Magyarország – védett fajok

Alpesi gőte (Triturus alpestris)

Osztály: Kétéltűek Rend: Farkos kétéltűek Család: Szalamandra félék

Előfordulás/ Élőhely: Mint neve is mutatja ez a gőtefaj inkább magashegységi elterjedésű, így hazánkban csak perempopulációi vannak jelen középhegységeinkben. Európa magashegységeiben elterjedt, nálunk ezek hiányában a középhegységeink legdíszesebb gőtefaja. Előfordul a Bakonyban, Mátrában, Bükkben, Zemplénben, illetve alacsonyabban az Alpokalján. Kedveli a kis hegyi tavacskákat, kisebb vízállásokat, ahol szaporodik. Nász után nyirkos mohában, hűvös avar alatt gyökerek közt vadászik.

Ismertetőjegyei: Teste hengeres, hátát vékony ép szélű taraja díszíti, mely világos alapszínen sötétbarna foltos, szinte gyöngyszerű. A hímek oldala kékes alapszínű, sötétbarnás zöldes márványozottság díszíti, háta sötétebb, míg hasoldala folt nélküli narancsvörös, ami nagyon jó határozóbélyeg. Nász idején a színek sokkal élénkebben rajzolódnak. A nőstények sötétebb tónusúak, hátoldaluk zöldesebb, él nélküli, hasoldaluk a hímekéhez hasonló. A hímek 8, a nőstények max 12 centiméteresre nőnek meg.

Életmód/Táplálkozás: Már március végén, áprilisban a petézőhelyeknek számító tiszta vizű patakokhoz, tavacskákhoz, pocsolyákhoz vonul, ahol kisebb-nagyobb csapatokban párzanak. A hímek a víz fenekére, növényekre rakja az ondótokokat, amiket a nőstény felvesz. A petéket aztán, szintén a vízben, általában a növényekre, lehullott ágakra, falevelekre, fűszálakra rakják. A lárvák általában júliustól hagyják el a vizet, de néha lárvaként telelnek. Viszonylag korán, ősz elején már elvonulnak telelni fagymentes helyekre. A párzás és a peték lerakása a hideg lápforrásokban, patakokban történik nyár elején. Júliusban kimásznak a szárazföldre és mohapárnák, korhadt fák alatt keresgélnek táplálékot.

A lárvák táplálékát mindenféle vízi rovarlárvák, kisebb rákok, gerinctelenek jelentik, a kifejlett egyedek pedig lárvákkal, csigákkal, pókokkal táplálkoznak.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Magyarországon védett. Mivel élete vízhez kötött, súlyos problémát jelentenek a túl korán felszáradó vízállások, illetve a kevés csapadék, valamint a számukra nem megfelelő erdőgazdálkodás.

Érdekesség:

MLOK HORSKÝ ( Triturus alpenstris)

Trieda: Obojživelníky, Rad: Chvostnaté obojživelníky, Rod: Mlokovité (Salamandrovité)

Výskyt / Biotop: Ako aj z jeho pomenovania vyplýva, tento druh mlokov je rozšírený hlavne vo vysokohorských oblastiach, a preto u nás nájdeme len jeho okrajové populácie, v našich stredohoriach. Vo vysokohorských oblastiach Európy je rozšírený, ale v našej vlasti sa tieto biotopy nevyskytujú, preto tento druh mlokov je najozdobnejším predstaviteľom našich stredohorských oblastí. Nájdeme ho v Bakony-i, v Matre, v v Bük-u, v Zemplíne respektíve v nižšom Podalpí. Obľubuje malé horské jazierka, menšie stojaté vody, kde sa rozmnožuje. Po akte rozmnožovania poľuje vo vlhkom machu, pod vlhkým opadaným lístím a medzi koreňmi rastlín.

Poznávacie znaky: Má valcovité telo, chrbát má ozdobený chocholom s neporušeným okrajom, ktorý na svetlom základe je tmavohnedo škvrnitý, dá sa povedať, perlovitý. Základné zafarbenie samčekov je modrasté, ozdobené tmavohnedo zelenkastým mramorovaním. Chrbtovú stranu má tmavšiu, kým brušná strana je bez škvŕn a má pomarančovočervené sfarbenie čo je veľmi typickým znakom tohto druhu. V období párenia sú farby omnoho výraznejšie. Samičky majú tmavšie základné sfarbenie, Chrbtovú stranu majú zelenšiu, bez ostria (ohraničenia), kým brušnú stranu majú podobnú, ako samičky. Samček dosahuje veľkosť max. 8 cm, kým samičky dorastajú do veľkosti 12 cm.

