áldás által megerősitve, Isten akaratában megnyugodva” hunyt el a „példás és folyton kötelességének élő szeretett hű hitves, a legjobb anya, nagyanya, testvér és rokon nagyméltóságú székhelyi gróf Mailáth Józsefné szül. sárvár-felsővidéki Széchenyi Marie grófnő csillagkeresztes hölgy és néhai Erzsébet királyné és császárné palotahölgye.”22 – tudatták a gyászjelentésben.

Május 3-án a farkasréti temetőben helyezték ideiglenesen nyugalomra. Temetésén megjelent József főherceg és Auguszta főhercegasszony, teljes számban, a fővárosban tartózkodó arisztokrácia és számos közéleti előkelőség.23 Személyében „igazi magyar nagyasszony költözött el az élők sorából, aki magas társadalmi helyzetének előnyeit arra használta fel, hogy minél több jót cselekedjék embertársaival.” 24

1942 áprilisában Mailáthné földi maradványait exhumálták és hazaszállították, ahol „örök nyugalomra helyezték férje mellé nagy résztvevő közönség jelenlétében a perbenyiki platánfák alá, a családi sírboltba.”26

A Z U T Ó D O K

Mailáth József és Széchenyi Mária 1886. június 10-én kelt egybe, a házaspárnak hat gyermeke született. Stefánia vitéz Sztankovai Sztankovánszky Pálnén (1891-1979)1 és természetesen a pár hónaposan elhunyt Antalon (1898-1899)2 kívül négy testvérnek megjelentek írásaik.

E R Z S É B E T 1889. december 7-én született. 1890. február 22-én a nagytárkányi római katolikus templomban keresztelték meg. Keresztapja gróf Mailáth György, Esztergom vármegye főispánja, keresztanyja pedig anyai nagymamája volt. Teleki István visszaemlékezése szerint a különc viselkedésű nagynénje gyakran látogatta őket és hatévesen tanította bridzselni. A sokat betegeskedő Erzsébet grófnő nem ment férjhez. 91 éves korában, szegénységben hunyt el 1980. július 6-án Budapesten.

Selden Iris élnéven 1918-ban jelent meg német nyelvű műve: Licht und Schatten címmel.3 Édesapja háborús visszaemlékezéséről szóló művében Menekülés a vörös világból4 cimmel jelent meg elbeszélése.

J Ó Z S E F , a házaspár első fiúgyermeke, 1895. július 24-én született. Tanulmányait részben magánuton, részben Kassán és Kalocsán végezte a premontrei, ill. a jezsuiták főgimnáziumában. 1914. június 14-én a királyhelmeci tűzoltóság díszelnökévé választották, ezzel kezdvén el közéleti pályáját. Az ifjú gróf, aki alig fejezte be tanulmányait „nemes gondolkozású szülei szellemétől áthatva, mint a családi tradiciók letéteményese”, az augusztusra tervezett királyhelmeci ünnepség rendező bizottságának elnökeként tevékenykedett, mikor kitört az első világháború. Egy ideig a bodrogközi főszolgabírói hivatalban teljesitett szolgálatot. 1915. február 7-én megválasztották a rokkant katonákat segélyező bizottság elnökévé. Május 15-én, mint a kassai 5. honvéd-huszárezred önkéntese vonult be Mohácsra. 1916. január 21-én a harctérre, a Szurmay-csoporthoz, az 5. népfelkelő lovasosztály második századához lett vezényelve. Szabadsága idején jogi tanulmányokat folytatott és ekkor tette le vizsgáit. Utána újra a harctérre került, az orosz betörések alkalmával ismerkedett meg „a kozákok harcmodorával”, s ezért a kis ezüst vitézségi érmet is elnyerte. 1917-ben vizsgái után Romániába került. 1918. októberében szerelt le mint tartalékos főhadnagy. Jogi és államtudományi doktorrá a pozsonyi Erzsébet tudomány-egyetemen 1919-ben „promoveálták”. 1920. január 8-án Nagyidán kötött házasságot bauslotti báró Schell Lujza Annával.

1921-től 1923-ig Szabolcsmegyei birtokán gazdálkodott, 1923-tól 1927-ig Perbenyiken. Családjával 1927-28-ban költözött Monyhára. 1929-ben részt vett a Bodrogközi Szövetség létrehozásában, melynek központi igazgatótanácsának elnöke lett. De elnöke volt a Bodrogközi Egységes Pártnak, a Bodrogközi Kultúregyletnek és a járási Vöröskereszt -Egyletnek is. Tagja volt a zemplén vármegyei törvényhatósági bizottságnak, és választmányi tagja volt a Tiszaszabályozó társulatnak és a Zemplén vármegyei Gazdasági Egyesületnek. 1930-ban Monyhán mezőgazdasági szeszgyárat építtetett. 1932-ben hagyta jóvá az egyház a Mailáth kezdeményezte monyhai lelkészség megalapítását. 1933-ban az Országos Fagazdasági Tanács póttagja. 1937-ben Zemplénben alakult meg az ország első vadászszakosztálya, melynek elnöke lett. Életének 44-ik évében, hosszas szenvedés után, 1939. január 23-án hunyt el Budapesten. Január 26-án Monyha pusztán helyezték végső nyugalomra. „Az egész vármegye mélységes részvéte mellett kísérte utolsó utjára … a vármegye közéletében önzetlen egyéniségével és kiváló tudásával előkelő szerepet betöltő főurat.” A vármegye március 16-ai közgyűlésén dr. Fáy István főispán „kegyeletes hangon, rendkívül meleg szeretettel emlékezett” meg Mailáthról, akiben a törvényhatósági bizottság „egy végtelenül értékes, közbecsülésben és közszeretetben álló tagját veszitette el. … Benne vármegyénk igaz, hűséges fiát, mi pedig sokan egy őszinte igaz barátot veszitettünk el.”5

Az ifjú Mailáth közéleti szerepléseiről többnyire a vármegyei lap tudósitott. 1914. június 19-én választották meg a királyhelmeci tűzoltóság díszelnökévé. A díszoklevél átadási ünnepségen elhangzott beszédét, „lelkes ékesszólását” is a Zemplén című vármegyei lap idézte.6

József „amikor csak tehette, szorgalmasan írt” a román harctérről haza, „e levelek közül némelyeket érdemesnek tartottam későbbi közlésre letenni.” – írta az édesapja. Sajnos azonban később nem kerültek e levelek közlésre, de ami szomorúbb, el is vesztek azok. Pedig bizonyára sok értékes, érdekes információkkal szolgálhattak volna az érdeklődöknek.7

A prolettárdiktatúra alatt átélt megpróbáltatásait is megírta. „József fiam menekülése Saját elbeszélése” címmel jelent meg édesapja háborús visszaemlékezéséről írodott könyvének harmadik kötetében.8

Trianon után családjával a monyhai kuriában élt. Ott gazdálkodott és részt vett a megyei politikai életben is.

1922 februárjában megalakult a Nagyatádi Szabó István vezette Kisgazdapárt /Keresztény Kisgazda, Földműves- és Polgári Párt – Egységes Párt. Mailáth a királyhelmeci kerület egységes párti jelöltjét, báró Láng Boldizsár támogatta. Mint a párt kerületi elnöke programbeszédeket tartott, választási gyüléseket nyitott meg és 1929. januárjában „rendkívül talpraesett és magas beszédben ajánlotta a választók figyelmébe a jelölt személyét és programját.”9, csakugy mint 1931 június 7-én.10 Bejárták a községeket, ahol Mailáth tartott megnyitóbeszédeket.11

1931-ben, a választások előtt egy nappal, az ifjú Mailáth nyílt felhívást intézett a bodrogközi választókhoz: „Győzni kell neki azért is, mert ő mögötte ott áll Magyarország mai vezére gróf Bethlen István, mögötte áll a megye, a járás, a falu színe-java, a komoly, értelmesés nemzethű kisgazdák tömege és mindenki, akinek a szíve még dobogni tud ezért a porbasujtott magyar hazáért. A győzelemhez nem lárma kell, hanem szavazat. Az pedig a részünkön van. Monyhatanya 1931. június 25-én. Pártüdvözlettel: ifj. gf. Mailáth József”12

A Zemplén rendkívüli kiadásának címoldalán közöltek egy levelet: „Gf. Bethlen István, Magyarország miniszterelnöke, a következő táviratot küldte ifj. Mailáth József grófnak, a Bodrogközi Egységes Párt elnökének: B. Láng Boldizsár jelölése alkalmából a bodrogközi egységes párt nevében küldött meleg üdvözletét szívből köszönöm és érdemes jelöltünk érdekében kérem a választópolgárság szíves támogatását. Gf. Bethlen István Miniszterelnök s.k.”13

A Nep bodrogközi szervezete népgyűlésket is tartott, amelyen Mailáth, mint kerületi elnök vett részt és nyitott meg, üdvözölve Láng Boldizsár képviselőt.14 De elnökösködött is a Bodrogközi Kultúregyesület (BÉKE) igazgatótanácsának 1930. november 20-án Ricsén megtartott 2-ik ülésén is.15 1934. január 14-én pedig pohárköszöntőt mondott a Gömbös Gyula miniszterelnök és kísérete tiszteletére a sátoraljaújhelyi Vígadó nagytermében rendezett banketten.16

Ismeretes egy-két levél is, melyet melyet Mailáthnak írtak, vagy ő írt. Ezek a sátoraljaújhelyi és a zalaegerszegi levéltárakban találhatóak meg. Így többek között a budapesti Kegyestanítórendi gimnázium igazgatója Balanyi György november 6-án írt levelet a „Kegyelmes Úr”-nak, melyben arról tájékoztatta, hogy egy fiatal tanárjelölt rendtársa „a Mailáth család egyik nagyérdemű tagjának, gr. Majláth Jánosnak az életével és munkásságával foglalkozik. Kutatása közben azonban számos felderítésre váró pontra bukkant, melyeket a rendelkezésre álló anyaggal nem tud kielégítően megvilágosítani.” Ezért arra kérte Mailáthot, hogy ha a mellékelt kérdéseket tartalmazó levélre tud válaszolni, akkor személyesen fogadná-e a diákot. Mailáth november 15-én dr. Meczner Tibor vármegyei levéltárosnak írt levelet, melyhez azzal a kéréssel csatolta a fenti levelet és a feljegyzést, hogy értesítse őt „az esetben ha a vármegyei levéltárban lennének esetleg olyan adatok, melyek a szóbanforgó kérdésben érdekesek lehetnének! Megpróbálok az illető kutatónak a csehektől engedélyt szerezni arra, hogy a Perbenyiken elfekvő iratok között kereshessen!” Meczner december 5-én írt levelében tájékoztatta kutatásainak eredményeiről „Mélyen Tisztelt Barátját”.

1936. április 11-én dr. Meczner Tibor vármegyei főlevéltárnok írt levelet Mailáthnak, melyben arról tájékoztatta, hogy Mailáth János „sajátkezű aláírásával ellátott 5 drb. régi kiadásu könyvét 10-50 pengő árban” megtudná szerezni. Mailáth 13-án levelezőlapon írt válaszában 40 Pengőt örömmel adna a munkákért. Meczner 18-án írt levelében tudatta, hogy „gróf Mailáth János 5 kötetes sajátkezű emléksoraival ellátott Geschichte der Magyaren c. mukáját” megvette, egyben visszaküldi Baranyi György igazgató levelét és a jegyzeteit. „Örülök – írta-, hogy sikerült tudos Mailáth János gróf szerzeményeiből egy sajátkezűleg dedikált kiadást megkeritenem.”17

Mailáth tagja volt a Zemplénvármegye törvényhatósági bizottságának is, amelynek 1936 március 20-án tartptt közgyűlésén Mailáth „reflektált … a leveldi dr. Kozma György volt zempléni főispán elleni hírlapi” támadásokra. „A legutóbbi napokban olvastam – mondta Mailáth -, hogy itt Zemplénben a társadalmi és felekezeti béke teljesen fel van dulva és hónapokig tartó munkát igényelt, amíg itt ezen a téren nyugalom állott be.” Mailáth ezeket az alaptalan vádakat teljes mértékben elutasította, csakúgy, mint dr. Fáy István főispán.18

A vármegye decemberben tartott közgyülésén Mailáth „magas koncepcióju, emelkedett beszédében rámutatott arra a kivételesen kedvező helyzetre, melyet Darányi Kálmán miniszterelnök kormánya a politikai életben és az országos közhangulatban elfoglal. …indítványára elhatározta a közgyülés, hogy dr. Darányi Kálmán miniszterelnököt és vitéz leveldi Kozma Miklós belügyminisztert táviratilag üdvözli és támogatásáról biztosítja.”19

1937 májusban „a Bodrogköz társadalma ünnepi vacsora keretében ünnepelte Ricsén az állásába beiktatott Radácsy György bodrogközi főszolgabírót.” A közel 200 terítékű banketten Mailáth gróf üdvözölte Radácsyt. „A közigazgatáshoz – mondta beszédében – szem, szív, bátorság és meleg érzés kell. Jó szem, hogy mindent meglásson, szív,hogy megérezze a rejtett sebeket, bátorság, hogy cselekedni tudjon és szociális meleg érzés, a rejtett sebek gyógyítására.”20

M Á R I A (Marie) 1897. szeptember 3-án Perbenyiken született. 1921. augusztus 29-én Perbenyiken tartották meg Mária és széki gróf Teleki Béla esküvőjét. Az ifjú párt Gusztáv Károly erdélyi püspök adta össze. A házaspárnak, akik Pölöskén éltek, 4 gyermeke született: Alice (1922–1993), Mária (1925–1996), Tibor Pál (1928–1997) és István Béla (1934). Legkisebb fia, István gróf visszaemlékezése szerint édesanyja jóságos, tréfás és nagylelkű nő volt. Gyönyörű leveleket írt, szerette a virágokat, és mélyen vallásos volt. A zene fontos szerepet töltött be életében. Lelkes énekesnőként kedvencei a német zenék voltak. Gyakran kísérte magát zongorán, de testvérei, Mária és Pál is gyakran zongorázott éneke alatt. A második világháború idején a Vöröskereszthez csatlakozott, ahol az ezredesi rangot érte el. Mint Vöröskeresztes nővér a zalaegerszegi kórházban dolgozott, ahol a sebesült katonákat ápolta. Asunciónban egy kórust szervezett, amelyet a templomokban ő kísért az orgonán. Mária grófnő Asunciónban hunyt el 1963. május 5-én. Az ottani magyar temetőbe lett eltemetve.

Édespja háborús visszaemlékezéseiről iródott könyvének harmadik kötetében két fejezetet jegyez:

Családom Budapestre utazik21 és Menekülés Ófehértóra.22

P Á L gróf 1899. november 23-án született. Nagybátyja, Gusztáv Károly erdélyi püspök keresztelte meg az akkor frissen felszentelt perbenyiki kastély kápolnájában. Gyerekkorában sokat betegeskedett, alig volt távol a szülői otthontól. Magán tanulmányokat folytatott, nevelője dr. Han Sándor volt. Az első világháború kitörésekor, nővéreivel együtt, ápolói tanfolyamot végzett, a magán hadikórházaikban adódó írásbeli munkákat végezte. 1919. április 18-án a földmívelésügyi népbiztosság előtt tette le gazdasági vizsgáit. Április 23-án érkezett haza, amikor szüleit letartóztatták. Április 27-én őt is a sátoraljaújhelyi fogházba zárták, ahol 3 éjszakát töltött. 104 tússzal és fogollyal marhakocsikban szállították Budapestre, ahova május 3-án érkeztek meg. A kőbányai gyűjtőfogházban találkozott édesapjával. Június 8-án indulhattak haza, ahova június 11-én érkeztek meg. Övé volt az ófehértói uradalom. „Az utolsó ófehértói grófnak” gyakran nevezett Pálról a helyiek őriztek meg néhány emléket. A komolyzene és a balett szerelmese volt, az olaszországi, svájci és görög körutak mellett az afrikai szafarival egybekötött egzotikus vadászatokat is kedvelte. A kastély körüli kert szívügye volt. A második világháború után az öt nyelven beszélő Pál a fővárosban nyelvoktatásból próbált megélni. A csalódottan visszatért Pálnak egykori komornyikja adott menedéket családja házában. Kapott ugyan 100 kat. h. földet, de annak jelentéktelen volt aranykoronája. Megműveléséhez nem volt se iga, se szerszám, se ember. Így azt bérbe adta, és visszatért Budapestre. 1956-ig az angol nagykövetség alkalmazásában állt. Származása miatt a Rákosi-rendszerben folyamatosan zaklatták, ezért az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után Ausztriába emigrált, majd 1957-ben Olaszországba költözött. Nővére, Mária a hetvenes években kétszer látogatta meg az akkor gyenge és boldogtalan Pált. Nem nősült meg. Az ausztriai Thalhamban hunyt el a helyi Idősek Otthona lakójaként. Végakarata szerint a szintén ausztriai St. George-i temetőben helyezték végső nyugalomra.

A proletárdiktatúra alatt átéllt megpróbáltatásairól édesapjának háborús visszaemlékezéséről írt könyvének harmadik kötetében olvashatunk: LXVIII. Pál fiam meghurcolása. (Saját elbeszélése.)23

GRÓF JOZEF MAILÁTH DOBRODINEC MEDZIBODROŽIA

Je vzorom mužských cností, práce, ľudomilnosti, ozajstného uhorského magnáta”2, „mužom neustále robotujúcim na zvyšovaní blaha ľudu”3, „ani župan, ani starosta či primátor, je všetkým v minulosti a v súčasnosti tohto okolia.”4Takouto a tomu podobnou svätožiarou ospevovali grófa Jozefa Mailátha jeho rovesníci. Vo svojej dobe bol významným statkárskym, agrárnym, resp. sociálnym politikom celonárodného významu, „oduševneným borcom” úverových a spotrebných družstiev5, „urodzeným grófom, dbajúcim o verejné záujmy, obzvlášť o ekonomiku“ Zemplínskej župy6, „priekopníkom uhorskej ekonomickej literatúry a sociológie7, 40 rokov predsedal Vodnému družstvu pre reguláciu Tisy v Medzibodroží, bol spisovateľom, publicistom a skladateľom. Takmer pol storočia, od r. 1882 vlastnil statok v Pribeníku, ktorý spoločne so svojou manželkou Máriou Széchényi dopracovali na úroveň vzorového hospodárstva celonárodného významu, svojou činnosťou podnecovali rozvoj poľnohospodárskeho, priemyselného, spoločenského a kultúrneho života v Pribeníku a v Medzibodroží.

Štvrté dieťa krajinského sudcu Juraja Mailátha (1818-1883) a barónky Štefánie Prandau-Hilleprand (1832-1914) – celým menom Jozef Anton Adalbert Viktor Štefan sa narodil 11. apríla 1858 v Päťkostolí (Pécs, Maďarsko). Jeho krstným otcom bol hlavný kancelár gróf Anton Mailáth (1801-1873), župan Zemplínskej župy, jeho krstnou matkou bola Terézia Cseh.8 Vyrastal v obci Bakóca v Baraňskej župe, spolu so svojimi šiestimi súrodencami. Svoje stredoškolské štúdiá absolvoval v Budíne, v Šoproni a vo Viedni, kým právo študoval vo Viedni a v Budíne. Roky dobrovoľníckej praxe strávil v Rábe [Győr, Maďarsko], svoju vojenskú službu ukončil v hodnosti záložného husárskeho nadporučíka.9

Jeho krstný otec ho vo svojom závete v roku 1871 menoval za dediča panstva v Pribeníku, ktoré od roku 1875 až do jeho dospelosti 1882 spravoval jeho otec. Svoje dedičstvo prevzal na jeseň roku 1882.

Dňa 13. februára 1883 ho vymenovali za čestného hlavného notára Zemplínskej župy.10Začiatkom marca sa už zúčastňoval zasadnutí župných výborov11, kde ho menovali za člena správnej rady Vodné družstvo pre reguláciu Tisy v Medzibodroží [Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat]. V roku 1883 bol jeho otec vo svojom byte na budínskom hrade zavraždený.

V roku 1884 bol zvolený za člena Spolku lekárov a lekárníkov Zemplínskej župy.12 Jeho prvú publikáciu zverejnili ešte v tom istom roku v župných novinách Zemplén [Zemplín], kde okrem iného napísal nasledovné: „…uisťujem svojich spoluhospodárov z Medzibodrožia, že vždy a všade mi bude záležať na zdravom hospodárskom rozvoji regiónu – teda obvodu, kde žijem a pracujem, ku ktorému ma viažu rodinné a priateľské putá. Taktiež budem svojíimi silami a schopnosťami vždy podporovať duševný a hmotný rozkvet tejto oblasti.”13

Ako uznanie za službu národu a štátu, ako aj za jeho pracovitosť udelil panovník v októbri roku 1885 piatim synom zavraždeného krajinského sudcu – medzi nimi i Jozefovi Mailáthovi, ako aj ich zákonným potomkom titul grófa, vďaka čomu sa mohli stať aj členmi Hornej snemovne parlamentu.

V roku 1885 bol zvolený za spolupredsedu „Spolku červeného kríža“ Zemplínskej župy14, 7. júna 1886 bol zvolený za predsedu Vodného družstva pre reguláciu Tisy v Medzibodroží15. V roku 1891 sa stal predsedom župného výboru pre ekonomiku.16

Obdobie rokov 1894 až 1899 bolo v živote Mailátha obdobím veľkých stavieb.V roku 1894 dal v Kráľovskom Chlmci postaviť sídlo Vodného družstva pre reguláciu Tisy v Medzibodroží.17 O rok neskôr bol slávnostne odovzdaný rímskokatolícky kostol vo Veľkých Trakanoch, ktorý dal rozšíriť (ako sa nábožného patróna patrí) na vlastné náklady.18 Postavením verejnej nemocnice v roku 1897 v Kráľovskom Chlmci, splnil Mailáth poslednú vôľu svojho strýca grófa Antona Mailátha. V roku 1899 dal zmodernizovať kaštieľ v Pribeníku, na ktorý zároveň pristaval poschodie. Obnovená aristokratická rezidencia a park nesú rukopis významných umelcov doby: architekta Jozefa Huberta, sklomaliara Maxima Rótha a záhradného architekta Jána Heina. Po ukončení stavebných prác sa kaštieľ a hospodársky dvor premenili narodinné hniezdo, adekvátne postaveniu rodiny a jej spoločenskému pôsobeniu v oblasti kultúry a osvety.19

Pri príležitosti celoštátnych milenárnych výstav poverili Mailátha usporiadaním časti o vodohospodárstve. Úrovňou organizácie si zaslúžil uznanie kráľa a cisára Františka Jozefa, ktorý mu udelil rytiersky kríž Leopoldovho rádu.20

V záujme šírenia úverových a spotrebných družstiev v Medzibodroží vykonával Mailáth rozsiahlu osvetovú kampaň. Písal články a štúdie a osobne podnecoval zakladanie družstiev. Bol zakladateľom a predsedom viacerých družstiev v Medzibodroží. V roku 1899 založil Spolok úverových družstiev horného Potisia, ktorému aj predsedal. Bol členom Združenia družstiev Potisia, zakladateľom a predsedom spoločného penzijného fondu družstiev Potisia, členom predstavenstva družstva Hangya [Mravec] a v roku 1908 založil Zväz uhorských družstiev, ktorému tiež predsedal.21

Po rozmachu socialistických demonštrácií v roku 1898 začal pracovať ešte aktívnejšie. Boli publikované viaceré jeho štúdie, články a práce, ktoré sa venovali socialistickým hnutiamv Uhorsku, v roku 1899 v Satu Mare [Szatmár] začal publikovať noviny Uhorský roľník [Magyar Földmíves] a v roku 1899 a 1900 usporiadal zimný kurz hospodárenia v Pribeníku.22

Nielen publikoval, ale tiež pomáhal iným v publikačnej činnosti. V roku 1901 podporil vydanie diela Karola Berecza s názvom Zbytky koláča medzibodrožských roľníkov [Bodrogközi rigólátta kalács].