Spôsob života/Potrava: Už koncom marca, poprípade v apríli sa nachádza v priestoroch čistých vodných potôčikov, jazierok, kde s obľubou kladie vajíčka. Tu sa v skupinkách pária. Samčeky vypúšťajú spermie na dne vodných plôch na rastliny, ktoré samička pozbiera a sa oplodní. Vajíčka potom kladie tiež do vody, zvyčajne na vodné rastliny do vody padnuté konáre, listy, steblá trávy. Larvy opúšťajú vodný živel väčšinou v júli, ale niekedy prezimujú v larvovom štádiu. Veľmi skoro, už začiatkom jesene sa sťahujú zazimovať do nezamŕzajúcich priestorov. Párenie a kladenie vajíčok prebieha v chladných trasoviskových prameňoch a potokoch začiatkom jari. Larvy väčšinou už v júli vyliezajú na súš a potravu si hľadajú pod machom a práchnivejúcimi pňami. Ako potrava im slúžia rôzne larvy vodného hmyzu, slimáky, a pavúky.

Rizikový faktor/Stupeň ochrany: V Maďarsku je chránený. Keďže jeho život sa viaže k vode, veľkým problémom je skoré vysychanie vodných plôch, alebo v niektorých rokoch nedostatok dažďa, alebo nevhodné lesné hospodárenie.

Zaujímavosť:

Bakcsó – (Nycticorax nycticorax)

Osztály: Madarak Rend: Gólyaalakúak Család: Gémfélék

Előfordulás/ Élőhely: Észak- és Dél-Amerikában, valamint Európa és Afrika nagy részén elterjedt. Magyarországon a bakcsók állománya stabil, 2400-3600 költő pár közé tehető. Elsősorban a Tisza-tó, a Felső-Tisza és a Kis-Balaton vidékén fordulnak elő, de gyérebb állománnyal az egész Dél-Alföldön, a Tisza mentén, a Velencei-tónál és a Kisalföldön, valamint Délnyugat-Magyarországon is találkozhatunk. Az Északi- és a Dunántúli-középhegységben, valamint Magyarország legnyugatibb régióiban ritkának mondható.

Ismertetőjegyei: A kifejlett bakcsó tollazata alapvetően fekete-fehér. Csőre, feje teteje és háta fekete, szárnytollai szürkések, arca, nyaka és hasoldala fehér. Szeme vörös. Halványzöld lába a párzási időszakban sárgás vagy vöröses színűvé válik, hasonlóan arcbőréhez. Bóbitája néhány hosszú, fehér tollból áll. A fiatal példányok sötétbarna rejtőszínűek vajszínű pettyekkel, és olykor összekeverhetőek a hasonló méretű, összességében világosabb színezetű és csíkos bölömbikával.

A bakcsó a kisebb termetű gémfélék közé tartozik, ráadásul jellegzetes gubbasztó testtartása miatt még valós méreténél is kisebbnek tűnik. Hossza 58-65 centiméter, szárnyfesztávolsága 105-112 centiméter, tömege 500-800 gramm. A nemek hasonlóak.

Életmód/Táplálkozás: A kisebb termetű, társas gázlómadárak közé tartozik. Bújkáló természetű, szürkület idején lesz aktív (erre utal tudományos elnevezése is: Nycticorax = Éjszakai holló), nappal pedig csapatosan pihen élőhelyén, a nádasok vízközeli peremén, fűzfákon. Bár társas lény, inkább magányosan vadászik: halakat, békákat, vízirovarokat, kisemlősöket fogyaszt. Ha fiókái vannak, nappal is kutat táplálék után.

Hosszútávú vonuló madár, hazánkban márciustól októberig figyelhetjük meg.

Hangja hangos kvak, részben innen is ered népies magyar neve, a vakvarjú.

A gémfélék többségéhez hasonlóan költőtelepeket alkot, elsősorban a nádasban, fűzbokrokban, ártéri fákon. A kolóniákban olykor más gémfélék is előfordulnak. A telepen belül minden hímnek megvan a maga territóriuma, amit látványosan védelmez a betolakodókkal szemben. A fészket a tojó építi a hím által összehordott gallyakból és náddarabokból. A rendetlen, durván összerótt fészket évről évre bővítik. A tojó három-öt tojást rak kétnapos eltéréssel, ami megkönnyíti a későbbiekben a fiókák táplálását, emellett az előbb kikelt példányoknak nagyobb esélye lesz a túlélésre táplálékban szegény években. A tojások 20-22 nap után kelnek ki hat-nyolc napos eltéréssel, és a sötét tollazatú fiókák összességében 40-50 nap után repülnek ki. Közben mindkét szülő részt vesz a táplálásukban.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Bár az állománya stabil, Magyarországon a bakcsó fokozott védettséget élvez. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listája szerint a nem veszélyeztetett fajok kategóriájába tartozik. SPEC értékelése 3-as, azaz az európai állomány kedvezőtlen státusban van, de a teljes állomány zöme nem Európában fordul elő.