Mailáth často rečnil aj proti fenoménu emigrácie. Čoraz vážnejšej situácii vysťahovalectva venoval viacero článkov a prednášok, v ktorých nielen poukazoval na problém a na jeho príčiny, ale vyjadril aj spôsoby a možnosti prevencie masívnej emigrácie.Vďaka jeho vytrvalej práci a hlavne vďaka jeho prejavu zo dňa 23. apríla 1900 v hornej snemovni parlamentu sa v roku 1903 po Mailáthovi pomenovala jedna z charitatívnych organizácií maďarských robotníkov a nemocných v Amerike.23 Bola to organizácia „Gróf Majláth József Conneaut Barbari – Első Magyar Betegsegélyező és Halotteltakarító Egylet” [Prvý maďarský zdravotnícky a pohrebný spolok].24 V roku 1905 sa Mailáth stal členom Rady pre emigráciu25, následne v roku 1913 sa stal jej predsedom.26

Bol viackrát ocenený za rozsiahlu a aktívnu prácu. V roku 1902 bol zvolený za člena predstavenstva Krajinskej hospodárskej robotníckej sporiteľne [Országos Gazdasági Munkáspénztár]27 a v roku 1905 za predsedu dozornej rady Uhorského pozemkového-úverového inštitútu[Magyar Földhitelintézet]28. Bol čestným členom Spolku učiteľov Zemplínskej župy [Zemplén megyei Tanító Egyesület]29, čestným predsedom Spolku Medzibodrožského kasína30 a v roku 1910 mu mesto Kráľovský Chlmec udelilo titul čestného občana.31 V januári 1909 získal od panovníka titul skutočného vnútorného tajného radcu.32 Okrem vyznamenaní, čestných občianstiev a predsedníckych titulov ho oslovovali s viacerými ponukami na významné funkcie. V roku 1900 odmietol prijať titul župana Zemplínskej župy33, v roku 1906 post poslanca obvodov Kráľovský Chlmec a Vlašská Lyska [Olaszliszka, Maďarsko]34 a následne aj pozíciu ministra pôdohospodárstva35. V jednom zo svojich listov z roku 1913 napísal: „Nikdy som nebažil za ničím, bol som rád, keď ma nechali na pokoji. Mohol som byť županom, ministrom aj poslancom. To všetko som od seba odvrhol, keďže tieto veci v mojich očiach za veľa nestoja. Pretože človek buď má svoju hodnotu, ktorá jestvuje aj sama o sebe, alebo ju nemá – a v tom prípade nepasuje človeka za lepšieho a zaslúžilejšieho ani jeho pozícia.“

Po vypuknutí prvej svetovej vojny zriadil vojnový špitál v časti rodinného kaštieľa v Pribeníku, v sídle Vodného družstva pre reguláciu Tisy v Kráľovskom Chlmci a v priestoroch Mailáthovej nemocnice – náklady s tým súvisiace financovala grófska rodina. V roku 1914 prijal gróf Mailáth výzvu na zriadenie, vybudovanie a riadenie pozorovateľskej stanice nemocných a barakovej nemocnice v Novom Meste pod Šiatrom [Sátoraljaújhely, Maďarsko].

Spomedzi obcí spustošených ruskou ofenzívou dali v roku 1915 Mailáthovci a Széchényiovci obnoviť dedinu Chotča [Hocsa].36 Počas svetovej vojny udelili Mailáthovi viacero vyznamenaní za jeho verejné pôsobenie. V decembri 1915 udelil František Jozef grófovi Mailáthovi „vyznamenanie I. triedy za zásluhy o červený kríž s vojnovou ozdobou bezodplatne, za mimoriadne zásluhy v oblasti vojenského zdravotníctva počas vojny.“37. Ešte v tom istom roku ho vyznamenali pruským kráľovským odznakom Červeného kríža II. a III. triedy, pričom nosenie tohto vyznamenania povolil grófovi sám kráľ Karol IV.38 Posledná korunovaná hlava krajiny mu začiatkom decembra 1916 udelila – „výnimočne a z milosti“ – vojenskú hodnosť husárskeho kapitána uhorského kráľovského vojska v zálohe.39 Dňa 30. decembra sa zúčastnil korunovačných osláv Karola IV. ako hlavný dvorný majster arcivojvodkyne Márie Terézie, pričom jeho manželka bola prvou dvornou dámou arcivojvodkyne Márie.40 Pri tejto príležitosti ho panovník vyznamenal rádom železnej koruny prvej triedy.41

V roku 1918, po vyhlásení Maďarskej republiky rád odstrániligrófa Mailátha z vedenia pozorovateľskej stanice nemocných a 22. apríla 1919 ho zatkli spolu s jeho manželkou. Boli väznení vo väznici Nového Mesta pod Šiatrom spolu s ostatnými zemplínskymi a berežskými zajatcami. Po štyroch dňoch grófku Mailáth prepustili, jej manžela spolu s ostatnými väzňami deportovali do Budapešti v dobytčích vagónoch. Vo väznici na ulici Markó a následne v zbernej väznici v mestskej časti Kőbánya bol väznený jeden mesiac spolu so svojim synom, grófom Pavlom, zadržaným len niekoľko dní po jeho zajatí. Po dlhých peripetiách sa rodina mohla opäť zísť v Pribeníku až v júni.42

Po Trianonskom rozdelení krajiny rodina žila v Pribeníku, gróf Mailáth sa naďalej zúčastňoval zasadnutí zákonodarného výboru oklieštenej Zemplínskej župy a do roku 1923 riadil Vodné družstvo na reguláciu Tisy v Medzibodroží. V rodine sa rad za radom rodili vnúčatá a zároveň umierali súrodenci, švagrovia a švagriné, gróf Jozef naďalej publikoval svoje diela a zložil aj viacero skladieb na klavír.Do roku 1931 uzrelo svetlo sveta množstvo článkov, kníh a prác z oblasti hospodárstva a sociálnej sféry, konkrétne 67 v maďarskom, 30 v nemeckom, 8 v anglickom a 2 v latinskom jazyku.43

Podľa vyjadrenia Jozefa VII. Mailátha sa jeho starý otec po strate Pribeníka a smrti svojej manželky v roku 1932 choval ako „bludný Holanďan“.44 Bol neustále na ceste medzi svojimi deťmi a príbuznými. Krstiny a pohreby sa množili, pričom skladal nové hudobné diela.45

Gróf Jozef umrel dňa 2.4.1940 o 19. hod. v meste Nyíregyháza (Maďarsko). Zvesť úmrtia grófa Mailátha „vyvolala hlboký a nerozdielny zármutok v celej Zemplínskej župe.“46 Správu o úmrtí vydala rodina, Vodné družstvo pre reguláciu Tisy v Medzibodroží aj Maďarská akadémia vied, ktorej členom predstavenstva sa stal v roku 1926.47Na poslednú cestu ho vyprevadili 5. apríla, v piatok, o 2. hod. popoludní.„Do rodinnej hrobky v Pribeníku sa vrátila šľachetná osobnosť vysokého ducha.“48 Na pohrebe župu zastupovali župan dr. István Fáy a vicežupan Miklós Bornemissza, „ale na smútočnom obrade veľkého zosnulého sa popri urodzených hosťoch zúčastnil aj zástup ľudu Medzibodrožia, pociťujúci hlboký zármutok.“49 Na riadnom zasadnutí zákonodarného výboru Zemplínskej župy konanom dňa 26.6. sa predsedajúci župan zmienil o Mailáthovi. „Menovaný ako člen vrcholnej aristokracie a prastarej rodiny s dedičnými statkami v Zemplínskej župe si mnohorakou a rozsiahlou činnosťou v oblasti verejného života získal celoštátne meno a rešpekt. Zosnulý bol večným členom zákonodarného výboru našej župy a jeho život bol s ňou pevne spojený. …Každé jeho dielo svedčilo o mimoriadnom organizačnom talente, o jeho šľachetných sociálnych ideách a vrúcnom humanizme.“ – povedal župan. V kondolenčnom telegrame zaslanom rodine napísali: „…nebohý bol ozajstným šľachticom, skutočným pánom, ktorý sa tešil pravému rešpektu a verejnej úcte v každej vrstve spoločnosti – jeho skutočné vlastnosti svedčili o šľachetnej aristokratickej rodine a empatickom maďarskom srdci, jeho vznešené zmýšľanie a požehnané dobré srdce si vydobili v každej vrstve spoločnosti uznanie, lásku a rešpekt.“50

POZADIE – RODINA A DOMOV

Mailáth… ukázal, že národ nie je prítomný a živý iba v hlavnom meste krajiny. V tichom, vidieckom sídle rodiny sa môže vynikajúci národný génius posilniť tiež – ba čo viac, tam sa mu to naozaj darí. Lebo korene jeho života sa zrodili v maďarskej zemi z pradávneho ducha národa.“ – napísali v roku 1909. Spomínaným krajom bolo malebné Medzibodrožie a v ňom tichá vieska, Pribeník.

Kaštieľ v Pribeníku dal postaviť gróf Jozef Mailáth III. (1762-1825) v r. 1798. Žil tu so svojou ženou, grófkou Antóniou Sennyey (1774-1819) a ich deti, grófovia Jozef IV. (1796-1875) a Anton (1801-1873) tu prežili svoj život tiež.

Jozef prevzal dedičstvo, panstvo Antona Mailátha, niekdajšieho župana Zemplínskej župy, dvorného kancelára uhorského kráľa v r. 1882. Do kaštieľa sa nasťahoval na jeseň – bolo to možno najmladšie panské sídlo v Medzibodroží s vekom len 84 rokov.

Jozef prevzal zanedbané panstvo. Okamžite sa pustil do rozvoja svojho príbytku a panstva. Onedlho zriadil zverinec, aby sa mohol venovať jednej zo svojich najväčších vášní, poľovníctvu, a to aj v Medzibodroží, ktoré bolo v tom čase chudobné na vysokú zver. V roku 1892 dal vybudovať stajňu a jazdiareň, v roku 1896 dal postaviť krásny vodojem, neskôr aj skleník – zimnú záhradu.

V rokoch nasledujúcich po milenárnych oslavách dal architektovi Jozefovi Hubertovi úlohu postaviť svojej rozrastajúcej sa rodine krásny a moderný kaštieľ, hodný jej postaveniu.Vtedy storočný, prízemný, vzhľadom veľmi jednoduchý kaštieľ, ktorý podľa súpisu z roku 1869 disponoval 25 izbami a 2 kuchyňami, dal rozšíriť o poschodie a vybudovať samostatné kuchynské krídlo, resp. krídlo pre hostí. Prebudovaním parku, ktorý vytvorila rodina Czapáry, poveril Jána Heina v rokoch 1903 až 1905.