Érdekesség:

BUČIAK, HAVKOŠ NOČNÝ (Nycticorax nyctycorax)

Trieda Vtáky, Rad: Bocianovité, Rod: volavkovité

Výskyt/ Biotop: Je rozšírený v Severnej a Južnej Amerike, ako aj vo väčšej časti Afriky a Európy. V Maďarsku je stav bučiakov stabilný. Hniezdi tu 2 400 – 3 600 párov. Vyskytujú sa hlavne v oblasti Tisza tó, Horná oblasť rieky Tisza a oblasť Malého Balatonu, ale v menších populáciách sa vyskytuje v celej oblasti južnej Dolnej zeme, v poriečí rieky Tisza, pri jazere Velence, ako aj v oblasti Malá Dolná zem, ba nájdeme ho aj v Juhozápadnom Maďarsku. V Severnom a Podunajskom stredohorí, ako aj v najzápadnejšej oblasti Maďarska je jeho výskyt zriedkavý.

Poznávacie znaky: V základoch ja sfarbenie peria vyvinutého bučiaka čierno biele. Zobák, povrch hlavy, ako aj chrbát má čierny, perie krídiel má sivasté, Oblasť tváre, krk, a brušná strana je biela. Oči má červené. Bledozelené nohy počas obdobia párenia menia svoju farbu na žltkastú až červenkastú, čo sa prejavuje aj so sfarbením tváre. Jeho chochol pozostáva z niekoľkých dlhých bielych perál. Mladšie jedince majú tmavohnedú kryciu farbu s bodkami maslovej farby, a niekedy ich mýlime s burčiakom veľkým, ktorý je približne rovnako veľký, ale má svetlejšie sfarbenie a je pruhovaný.

Bučiak patrí medzi volavkovité vtáky menšieho vzrastu, a pre jeho čupiacu polohu sa zdá ešte menším ako je v skutočnosti. Je 58 – 65 cm dlhý, rozpätie krídiel má 105 – 112 cm , jeho hmotnosť je 500 – 800 gramov. Obe pohlavia majú podobné sfarbenie.

Spôsob života/ Potrava: Patrí medzi brodivých vtákov menších rozmerov. Žije skrytým spôsobom života, a aktívnym sa stáva pred zotmením ( čo dokumentuje aj jeho vedecké pomenovanie: Nycticorax= Nočný havran). Cez deň v skupinách odpočíva na svojom stanovišti, na okrajoch trstín, na vrbinách. Aj keď je družným vtákom, radšej loví osamote. Živí sa rybami, žabami, vodným hmyzom, drobnými cicavcami. Keď kŕmi mláďatá, potravu hľadá aj cez deň. Je sťahovavým vtákom na dlhé trate a u nás ho môžeme pozorovať od marca do októbra. Hlas má typické „kvak“ , preto ho po maďarsky voláme aj “vakvarjú“. Ako pre ostatné volavkovité vtáky, aj pre neho je typické, že vytvára hniezdiace kolónie, v prvom rade v trstí, rákosí, na pririečnych stromoch. V hniezdiacich kolóniách sa niekedy vyskytujú aj iné druhy volavkovitých vtákov. V priestore kolónie má každý samec svoje teritórium, ktoré veľmi výrazne a viditeľne ochraňuje proti votrelcom. Hniezdo stavia samička z konárov a tŕstia, ktoré poznáša samček. Neporiadne, nahrubo postavené hniezdo z roka na rok rozširujú. Samička znáša tri až päť vajíčok v dvojdňových intervaloch, čo neskôr uľahčuje kŕmenie mláďat, a skôr vyliahnuté mláďatá majú väčšiu šancu na prežitie v rokoch skúpejších na potravu. Mláďatá sa liahnu po 20 – 22 dňoch so 6 – 8 dňovým rozdielom a vtáčatá vylietavajú z hniezda po 40 – 50 dňoch. Kým z hniezda nevyletia o kŕmenie sa starajú obaja rodičia.