Do dnešného dňa sa dochovali fotografie vytvorené v roku 1900 o interiéri práve dokončeného kaštieľa. Vyfotografovali aj knižnicu: kedysi tu bol nábytok tmavých farieb, kožené kreslá a bohato vyrezávaný stôl. V rohu vidno maľbu kontesiek Alžbety a  Štefánie Mailáth z roku 1896, ktorej autorom je László Fülöp Elek (1869-1937), pod ňou vidno viacero fotografií. Rodinná knižnica pozostávala pravdepodobne z niekoľko sto, možno až niekoľko tisíc kníh. Keďže do dnešného dňa sa nedochovala žiadna, môžeme iba hádať, aké knihy mohli kedysi stáť v tých skriniach.

Dal kompletne prebudovať aj rímskokatolícku kaplnku stojacu vedľa kaštieľa. Sem dal umiestniť mohutný orgán značky Riegel, na ktorom s obľubou hrával a komponoval.

Dňa 10. júna 1886 gróf Jozef uzavrel manželstvo s grófkou Máriou Széchenyi. Páru sa narodilo 6 detí: Alžbeta (1889-1980), Štefánia, manželka Pavla Sztankovánszkyho de Sztankova, nositeľa Rádu hrdinov (1891-1952), Jozef VI. (1895-1939), Mária, manželka grófa Bélu Telekiho de Szék (1897-1963), Anton (1898-1899) a Pavol (cca. 1899-1981).

Výchovu detí zabezpečovali domáci učitelia, vychovávateľky a domáci kňaz, rozsiahle hospodárstvo mala v rukách grófka. Toto pokojné rodinné zázemie a príjemné prostredie umožnilo, aby sa Mailáth mohol s kľudom ponáraťdo svojich obľúbených tém, ktorými boli socializmus, emigrácia či zdravotníctvo a ich história, resp. aby svoje myšlienky a idey zapísal na papier.

OSUD KNIŽNICE V PRIBENÍKU

Neodmysliteľnou súčasťou kaštieľa vrcholnej aristokracie bola knižnica, ktorá nebola iba „výstavným predmetom“, ale bola aj dôkazom kultúrnej vyzretosti, rozsiahleho vzdelania a rozhľadu jej vlastníkov.

Koľko mal Mailáth kníh, nevedno. Je však pravdepodobné, že po svojom krstnom otcovi zdedil aj knihy – mimochodom starší brat krstného otca, gróf Jozef IV. darovalgymnáziu v Novom Meste pod Šiatrom v roku 1873 viac ako 110 zväzkovú knižnicu pozostávajúcu z „ojedinelých a rešpektovaných“ klasických a historických diel.51

Jozef V. sa začal venovať otázke socializmu v období okolo roku 1886, zadovážil si „základné diela v štyroch jazykoch“ a keďže v tom čase „mal veľa času“, často ich čítaval.52 Podklady zbieral celé desaťročia.

Presne čo a ako sa odohralo v kaštieli v Pribeníku počas diktatúry proletariátu a v čase okupácie krajiny, doposiaľ nie je známe, avšak v roku 1925 napísal nasledovné: vďaka svojim berlínskym kontaktom „všetky knihy, ktoré spálili Rumuni alebo ktoré mi zhabali maďarské úrady, dostaneme nové z Berlína. Vďaka tomu je moja zbierka maďarskej boľševickej literatúry úplná“.53„… venoval som zvýšenú pozornosť aj domácej socialistickej literatúre … všetky literárne zdroje, ktoré nepadli za obeť hladu Rumunov v kultúre, a ktoré neboli zhabané po páde komunistického režimu som našiel v Mestskej knižnici, po tom, čo som ich darmo hľadal v iných knižniciach.“54

Mailáthovci dali postaviť svoje paláce v Budíne, v ulici Keleti Károly utca, čo viedlo k finančnému bankrotu rodiny. V júni roku 1934 sa kaštieľ v Pribeníku uzavrel, hnuteľný majetok sa vydražil. Vtedy sa ešte knižnica nestala predmetom dražby. Jozef Mailáth ml. napísal svojmu švagrovi dňa 28. 6. 1934: „Dražba prebehla, čo malo zmysel odkúpiť, máme v držbe; vykonali sme opatrenia potrebné pre prevoz! Na mamine salóny sú podané žiadosti, príslušné pojednávanie sa uskutoční pravdepodobne po súdnej prestávke, sudca sa vyjadril veľmi sľubne! … Od tých darebákov bude potrebné odkúpiť ešte knižnicu, lebo tá nebola predmetom dražby; zdá sa, že preto, aby sme ju nedostali lacno! Ja som počas tých troch týždňov skutočne ochorel! Predstav si to: 3 týždnechodíš každý deň na vzdialenosť 3 km s vedomím, že tam chodia kadejakí ľudia sa obzerať a dražiť! Aj to je už za mnou!“55

Že tam boli knihy aj spisy aj neskôr, to vieme okrem iného z dvoch zdrojov. Gróf Dr. Jozef Mailáth ml. napísal dňa 15. novembra 1935 dr. Tiborovi Mecznerovi, archivárovi Zemplínskej župy: „Vynasnažím sa získať povolenie pre dotyčného bádateľa od Čechov, aby mohol bádať v spisoch, ktoré zostali v Pribeníku.“56

Na základe rozprávania svojho starého otca z matkinej strany (František Renyo), keď mal tak okolo 10 rokov, tzn. na začiatku 1930-tych rokov bola knižnica presunutá do vodojemu, pričom niekoľko kníh si vzal domov. Namiesto očakávanej pochvaly však za svoj detský výčin mu poriadne vynadali.57

Počas obdobia komunizmu sa na zoznam zakázanej literatúry dostali spolu so stovkami iných kníh aj dve Mailáthove diela z dôvodu protisocialistických a protikomunistických ideí v nich uvedených: Moje zážitky a skúsenosti z povojnového obdobia [Élményeim és tapasztalataim a világháborút követő időben] Budapešť, 1924; resp. Účinok ruského boľševizmu v Maďarsku [Az oroszországi bolsevizmus hatása Magyarországon],Budapešť, 1924.58 Jeho kniha s názvom „Moje zážitky a skúsenosti z povojnového obdobia“ bola do konca 1990-tych rokov v samostatnej zbierke Celoštátnej Széchenyiho knižnice [Országos Széchényi Könyvtár], pred zmenou politického režimu ju bolo možné čítať iba so zvláštnym povolením.

Mailáthove diela sa nachádzajú v zbierkach Celoštátnej Széchenyiho knižnice a Knižnice Ervina Szabóa [Szabó Ervin Könyvtár], resp. v zbierke autora, ktorému sa počas mnohých rokov podarilo získať niekoľko kníh pri príležitosti rôznych aukcií. Menšia zbierka sa nachádza vo výstavnej sieni múzea v Kráľovskom Chlmci, ktorá bola pomenovaná po Jozefovi Mailáthovi. Môžeme len dúfať, že počas nadchádzajúcich rokov sa vynoria nejaké knihy, zošity, noty alebo listy a malá expozícia sa rozšíri.

O „SMUTNEJ EPIZÓDE“

Mailáth vydal svoje zážitky a skúsenosti zo svetovej vojny v troch zväzkoch. V 3. zväzku sa nachádza zaujímavá časť, ktorá čitateľovi približuje spôsob vzniku jeho kníh, aj keď v súvislosti s tragickým príbehom.

Svoj vojnový denník písal pôvodne v maďarčine, resp. ho diktoval ešte na stanici chorých a vo vojenskej nemocnici v Novom Meste pod Šiatrom, konkrétne od roku 1914 Helene Weinbergerovej, manželke Ľudovíta Hölzela, „ktorá písala diktáty veľmi pekne a rýchlo.“ Tento vojnový denník prekladal pre Mailátha Dr. Henrich Schiller, redaktor novín Pester Lloyd. Okamžite ho navštívil, hneď ako sa dostal z väznice (koncom mája roku 1918), aby si prerokovali ďalší postup ohľadne vojnového denníka. V novembri roku 1918 vytlačili nemecký preklad tohto zväzku, z dôvodu vysokých tlačiarenských nákladov iba v náklade 100 ks. „Tieto výtlačky boli uložené v tlačiarni od decembra roku 1918 až do januára 1919 tak, že cenzúra ich nespozorovala. Keďže boli takí, ktorí tlačiareň kontrolovali na mieste a dozerali aj na korektúry, môj vojnový denník bol vydaný v nemčine a nie v maďarčine.

Keď som dr. Schillera navštívil prvýkrát spolu so svojím synom (grófom Pavlom), nebol doma, našli sme tam iba jeho manželku (dr. Schiller a jeho manželka sa dozvedeli o mojom uväznení od môjho advokáta, dr. Zoltána Koósa a môjho lekárnika Gejzu Bálinta – dr. Schiller ma chcel aj navštíviť, ale neskoro). Manželka dr. Schillera nás privítala s veľkou a viditeľne úprimnou radosťou – z vojenských záznamov, ktoré jej manžel často predčítaval, sledovala časti týkajúce sa mojej rodiny s veľkým záujmom a mala pre nás veľké pochopenie. Keď sme na ďalší deň navštívili dr. Schillera, nestačil zdôrazňovať, ako veľmi sa jeho manželka tešila, že ma videla a že spoznala aj môjho syna, a že išlo o prvú radosť po dlhej dobe, ktorej sa jej dostalo v týchto smutných časoch.

Ja som sa u dr. Schillera zastavil takmer každý 2. deň (V. obvod, Báthoryho ulica č. 6), keďže práve prekladal moju prednášku z Bardejova z roku 1901 s názvom„O minulosti, súčasnosti a budúcnosti socializmu“ a chystal sa preložiť aj moje novšie elaboráty „o komunizme“.

Jedno popoludnie som sa ku nemu práve chystal, keď som vzal do rúk noviny Pester Lloyd a tam som sa dočítal, že dievčina rakúskeho pôvodu, ktorú si najali 2 týždne predtým, v prezlečení za muža sedemnástimi ranami sekerou zranila jeho manželku tak, že chuderu museli previezť do nemocnice svätého Rocha, kde ju bolesti zbavila smrť. Dievča sa na svoj strašný skutok pripravovala, konala zo zištných dôvodov, lebo našli u nej ukradnuté veci pripravené na odvoz. Súdiac podľa prípravy nešlo o jej prvý takýto čin. Komorná, ktorá bola u rodiny zamestnaná päť rokov predtým sa vydala, preto si museli najať novú slúžku; nemali voči nej podozrenie, lebo dievča bolo veselé a vždy si pospevovalo. Celú vec som nechcel uveriť, dúfal som, že ide o falošnú správu, avšak keď som uvidel manžela nebohej, so sústrasťou a smútkom som si musel uvedomiť, že táto strašná zvesť je pravdivá.

Dr. Schiller mi povedal, že na starobu mieni žiť iba pamiatke svojej manželky, a že radosť a útechu nachádza iba v pilnej duševnej práci a v neustálom zamestnaní – požiadal ma, aby som mu dal čo najviac práce. Sľúbil som mu, že tak urobím, ak ma Boh nechá nažive a dá mi príležitosť a pokoj, aby som sa venoval duševnej práci – čo budem môcť uskutočniť iba vtedy, ak budem mať toľko peňazí, aby som duševnú prácu dokázal aj honorovať a keď budú konečne normálne a riadne pomery, keď nastane skutočný mier.“

Aj Mailáthov otec sa stal obeťou lúpežnej vraždy vykonanej zamestnancom a zamestnancovými kumpánmi, preto sa ho táto udalosť pravdepodobne hlboko dotkla.

POSÚDENIE PUBLICISTICKEJ ČINNOSTI MAILÁTHA
AKO VEREJNÉHO ČINITEĽA V DOBOVEJ TLAČI

Rozsiahla literárna činnosť, publikácie, množstvo prednášok Mailátha nezostali v dobovej tlači nepovšimnuté. „Veľká vodcovská osobnosť maďarskej ekonomickej literatúry a sociológie“59, „vynikajúci apoštol idey družstiev, jeden z najväčších hospodárov a sociológov našej vlasti“60, „urodzený pán známy svojimi sociálnymi štúdiami“61, „Gróf Jozef Mailáth s rozsiahlym vzdelaním a humánnym cítením“62. Je to len zopár príkladov, vyňatých viet z uznanlivých článkov. Pozrime sa však detailne na velebenie jeho osoby a diela!

V roku 1902 zostavil svoju knihu „Sociálno-politické štúdie a prejavy“[Szocziálpolitikai tanulmányai és beszédei], o ktorej župné noviny Zemplén napísali vo svojom čísle zo dňa 31. decembra 1902: „…autor sa vo svojej knihe zapodieva nielen záležitosťami a problémami našich poľnohospodárskych robotníkov, ale pojednáva aj o našich sedliakoch a zemanoch, pričom v rámci jeho diela sú významné najmä čítania a rozpravy o emigrácii, jeho štúdie o družstvách obsahujú pôvodné údaje, ba čo viac, históriu našich poľnohospodárskych úverových družstiev môžeme spoznať jedine prostredníctvom jeho príslušného elaborátu. Všetky jeho štúdie a prednesy sú popretkávané týmito otázkami a prejavujú známky silného maďarského cítenía, v týchto otázkach autor nielen hovorí a píše, ale aj koná, agituje, vedie, plánuje a tvorí, najmä v oblasti družstiev. Aj keď autor je známy ako jedna z vedúcich osobností poľnohospodárskeho sektoru, jeho kniha nie je jednostranná, lebo vo svojom diele – napriek tomu, že vyjadruje mnoho pravdivých skutočnosti – nikdy nevstupuje do konfliktov s inými výrobnými činiteľmi ani skupinami. … Táto kniha sa považuje za kladný prírastok našej ekonomickej literatúry a prispeje k ujasneniu a šíreniu ideí a princípov v nej uvedených.“

Noviny Budapesti Szemle[Budapeštiansky obzor], zverejnili kritiku jeho knihy v č. 315 z roku 1903: „Gróf Jozef Mailáth je usilovný a dobrý hospodár. V jeho životospráve a morálke hrá prím jednoduchosť. Väčšinu svojho času trávi vo svojom dedinskom dome, mnoho číta a študuje, avšak popri tom venuje zvláštnu pozornosť štúdiu praktického vývoja životných okolností dedinského ľudu – ako to sám uvádza v úvode svojej knihy – štúdiu vlastností, zvyklostí, psychológie a múdrosti ľudu. Tam sa vo svojom užšom kruhu snaží uplatniť svoje dielo a znalosti, …

Väčšia a hodnotnejšia časť štúdií zozbieraných v tejto knihe sa zaoberá takými otázkami, pri ktorých mohol uplatniť svoje skúsenosti získané priamym pozorovaním, tj. novším vývinom životných podmienok dedinského roľníckeho ľudu, ktorý vyústil v nespokojnosť tejto spoločenskej vrstvy, agro-socialistické a emigračné hnutia. … Spoločenskými problémami sa nezaoberá iba ako postranný kronikár, ale hľadá spôsoby a prostriedky nápravy, uvádza aj príslušné návrhy. Idey a návrhy grófa Mailátha sú v krajine značne známe, keďže svoje štúdie obyčajne prednášal pri príležitosti väčších zhromaždení.

Gróf presvedčivo a praktickým zmýšľaním vyzdvihol vo svojich štúdiách potrebu, aby sa zámožnejší a zemania láskyplne a oddane starali o roľnícky ľud, nutnosť vytvorenia štátnych inštitúcií napomáhajúcich poľnohospodárom v materiálnom živote a v duševnom raste a nutnosť účasti maďarskej vzdelanej spoločnosti na prevádzke týchto inštitúcií. Má významný podiel na tom, že v poslednej dobe začala spoločnosť chápať problémy prostých ľudí, a že počet ľudí spoločensky oddaných tejto veci neustále rastie. … Prejavy zozbierané v knihe predstavujú výjavy z verejných prednesov grófa Mailátha.…, keď spolupracovníkov svojho vlastného užšieho kruhu, pracujúcich tichou tvorivou prácou predstavuje ako objekty uznania a stavia im pamiatku, zvečňuje také výjavy rozvoja našej vlasti, ktoré historici z dôb neskorších nájdu veľmi ojedinele, keďže maďarská publicistika sa v poslednom čase takmer ničomu inému nevenuje, len tomu, čo ma aktualitu z hľadiska denníkov, resp. má tzv. celoštátny politický význam. Gróf Jozef Mailáth je povolaný predovšetkým na praktickú činnosť. Je naším želaním, aby ho od tejto veci neodlákali iné ambície; že sa na to pripravoval svedomitou horlivosťou, dokázal v tejto knihe.“

V periodiku Katholikus Szemle [Katolícky obzor], vo zväzku 17 z roku 1903 vyšla anotácia knihy v podaní dr. Ákosa Mihályfiho: „Padlo nám dobre prečítať si túto obsažnú publikáciu, ktorú môžeme plným právom nazvať referátom. Majláth… referoval svojmu národu o svojej činnosti za posledných 20 rokov. Nezúčastňoval sa politiky, nevystupoval v hlavnom meste. V tejto knihe uvádza, čím sa dvadsať rokov zaoberal. Žil a hospodáril na svojom panstve, ďaleko od ruchu hlavného mesta. Skúmal okolitý ľud a jeho hospodárske podmienky; snažil sa o to, aby vytvoril ohnisko materiálnych hnutí ľudu, a to vo svojej užšej domovine, v Medzibodroží. Kaštieľ v Pribeníku, ktorého pán svojim umom, nadšením a mužnou výdržou 20 rokov neustále rozdúchava oheň, prospešne zohrieva ľud celého okolia. …

Tieto štúdie poukazujú na to, že gróf Mailáth pozná nielen klasikov, ktorých s obľubou cituje, ale aj celú európsku literatúru robotníckej otázky, že študovaldiela anglických, francúzskych a nemeckých ekonomických spisovateľov, pričom dôkladne pozná aj domáce podmienky a disponuje samostatnosťou, umiernenou súdnosťou prefiltrovanou cez skúsenosti a filozofiu, pomocou ktorej si nájde svoju cestu aj medzi jemnými odtieňmi jednotlivých teórií, pričom sa stráni extrémov a nachádza správnu strednú cestu. Celkom správne vidí ťažisko ekonomickej politiky v posudzovaní malých statkov, roľníckej triedy a dedinského ľudu – toto predstavuje tú najsilnejšiu hrádzu pre zachytenie a utíšenie vĺn medzinárodnej sociálnej demokracie.V tom si musia podať ruky štát, zákonodarcovia, verejná správa aj celá spoločnosť. To všetko je správne, k tomu sa aj hlásime. … Mailáthov referát prijali poprední predstavitelia národa s úprimnou vďačnosťou. Ak by každý maďarský urodzený pán mohol takto referovať o najkrajších dvadsiatich rokoch svojho života, maďarský národ by sa čoskoro stal šťastným.“

Noviny Szövetkezés [Družstvo] napísali vo svojom vydaní zo dňa 11. februára 1905:„Urodzený gróf sa vo svojom tichom dedinskom živote zaoberá usilovným hospodárením a čítaním, resp. úvahami nad otázkami spojenými so záujmami roľníckeho ľudu. Často zasadne za písací stôl a zakaždým, keď tak učiní, má aj čo povedať.“63

V čísle zo dňa 2. júna 1905 zverejnili noviny Felsőmagyarországi Hírlap [Hornouhorský hlásnik] článok s názvom „A perbenyiki gróf” [Gróf z Pribeníka], ktorého autorom bol dr. Márton Fehér. Podľa neho „bol z politických prejavov konaných dňa 29. mája obsažnejší nie prejav premiéra, ale prejav grófa Jozefa Majlátha.“ Prirodzene, tlač sa zaoberala skôr prejavom premiéra krajiny. „Jozef Mailáth? On je nenáročný dedinský statkár! Je pravdou, že sociálnej otázke sa venuje už niekoľko desaťročí; aj to je pravdou, že sociálne choroby nelieči iba dobrými radami, ale aj zriadením praktických inštitúcií a aj to je pravdou, že v oblasti literatúry aj ekonómie pomohol maďarským hospodárom a najmä prostým ľuďom viac ako vlády za posledných 30 rokov, disponujúce všetkými možnými prostriedkami. A prečo to robil? Že by sa chcel zviditeľniť alebo chcel získať nejakú verejnú funkciu pomocou dôvery svojich spoluobčanov? To zaprel tým, že neakceptoval kandidatúru na poslanca, ktorú ponúkli občania volebných obvodov Kráľovský Chlmec a Vlašská Lyska [Olaszliszka, Maďarsko], ktorí boli priamymi svedkami jeho osožnej činnosti. Veľká je teraz núdza v parlamente po takej vzdelanej v osobe, šľachetnom srdci a nezištne pracujúcom mužovi, akým je Jozef Majláth! Jeho prejav, ktorý nedávno predniesol v hornej snemovni parlamentu bol prejavom suverénne zmýšľajúceho štátnika, ktorý nepozná pretvárku… Jeho program je cenný ako zlatá koruna a každý jeho bod zapadá do tejto zlatej koruny sťa drahokam, pričom najhodnotnejším prvkom, diamantom tejto korunysú jeho sociálne návrhy.… tým podal svedectvo o kréde socialistu. Je socialistom! Ale nie preto, aby búral, ale preto, aby staval; nie preto, aby parazitoval na grošoch robotníkov…, ale preto, aby pracoval v ich prospech; nie je socialistom preto, aby vyvolal rozkoly v spoločnosti, ale aby vytvoril spoločenský mier, ktorého požehnanie môže každý užívať bez ohľadu na triednu príslušnosť. Lebo je grófom, lebo je pracujúcim grófom, lebo hlása socializmus povinností a nie socializmus pôžitkov – preto som o grófovi Jozefovi Majláthovi napísal tieto riadky, aby bol živým príkladom, od ktorého sa môže každý čosi naučiť: magnáti aj robotníci, členovia buržoázie i proletári, lebo vravím vám, jeho socialistické názory sú omnoho šľachetnejšie a jeho činnosť je omnoho osožnejšia, ako dielo apoštolov hlásajúcich neznášanlivosť cez dni pracovného pokoja.“

V periodiku Katholikus Szemle [Katolícky obzor], vo zväzku 21 vyšla recenzia /kritika troch Mailáthových diel, ktoré vydal Zväz uhorských hospodárov [Magyar Gazdaszövetség] ešte v roku 1906. V tomto článku sa písalo: „U nás sa už mnohí zaoberajú sociálnou otázkou aj v oblasti literatúry, avšak je málo tých, ktorí disponujú takými štúdiami, vážnymi znalosťami, zdravou kritikou, čistým kresťanským svetonázorom, múdrou láskou k vlasti a k vlastnému rodu, ako gróf Jozef Majláth, ktorého literárna činnosť v tejto oblasti je o to hodnotnejšia, že svoje idey hlásané v knihách a pamfletoch sa snaží realizovať aj v praxi, a to energiou činorodého človeka. Nielen píše, prednáša, zúčastňuje sa zhromaždení, agituje, ale aj koná, buduje a stavia. Jeho spisovateľská činnosť sa rozšírila aj za hranice tejto krajiny. Uhorské sociálne snahy popularizuje v anglických, francúzskych a nemeckých časopisoch; svoje grandiózne sociálne prejavy prednesené vo svojej domovine poskytuje celému vedeckému svetu v latinskom preklade. Avšak aj v jeho spisovateľskej tvorbe je jeho srdcu najbližší Zväz uhorských hospodárov [Magyar Gazdaszövetség], ktorý v roku 1906 vydal tri jeho menšie diela, zasluhujúce si byť známymi v širšom kruhu.“64