Rizikový faktor/ Stupeň ochrany: Aj keď jeho stavy sú stabilné, v Maďarsku je bučiak prísne chránený. Podľa červenej knihy Svetovej nadácie ochrany prírody patrí medzi neohrozované druhy. Hodnotenie SPEC je stupeň 3 , čo znamená že tento druh je v Európe v nepriaznivom štatúte, ale jeho väčšie populácie sa nenachádzajú v Európe.

Zaujímavosť:

 

Bakcsó – (Nycticorax nycticorax)

Osztály: Madarak Rend: Gólyaalakúak Család: Gémfélék

Előfordulás/ Élőhely: Észak- és Dél-Amerikában, valamint Európa és Afrika nagy részén elterjedt. Magyarországon a bakcsók állománya stabil, 2400-3600 költő pár közé tehető. Elsősorban a Tisza-tó, a Felső-Tisza és a Kis-Balaton vidékén fordulnak elő, de gyérebb állománnyal az egész Dél-Alföldön, a Tisza mentén, a Velencei-tónál és a Kisalföldön, valamint Délnyugat-Magyarországon is találkozhatunk. Az Északi- és a Dunántúli-középhegységben, valamint Magyarország legnyugatibb régióiban ritkának mondható.

Ismertetőjegyei: A kifejlett bakcsó tollazata alapvetően fekete-fehér. Csőre, feje teteje és háta fekete, szárnytollai szürkések, arca, nyaka és hasoldala fehér. Szeme vörös. Halványzöld lába a párzási időszakban sárgás vagy vöröses színűvé válik, hasonlóan arcbőréhez. Bóbitája néhány hosszú, fehér tollból áll. A fiatal példányok sötétbarna rejtőszínűek vajszínű pettyekkel, és olykor összekeverhetőek a hasonló méretű, összességében világosabb színezetű és csíkos bölömbikával.

A bakcsó a kisebb termetű gémfélék közé tartozik, ráadásul jellegzetes gubbasztó testtartása miatt még valós méreténél is kisebbnek tűnik. Hossza 58-65 centiméter, szárnyfesztávolsága 105-112 centiméter, tömege 500-800 gramm. A nemek hasonlóak.

Életmód/Táplálkozás: A kisebb termetű, társas gázlómadárak közé tartozik. Bújkáló természetű, szürkület idején lesz aktív (erre utal tudományos elnevezése is: Nycticorax = Éjszakai holló), nappal pedig csapatosan pihen élőhelyén, a nádasok vízközeli peremén, fűzfákon. Bár társas lény, inkább magányosan vadászik: halakat, békákat, vízirovarokat, kisemlősöket fogyaszt. Ha fiókái vannak, nappal is kutat táplálék után.

Hosszútávú vonuló madár, hazánkban márciustól októberig figyelhetjük meg.

Hangja hangos kvak, részben innen is ered népies magyar neve, a vakvarjú.

A gémfélék többségéhez hasonlóan költőtelepeket alkot, elsősorban a nádasban, fűzbokrokban, ártéri fákon. A kolóniákban olykor más gémfélék is előfordulnak. A telepen belül minden hímnek megvan a maga territóriuma, amit látványosan védelmez a betolakodókkal szemben. A fészket a tojó építi a hím által összehordott gallyakból és náddarabokból. A rendetlen, durván összerótt fészket évről évre bővítik. A tojó három-öt tojást rak kétnapos eltéréssel, ami megkönnyíti a későbbiekben a fiókák táplálását, emellett az előbb kikelt példányoknak nagyobb esélye lesz a túlélésre táplálékban szegény években. A tojások 20-22 nap után kelnek ki hat-nyolc napos eltéréssel, és a sötét tollazatú fiókák összességében 40-50 nap után repülnek ki. Közben mindkét szülő részt vesz a táplálásukban.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Bár az állománya stabil, Magyarországon a bakcsó fokozott védettséget élvez. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listája szerint a nem veszélyeztetett fajok kategóriájába tartozik. SPEC értékelése 3-as, azaz az európai állomány kedvezőtlen státusban van, de a teljes állomány zöme nem Európában fordul elő.