Noviny Magyar Hírlap [Uhorský hlásnik] zverejnili na titulnej strane vo svojom čísle zo dňa 11. augusta 1908 dlhý článok o Mailáthovi: „Gróf Jozef Mailáth nie je takým starým mužom, že by sme ho mohli nazvať starým Toldim [pozn. prekl.: silák, postava z diela básnika Jánosa Aranya], ktorý ochráni česť Maďarov. A určite nie je štít Maďarov tak sužovaný a osamotený, aby nemal viac ochrancov, iba jediného patriota. Každopádne však nie je prehnané zaradiť do inventáru národných pokladov a síl národa rešpekt, vplyv a neoblomnosť, ktorými gróf Mailáth zastupuje vec svojej vlasti pred európskou verejnosťou. … Gróf Jozef Mailáth je jedným z popredných sociálnych politikov a publicistických osobností Európy – je tak nielen z dôvodu jeho vlastného talentu a povolania, ale aj preto, lebo jeho diela sú jediným zdrojom pre cudzích! (ba čo viac: aj domácich) záujemcov o súčasný ekonomický a sociálny stav Uhorska, odkiaľ môžu načerpať adekvátne informácie. V zozname svetovej publicistiky sa pri jeho mene uvádza modernosť, hodnovernosť a spoľahlivosť. Nie je preto maličkosťou, že v časoch, kedy voči nášmu národu prebiehajú neustále útoky zo strany našich vnútorných aj vonkajších nepriateľov a verejnosť západných krajín sa dezinformujeo stave našej krajiny a hucká sa proti nám, kedy tieto nepravdy a nekalá podpora sú zamerané najmä na národ anglický, ktorý je jedným z najmocnejších, a pritom aj najviac vníma veci svojej verejnej mienky: Nie je maličkosťou, že po grófovi Apponyim a grófovi Móricovi Eszterházym je to najmä gróf Mailáth, ktorý svojou všestrannou pozornosťou neustále sleduje, kde sa čo koná proti nám: okamžite priskočí svojou všemocnou polemikou, aby znemožnil falošným silám zakoreniť sa predovšetkým v anglickej publicistike.“65

V periodiku Szövetkezés [Družstvo] vyšiel dňa 12. decembra 1908 článok s názvom Článok uhorského urodzeného pána v anglických novinách [Egy magyar főur cikke egy angol lapban]: „Minulosť a súčasnosť uhorskej národnej politiky opisuje (Mailáth) vo veľmi zaujímavom a obsažnom článku v novinách Westminster Review. Gróf Mailáth je jedným z najvernejších a najdôkladnejších apoštolov chvályhodnej práce, ktorá informuje mnohokrát dezinformovaných zahraničných čitateľov o našich národných tradíciách. Preto je táto služba požehnaná, ktorú renomovaný urodzený pán vykonáva všetkými svojimi aktivitami, najmä svojou aktuálnou štúdiou.“66

Na začiatku januára roku 1909 „vydala londýnska vydavateľská spoločnosť Polsue zaujímavú brožúru. Na brožúre sa nachádza erb Uhorska, jej autorom je gróf Jozef Mailáth …Gróf je v súčasnosti najusilovnejším šíriteľom znalostí o stave verejného práva a politiky našej krajiny v anglickej publicistike. V úvode brožúry otvorene uvádza svoj zámer: umožniť národu, ktorý bol odvekým priateľom slobody a pravdy vyniesť spravodlivý súd o našich veciach. … Tieto štúdie predstavujú zjednotenie odborne fundovaného experta na verejné právo, horlivý patriotizmus, pokoj a vznešené štylistické umenie skúseného spisovateľa. Názov diela je: A vindication of Hungary – Obhajoba Uhorska.”67

V r. 1909 získal od panovníka titul skutočného vnútorného tajného radcu. Pri tejto príležitosti sa v článku novín Magyar Földmívelő [Uhorský poľnohospodár] s názvom „gróf Jozef Mailáth“ dňa 17. januára uvádza: „Kráľovská milosť vymenovala Jozefa Mailátha, štátnika známeho po celej krajine pod pseudonymom „gróf z Pribeníka“ za skutočného vnútorného tajného radcu. Nás a tých, ktorí poznajú pracovitú, úžasne pilnú a dôslednú životosprávu urodzeného grófa a súvisiaci životný štýl zblízka toto vyznamenanie neprekvapuje. Ak existuje v tejto krajine dielo, ktoré sa zaslúžilo o uznanie kráľa, ako aj o jednohlasný a oduševnený prejav verejnosti, je to dielo Mailátha, ktorý je prvý medzi najlepšími. Na nebi spoločenského života sa neobjavil za púhy okamih … k horizontu stúpa pomaly, do výšin kráča uvážene, kam ho samotná verejná mienka dvíha po uskutočnení dlhých štúdií a ciest. Mailáth… ukázal, že národ nie je prítomný a živý iba v hlavnom meste krajiny. V tichom, vidieckom sídle rodiny sa môže vynikajúci národný génius posilniť tiež – ba čo viac, tam sa mu naozaj darí. Lebo korene jeho života sa zrodili v maďarskej zemi a z pradávneho ducha národa. Život Jozefa Mailátha je postavený na nasledovných základoch: na tichom rodinnom živote prebiehajúcom v neustálej pracovitosti a dobročinnosti, na aktívnej láske k uhorskej zemi a k maďarskému ľudu, na záchrane národa, ba až na zabezpečení jeho budúcnosti na historických, tj. kresťanských základoch, avšak tak, aby národ dozrel k sociálnemu, pravdivému, múdremu a spravodlivému životu postupne. Tento program rieši gróf z Pribeníka svedomitým a rozsiahlym štúdiom, cestami, častým kontaktom so zahraničnými znamenitými sociológmi, neustálym sledovaním duše ľudu, začlenením sa do neho, ako aj príkladom svojho rodinného a náboženského života. V jeho duši horí oheň národnej hrdosti. Nie je to však nevedomý šovinizmus krikľúňov. Je to sila, čistota a vznešenosť národnej hrdosti, ktorá sa snaží našich nepriateľov obrátiť na cestu rytierov prostredníctvom vedy a uznania a zakričať ako sám Mikuláš Zrínsky: – Nehaňte Maďarov! Pre národ nemecký, anglický a francúzsky je meno grófa Jozefa Mailátha známe tak, ako nám doma. Jeho sociologické a vynikajúce historické práce šíria v týchto jazykoch osvetu a nadšenie a neuveriteľne úspešne odstraňujú nedorozumenia. Gróf z Pribeníka – keďže sa do oblasti veľkých štátnikov vybral po dôkladnej príprave – je rozvážnou a pokojnou osobnosťou s ukončeným európskym vzdelaním.68

Noviny Szövetkezés [Družstvo] napísali vo svojom vydaní zo dňa 9. januára: „Na dôkaz toho, že kráľ vyznamenal zaslúžilého ochrancu národných záujmov, grófa Jozefa Mailátha, dnes čítame anglickú brožúru z Londýna, ktorá obsahuje štúdie urodzeného grófa nedávno publikované v anglických novinách.“69

V opise uhorského parlamentu, ktorý bol publikovaný v roku 1910 o Mailáthovi napísali: „V nedávnych rokoch bolo publikovaných mnoho pamfletov, ktoré často spôsobili rozruch; v poslednej dobe vykonáva aktívnu literárnu činnosť v prospech sociálno-politickej reformy.“70

Uveďme si teraz heslovite diela, na základe ktorých boli o Mailáthovi vyslovené aj vyššie uvedené slová uznania.

VEĽKOPANI MEDZIBODROŽIA”

grófka Mária MAILÁTH rod. grófka SZÉCHENYI

Niekdajšia Zemplínska župa dala krajine mnohých slávnych rodákov. V župe Rákocziho, Kossutha a Andrássyho sa však na dianí histórie zúčastňovali aj ženy. Takouto ženou bola v Medzibodroží manželka grófa Jozefa Mailátha, rod. grófka Mária Széchenyi, ktorá svoj život v kaštieli v Pribeníku žila spôsobom hodným renomovanej rodine. Vďaka jej mnohorakým dobročinným aktivitám ju ľudia nazývali Veľkopaňou Medzibodrožia, na jej meno spomínajú dodnes s láskou. Čo oživilo pamiatku pani Mailáth toľké roky?„Prečo bola úžasnou a čo robila, aké veľké vecí realizovala? Všetko, čo jejPán Boh zveril do opatery , vykonávala podľa svojho najlepšieho vedomia. Narodila sa do vysokého postavenia a do bohatej rodiny. Žila puritánskym životom, dobročinne, pričom verne milovala svojho manžela a svoje deti vychovávala vzorne. Umrela s čistým svedomím a s pokojným, šťastným úsmevom na perách“, ako sa písalo v jej nekrológu. 1

Mária Franciska Georgina, dcéra ministra pôdohospodárstva a obchodu, grófa Pavla II. Széchenyiho (1838 až 1901) a grófky Alžbety Andrássy de Sâncrăieni a de Krásna Hôrka (1840–1926)sa narodila dňa 19. 9. 1863 v Rumanovej. Mala dvoch súrodencov: boli to grófi Aladár (1862–1936) a Emil (1865–1932)2.

Honosnú svadbu grófa Mailátha a grófky Széchenyi usporiadali na budínskom hrade v kaplnke Primaciálneho paláca. Po tom, čo sa mladá grófka dostala do neznámej dediny v župe, ktorú nepoznala, dostala pomoc a podporu od rodiny baróna Sennyeyho, žijúcej na susednom panstve.5 Aj keď o prvom desaťročí, ktoré strávila v Medzibodroží, nemáme veľa informácií, o 10 rokov po jej príchode do župy, v roku 1896 o nej napísali: „Urodzená grófka, manželka grófa Jozefa Mailátha, rod. Mária Széchenyi poskytla ďalší a jasný dôkaz svojej dobročinnosti, šľachetného myslenia a obetavosti“, kedy dňa 9.2.1896 zorganizovala tanečný večierok.„… jej dobré, citlivé a obetavé srdce vidí nielen chudákov chorých, ktorí za ňou prichádzajú občas aj z ďaleka, vidí aj … hladujúce deti v ošarpaných šatách, ktorých na Vianoce šatí a poskytuje im dostatok stravy, … ako aj zástupy žobrákov, ktorým urodzená pani svojou požehnanou rukou vždy ochotne poskytne almužnu, bez ohľadu na náboženskú príslušnosť.“6

V roku 1898 založila Dobročinný ženský spolok Medzibodrožia [Bodrogközi Jótékony Nőegyesület], ktorého sa stala predsedkyňou.7 Na jej iniciatívu boli v roku 1904 zriadené prevádzky ochrany detí v Pribeníku a v Kráľovskom Chlmci, ktoré sa starali o výchovu sirôt.8 V roku 1905 založila Hydinársky spolok okolia Pribeníku [Perbenyik-vidéki Baromfitenyésztő Társulat]9 v roku 1906 Alianciu na podporu poľnohospodárstva, priemyslu a obchodu v Medzibodroží [Bodrogközi Mezőgazdaságot-, Ipart- és Kereskedelmet Pártoló Szövetség], ktorých sa stala predsedníčkou.10

V máji roku 1907 jej panovník udelil titul dvornej dámy ako ocenenie jej práce.11 Na konci roku 1908 oznámili župné noviny ďalšie vyznamenanie grófky Mailáth: „Kráľovské uznanie opätovne udelilo vyznamenanie urodzenej žene z Medzibodrožia, manželke grófa Jozefa Mailátha, rod. Márie Széchenyi známej svojou dobročinnosťou a šľachetným srdcom. Jeho Výsosť udelil dvornej dáme, nositeľke hviezdneho kríža prvú triedu Alžbetinho rádu ako uznanie aktivít v oblasti verejnej dobročinnosti.“12„Kráľovské vyznamenanie bolo udelené naozaj vhodnej osobe, grófka Mailáth si toto uznanie už dávno zaslúžila svojou nekonečnou dobročinnosťou, ktorú vykonávala v záujme ľudu Medzibodrožia.“13

Grófka Mailáth – popri výchove svojich detí a riadení hospodárstva –úspešne viedla ženský spolok a vyššie uvedené spolky a kurzy, čím prispela k materiálnemu a morálnemu rastu ľudu okolia. Pri príležitosti kurzu vedenia domácností, ktorý sa uskutočnil v obci Láca v roku 1914 o nej napísali: „ďalší úspech v obrovskom venci úspechov. Obľúbená a rešpektovaná magnátka aristokratickej spoločnosti sa znížila až po prosté príbytky ľudu poskytujúc šťastie, spokojnosť, materiálny blahobyt a morálne vlastníctvo pre blaho verejnosti, pre dobro našej chudej vlasti. Jej činnosť nás naučí tomu, že ten, kto chce pracovať, nemusí ísť do Ameriky – šťastný a majetný môže byť aj tu. Dáva prácu tým, čo pracovať vládzu, dáva chlieb tým, čo naň nemajú, naučí nevedomých, poučí neskúsených začiatočníkov! …Taká je ona: patrónka Medzibodrožia, priama nástupkyňa legendárnych urodzených paní starého Uhorska: manželka grófa Jozefa Mailátha, rod. Mária Széchenyi!…“14

Po vypuknutí prvej svetovej vojny zriadila vojnový špitál v časti rodinného kaštieľa v Pribeníku. Za pomoci grófky usporiadali kurz opatrovateliek, nemocničné zariadenia a príslušenstvo bolo vyhotovené podľa jej plánov a pod jej dozorom. Nemocnice viedla osobne a zúčastňovala sa tiež chirurgických zákrokov.15 V hnutí „zlato za železo“ zorganizovanom v júli roku 1914 bola grófka predsedkyňou výboru v Kráľovskom Chlmci.16 Aktívne pomáhala svojmu manželovi pri organizovaní a plánovaní pozorovacej stanice chorých v Novom Meste pod Šiatrom. O jej činnosti sa dojemne vyjadrili aj Ján Sándor, minister vnútra a Samuel Hazai, minister obrany.17Koncom roku 1915 udelil arciknieža František Salvátor grófke Mailáth, vedúcej nemocníc v Pribeníku a v Kráľovskom Chlmci dôstojnícky slávnostný odznak – červený kríž s vojnovou ozdobou – a jej trom dcéram – kontesám Alžbete, Márii a Štefánii – striebornú medailu Červeného kríža s vojnovou ozdobou ako uznanie ich vynikajúcich zásluh získaných v oblasti vojenského zdravotníctva počas vojny.18 V roku 1916 zvolala grófka v Kráľovskom Chlmci zhromaždenie za účelom vytvorenia pobočky Červeného kríža v Medzibodroží.19 Dňa 30. decembra 1916 sa zúčastnila korunovačných osláv Karola IV. ako prvá dvorná dáma arcivojvodkyne Márie.20

Dňa 22. 4. 1919 bola vzatá do väzby spolu s manželom a následne prevezená na do väznice v Novom Meste pod Šiatrom, kde strávila 4 noci. Kým jej manžela previezli do Budapešti, ju pustili po dlhších peripetiách domov k dcéram. Na ďalší deň si prišli po jej najmladšieho syna. Rodina sa mohla spojiť až v lete 1919.21 Starý manželský pár žil po Trianonskom mieri v Pribeníku a od roku 1928 v Budapešti.

V nekrológu uviedli: dňa 30. 4. 1932 „vo veku 69 rokov, po dlhých bolestiach a po viacnásobnom zbožnom prijatí pomazania umierajúcich, po posilnení pápežovým požehnaním a po pokojnom prijatí Božej vôle“ umrela „milovaná, verná manželka žijúca vzorne svojím povinnostiam, najlepšia matka, stará mama, sestra a príbuzná, urodzenámanželka grófa Jozefa Mailátha de Székhely, rod. grófka Mária Széchenyi de Sárvár-Felsővidék, nositeľka hviezdového kríža, dvorná dáma nebohej kráľovnej a cisárovnej Alžbety.“22Jej telesné pozostatky boli dočasne umiestnené na cintoríne Farkasrét v Budapešti dňa 3. mája.Na jej pohrebe bol prítomný arciknieža Jozef a arcikňažná Augusta, celá šľachta žijúca v hlavnom meste a mnohé popredné osobnosti verejného života.23 Jej smrťou „odišla skutočná maďarská veľkopani, ktorá využila výhody svojho vysokého spoločenského postavenia pre konanie čo najväčšieho dobra svojím spoluobčanom.“24V apríli roku 1942 boli jej telesné pozostatky exhumované a prevezené domov, kde „boli uložené na večný odpočinok vedľa jej manžela za účasti mnohých prítomných pod platanmi kaštieľa v Pribeníku, do rodinnej hrobky.26

POTOMKOVIA

Jozef Mailáth a Mária Széchenyi sa vzali dňa 10. 6. 1886. Manželskému páru sa narodilo 6 detí. Okrem Štefánie, manželky Pavla Sztankovánszkyho de Sztankova (1891-1979),1Antona (1898-1899),2 ktorý sa dožil len niekoľkých mesiacov boli publikované diela štyroch súrodencov.

ALŽBETA sa narodila dňa 7. 12. 1889. Bola pokrstená v rímskokatolíckom kostole vo Veľkých Trakanoch dňa 22. 2. 1890. Jej krstným otcom bol gróf Juraj Mailáth, župan Ostrihomskej župy, jej krstnou matkou bola stará mama z matkinej strany. Podľa pamätí Štefana Telekiho ich často navštevovala jej excentrická teta a učila ju hrať bridž vo veku 6 rokov. Chorľavá grófka Alžbeta sa nevydala. Umrela vo veku 91 rokov, v chudobe, dňa 6. júla 1980 v Budapešti.

V roku 1918 publikovala knihu v nemeckom jazyku pod pseudonymom Iris Selden, pod názvom Licht und Schatten[Svetlo a tieň].3 Vo vojnových pamätiach jej otca bola publikovaná jej poviedka Menekülés a vörös világból[Únik z červeného sveta].4

JOZEF, prvorodený syn manželov sa narodil 24. 7. 1895. Študoval sčasti súkromne a sčasti v Košiciach a v Kalocsi v hlavnom gymnáziu premonštrátov, resp. jezuitov. Dňa 14. 6. 1914 ho zvolili za čestného predsedu hasičského zboru v Kráľovskom Chlmci, čím sa začala jeho verejná kariéra. Mladý gróf, ktorý ledva dokončil svoje štúdiá, „nádejný pokračovateľ rodinných tradícií v duchu šľachetného zmýšľania svojich rodičov“ pôsobil ako predseda organizačného výboru slávnosti v Kráľovskom Chlmci, plánovanej na august, kedy vypukla 1. svetová vojna. Určitý čas pôsobil v úrade hlavného slúžneho Medzibodrožia. Dňa 7. 2. 1915 ho zvolili za predsedu výboru pre podporu invalidných vojakov. Dňa 15. 5. narukoval do Moháču ako dobrovoľník 5. košického husárskeho pluku. Dňa 21. 1. 1916 ho prevelili na front, k Szurmayho skupine, k 2. rote 5. jazdeckého práporu ľudového povstania. Počas svojej dovolenky študoval právo a vtedy skladal skúšky. Potom sa opäť dostal na front, pri príležitosti ruského vpádu spoznáva „štýl boja kozákov“, preto získal aj malú striebornú medailu hrdinskosti. Po svojich skúškach v roku 1917 sa dostal do Rumunska. V októbri 1918 ukončil vojenskú službu ako nadporučík v zálohe. Za doktora práv a štátovedy bol promovaný v roku 1919 na Alžbetinej univerzite v Bratislave. Dňa 8. januára 1920 uzavrel vo Veľkej Ide manželstvo s barónkou Lujzou Annou Schell de Bauschlott.

V rokoch 1921 až 1923 hospodáril na svojom statku v Szabolčskej župe, od roku 1923 do roku 1927 v Pribeníku. So svojou rodinou sa v rokoch 1927 až 1928 presťahoval do obce Monyha. V roku 1929pomáhal zriadiť Zväz Medzibodrožia [Bodrogközi Szövetség], pričom sa stal predsedom jeho ústredného predstavenstva. Bol predsedom aj Jednotnej strany Medzibodrožia [Bodrogközi Egységes Párt], kultúrneho spolku Medzibodrožia [Bodrogközi Kultúregylet] a okresného spolku Červeného kríža. Bol členom zákonodarného výboru Zemplínskej župy a bol členom výboru spolku pre reguláciu Tisy [Tiszaszabályozó társulat] a hospodárskeho združenia Zemplínskej župy [Zemplén vármegyei Gazdasági Egyesület]. V roku 1930 dal v obci Monyha vybudovať poľnohospodársky liehovar. V roku 1932 cirkev schválila zriadenie úradu duchovného v Monyhe. V roku 1933 sa stal náhradným členom Krajinskej drevárskej rady. V roku 1237 vzniklo prvé poľovnícke družstvo krajiny, ktorého sa stal predsedom. Umrel dňa 23. 1. 1939 v Budapešti, vo veku 44 rokov, po dlhej chorobe. Jeho telesné pozostatky boli uložené na večný odpočinok 26.1.v obci Monyhapuszta. „Šľachtica, ktorý svojou nezištnou povahou a vynikajúcim vzdelaním hral poprednú rolu vo verejnom živote župy … sprevádzala na poslednej ceste celá župa.“ Na zasadnutí zastupiteľstva župy spomínal na Mailátha župan dr. István Fáy „pietným štýlom, mimoriadne vrúcne“, keďže zákonodarný výbor stratil „nesmierne hodnotného, verejnosťou rešpektovaného a milovaného člena.… naša župa stratila verného syna a mnohí z nás sme stratili úprimného priateľa.“5

O účasti Mailátha ml. vo verejnom živote obyčajne referoval župný časopis. Dňa 19. 6. 1914 ho zvolili za čestného predsedu hasičského zboru v Kráľovskom Chlmci. Jeho prejav prednesený pri príležitosti odovzdania diplomu , „oduševnenú, vycibrenú reč“ citoval župný časopis Zemplén.6

Jozef „kedykoľvek mohol, usilovne písal“ listy z rumunského frontu; „niektoré z týchto listov považujem za vhodné pre neskoršiu publikáciu“, napísal jeho otec. Žiaľ, tieto listy publikované neboli, ba čo je ešte horšie, zanikli. Určite by poslúžili záujemcom ako zdroj hodnotných a zaujímavých informácií.7

Zapísal aj súženia, ktoré zažil počas diktatúry proletariátu. V tlači vyšli v 3. zväzku knihy jeho otca o vojnových pamätiach, pod názvom „Únik môjho syna Jozefa – jeho vlastnými slovami“.8

Po Trianonskom mieri žil vo svojej kúrii v Monyhe. Tam hospodáril a zúčastňoval sa aj politického života župy.

Vo februári 1922 vznikla strana malohospodárov [Kisgazdapárt] (Kresťanská strana malohospodárov, roľníkov a občanov – jednotná strana [Keresztény Kisgazda, Földműves- és Polgári Párt – Egységes Párt]) vedená Istvánom Szabóm-Nagyatádim. Mailáth podporoval kandidáta Jednotnej strany v okrese Kráľovský Chlmec, baróna Boldizsára Langa. Ako obvodný predseda strany prednášal programové prejavy, otváral volebné zhromaždenia a v januári roku 1929 „odporučil do pozornosti voličov osobu a program kandidáta pomocou mimoriadne vydareného a vysokokvalitného prejavu“9a taktiež aj 7. júna 1931.10 Navštívili jednotlivé obce, kde Mailáth predniesol otváracie prejavy.

V roku 1931, deň pred voľbami vydal Mailáth ml. otvorenú výzvu adresovanú voličom z Medzibodrožia. „Musí zvíťaziť aj preto, lebo za ním stojí dnešná vodcovská osobnosť Maďarska, gróf István Bethlen, stojí za ním župa, okres, tí najlepší z dediny – vážni, rozumní a vlasteneckí hospodári, ktorých srdce ešte dokáže biť za túto maďarskú vlasť zašliapanú do prachu. K víťazstvu treba nie hluk ale hlas. A ten máme my.Monyhatanya, 25.6.1931.So straníckym pozdravom: gróf Jozef MAILÁTH, ml.“12

Na titulnom liste mimoriadneho vydania novín Zemplén zverejnili nasledujúci list: „Gróf István Bethlen, premiér Maďarska zaslal nasledujúci telegram grófovi Jozefovi Mailáthovi ml., predsedovi jednotnej strany Medzibodrožia: Zo srdca vám ďakujem za povzbudivé slová pozdravu v telegrame zaslanom v mene jednotnej strany Medzibodrožia pri príležitosti kandidatúry baróna Boldizsára Langa a za účelom podpory nášho kandidáta týmto žiadam voličov o jeho láskavú podporu. Gróf István Bethlen, premiér, v.r.“13

Organizácia strany z Medzibodrožia usporadúvala aj ľudové zhromaždenia, ktorých sa zúčastňoval a ktoré otváral Mailáth ako obvodný predseda, pozdravujúc pritom poslanca Boldizsára Langa.14 Bol však aj predsedom predsedníctva Kultúrneho združenia Medzibodrožia [Bodrogközi Kultúregyesület] na jeho 2. zasadnutí konanom dňa 20. 11. 1930 v obci Ricse.15 Dňa 14. 1. 1934 sa prihovoril pri príležitosti banketu zorganizovaného na počesť premiéra Gyulu Gömbösa a jeho sprievodu vo veľkej sále Reduty v Novom Meste pod Šiatrom.16

Je známych aj zopár listov, ktoré boli adresované Mailáthovi alebo ktoré napísal on sám. Tieto sa nachádzajú v archívoch Nového Mesta pod Šiatrom alebo mesta Zalaegerszeg. Okrem iného ide o list Györgya Balanyiho, riaditeľa gymnázia rádu Piaristov zo dňa 6.11., v ktorom „urodzeného pána“ informoval, že jeho mladý rehoľný brat, študent učiteľstva, sa zaoberá životoma dielom váženého člena rodiny Mailáth, grófa Jána Mailátha. Počas svojho výskumu však narazil na mnohé veci vyžadujúce si vyjasnenie, ktoré nedokáže uspokojivo objasniť za pomoci materiálu, ktorý mu bol dostupný.“ Preto žiadal Mailátha, aby si pozrel priložené otázky a ak na ne dokáže odpovedať, aby prijal študenta. Mailáth napísal dňa 15. novembra župnému archivárovi, dr. Tiborovi Mecznerovi list, ku ktorému pripojil spomínaný list so žiadosťou, aby ho informoval, „ak by sa v archíve župy nachádzali také údaje, ktoré môžu byť zaujímavé z hľadiska uvedenej otázky! Vynasnažím sa získať povolenie pre dotyčného bádateľa od Čechov, aby mohol bádať v spisoch, ktoré zostali v Pribeníku.“ Mecznerdňa 5. decembra informoval „svojho cteného priateľa“ o výsledkoch svojho výskumu listom.

Dňa 11. apríla 1936 napísal hlavný archivár župy, dr. Tibor Meczner list Mailáthovi, v ktorom ho informoval, že by dokázal získať „5 kusov kníh Jána Majlátha opatrené jeho vlastnoručným podpisom za cenu 10 až 50 pengő.“ Dňa 13. napísal Mailáth na korešpondenčnom lístku vo svojej odpovedi, že 40 pengő by bol ochotný dať za prácu. Meczner vo svojom liste zo dňa 18. uviedol, že zakúpil „dielo grófa Jána Majlátha s názvom História Maďarov vydané v piatich zväzkoch, opatrené vlastnoručne napísanými pamätnými riadkami“ a súčasne vracia list a poznámky riaditeľa Györgya Baranyiho. „Som rád, že sa mi podarilo získať výtlačok diel vedca grófa Jána Mailátha s vlastnoručne napísaným venovaním.“ – napísal.17

Mailáth bol taktiež členom zákonodarného výboru Zemplínskej župy, na jeho zasadnutí dňa 20. marca 1936 „reflektoval na útoky tlače proti bývalému županovi Zemplínskej župy, dr. Györgyovi Kozmovi“. „Nedávno som čítal v tlači – vravel Mailáth – že tu v Zemplínskej župe je spoločenský mier a mier vierovyznaní úplne rozvrátený a vyžadovalo si to niekoľkomesačnú prácu, kým nastal v tejto oblasti pokoj.“ Mailáth tieto nepodložené útoky plne odsúdil, podobne ako župan dr. István Fáy.18

Na zasadnutí zastupiteľstva župy konanom v decembri Mailáth „vo svojej reči s vysokou koncepciou a s povzneseným duchom poukázal na mimoriadne priaznivý stav, ktorý vláda premiéra Kálmána Darányiho má v politickom živote a vo verejnej mienke krajiny.… na jeho návrh zastupiteľstvo rozhodlo, že premiéra dr. Kálmána Darányiho a ministra vnútra Miklósa Kozmu de Leveld pozdraví formou telegramov a vyjadrí im podporu.“19

V máji roku 1937 „spoločnosť Medzibodrožia oslavovala nového slúžneho Medzibodrožia, Györgya Radácsyho na slávnostnej večeri konanej v obci Ricse.“Na bankete pozdravil Radácsyho gróf Mailáth za účasti 200 pozvaných:„Pre verejnú správu treba mať oči, srdce, statočnosť a cit. Oči, v ktorých vidia všetko; srdce, ktoré cíti skryté rany; statočnosť, aby dokázal konať a sociálne cítenie pre liečenie rán.“20

MÁRIA (Marie) sa narodila dňa 3.9.1897 v Pribeníku. Dňa 29. augusta 1921 sa v Pribeníku konala svadba Márie a grófa Bélu Telekiho de Szék. Mladý pár zosobášil biskup Károly Gusztáv zo Sedmohradska. Páru, ktorý žil v obci Pölöske sa narodili 4 deti: Alice (1922–1993), Mária (1925–1996), Tibor Pál (1928–1997) a István Béla (1934). Podľa memoárov jej najmladšieho syna, grófa Štefana bola jeho matka dobrotivou, vtipnou a veľkodušnou ženou. Písala krásne listy, milovala kvetiny a bola hlboko veriaca. Hudba bola ústrednou súčasťou jej života. Ako oduševnená speváčka obľubovala nemecké hudobné diela. Často sa pritom doprevádzala na klavíri sama, ale počas jej spevu doprovodom pomáhali súrodenci Mária a Pavol. Počas 2. svetovej vojny pôsobila v červenom kríži, kde dosiahla hodnosť plukovníka. Ako zdravotná sestra Červeného kríža pracovala v nemocnici v meste Zalaegerszeg, kde sa starala o zranených vojakov. V Asuncióne založila spevácky zbor, ktorý v kostoloch doprevádzala na organe. Grófka Mária umrela v Asuncióne dňa 5. mája 1963. Je pochovaná na tamojšom maďarskom cintoríne.

Je autorkou dvoch kapitol 3. zväzku knihy o memoároch jej otca o vojne:

Moja rodina cestuje do Budapešti21 aÚtek do Ófehértó.22

GrófPAVOLsa narodil 23. novembra 1899. Bol pokrstený sedmohradským biskupom, jeho strýkom Karolom Gusztávomv v čerstvo vysvätenej kaplnke kaštieľa v Pribeníku. V detstve bol často chorý, od rodného domu sa takmer nevzdialil. Mal súkromného učiteľa, jeho vychovávateľom bol dr. Alexander Han. Pri vypuknutí 1. svetovej vojny absolvoval spolu so svojimi sestrami kurz ošetrovateľa, vykonával písomné práce potrebné v súkromných vojenských nemocniciach rodiny. Hospodárske skúšky zložil pred poľnohospodárskou ľudovou komisiou dňa 18. 4. 1919. Domov dorazil 23. 4., keď jeho rodičov zadržali. 27. 4. bol taktiež eskortovaný do väznice v Novom Meste pod Šiatrom, kde strávil 3 noci. Do Budapešti bol v dobytčích vagónoch prevezený spolu so 104 rukojemníkmi a väzňami, kam dorazili 3. 5. So svojím otcom sa stretol v zbernej väznici v obvode Kőbánya. Pustili ich 8. 6. a domov dorazili 11. 6.. Panstvo Ófehértó bolo jeho majetkom. „O poslednom grófovi Ófehértó“, ako Pavla nazývali miestni, zostalo zopár spomienok. Bol milovníkom vážnej hudby a baletu, popri okružných cestách po Taliansku, Švajčiarsku a Grécku obľuboval aj exotické poľovačky spojené s africkým safari. Jeho srdcovou záležitosťou bola záhrada okolo kaštieľa. Po 2. svetovej vojne sa Pavol, hovoriaci piatimi jazykmi pretĺkal životom ako učiteľ cudzích jazykov z Budapešti. Frustrovaného Pavla prichýlil v dome svojej rodiny jeho niekdajší komorník. Dostal síce 100 katastrálnych jutár zeme, boli však nehodnotné. Pre obrábanie pôdy nemal ani dobytok, ani nástroje, ani ľudí. Pozemky prenajal a vrátil sa do Budapešti. Do roku 1956 bol zamestnaný na anglickom veľvyslanectve. Pre jeho pôvod ho počas Rákosiho režimu neustále šikanovali, preto po potlačení revolúcie v roku 1956 emigroval do Rakúska a v roku 1957 sa presťahoval do Talianska. Jeho sestra Mária ho počas 70-tych rokov dvakrát navštívila – vtedy bol slabý a nešťastný. Neoženil sa. Umrel v Rakúskom Thalhame, ako obyvateľ miestneho starobinca. V zmysle jeho poslednej vôle ho pochovali v Rakúsku, na cintoríne obce St. George.

O súženiach, ktoré prežil počas diktatúry proletariátu môžeme čítať v 3. zväzku vojnových memoárov jeho otca: LXVIII.Perzekúcia môjho syna, Pavla(jeho vlastnými slovami)23