Érdekesség:

BUČIAK, HAVKOŠ NOČNÝ (Nycticorax nyctycorax)

Trieda Vtáky, Rad: Bocianovité, Rod: volavkovité

Výskyt/ Biotop: Je rozšírený v Severnej a Južnej Amerike, ako aj vo väčšej časti Afriky a Európy. V Maďarsku je stav bučiakov stabilný. Hniezdi tu 2 400 – 3 600 párov. Vyskytujú sa hlavne v oblasti Tisza tó, Horná oblasť rieky Tisza a oblasť Malého Balatonu, ale v menších populáciách sa vyskytuje v celej oblasti južnej Dolnej zeme, v poriečí rieky Tisza, pri jazere Velence, ako aj v oblasti Malá Dolná zem, ba nájdeme ho aj v Juhozápadnom Maďarsku. V Severnom a Podunajskom stredohorí, ako aj v najzápadnejšej oblasti Maďarska je jeho výskyt zriedkavý.

Poznávacie znaky: V základoch ja sfarbenie peria vyvinutého bučiaka čierno biele. Zobák, povrch hlavy, ako aj chrbát má čierny, perie krídiel má sivasté, Oblasť tváre, krk, a brušná strana je biela. Oči má červené. Bledozelené nohy počas obdobia párenia menia svoju farbu na žltkastú až červenkastú, čo sa prejavuje aj so sfarbením tváre. Jeho chochol pozostáva z niekoľkých dlhých bielych perál. Mladšie jedince majú tmavohnedú kryciu farbu s bodkami maslovej farby, a niekedy ich mýlime s burčiakom veľkým, ktorý je približne rovnako veľký, ale má svetlejšie sfarbenie a je pruhovaný.

Bučiak patrí medzi volavkovité vtáky menšieho vzrastu, a pre jeho čupiacu polohu sa zdá ešte menším ako je v skutočnosti. Je 58 – 65 cm dlhý, rozpätie krídiel má 105 – 112 cm , jeho hmotnosť je 500 – 800 gramov. Obe pohlavia majú podobné sfarbenie.

Spôsob života/ Potrava: Patrí medzi brodivých vtákov menších rozmerov. Žije skrytým spôsobom života, a aktívnym sa stáva pred zotmením ( čo dokumentuje aj jeho vedecké pomenovanie: Nycticorax= Nočný havran). Cez deň v skupinách odpočíva na svojom stanovišti, na okrajoch trstín, na vrbinách. Aj keď je družným vtákom, radšej loví osamote. Živí sa rybami, žabami, vodným hmyzom, drobnými cicavcami. Keď kŕmi mláďatá, potravu hľadá aj cez deň. Je sťahovavým vtákom na dlhé trate a u nás ho môžeme pozorovať od marca do októbra. Hlas má typické „kvak“ , preto ho po maďarsky voláme aj “vakvarjú“. Ako pre ostatné volavkovité vtáky, aj pre neho je typické, že vytvára hniezdiace kolónie, v prvom rade v trstí, rákosí, na pririečnych stromoch. V hniezdiacich kolóniách sa niekedy vyskytujú aj iné druhy volavkovitých vtákov. V priestore kolónie má každý samec svoje teritórium, ktoré veľmi výrazne a viditeľne ochraňuje proti votrelcom. Hniezdo stavia samička z konárov a tŕstia, ktoré poznáša samček. Neporiadne, nahrubo postavené hniezdo z roka na rok rozširujú. Samička znáša tri až päť vajíčok v dvojdňových intervaloch, čo neskôr uľahčuje kŕmenie mláďat, a skôr vyliahnuté mláďatá majú väčšiu šancu na prežitie v rokoch skúpejších na potravu. Mláďatá sa liahnu po 20 – 22 dňoch so 6 – 8 dňovým rozdielom a vtáčatá vylietavajú z hniezda po 40 – 50 dňoch. Kým z hniezda nevyletia o kŕmenie sa starajú obaja rodičia.

Rizikový faktor/ Stupeň ochrany: Aj keď jeho stavy sú stabilné, v Maďarsku je bučiak prísne chránený. Podľa červenej knihy Svetovej nadácie ochrany prírody patrí medzi neohrozované druhy. Hodnotenie SPEC je stupeň 3 , čo znamená že tento druh je v Európe v nepriaznivom štatúte, ale jeho väčšie populácie sa nenachádzajú v Európe.

Zaujímavosť:

 

Barna rétihéja (Circus aeruginosus)

Osztály: Madarak Rend: Vágómadár-alakúak Család: Vágómadárfélék

További megnevezései: örv, nádi sas, tavi kánya

Előfordulás/élőhely: Európában és Közép-Ázsiában elterjedt, de a Közel-Keleten, Dél-Ázsiában valamint Afrikában is előfordul. Rövidtávú vonuló. Magyarországon márciustól októberig tartózkodik, de át is telelhet. Hazánkban rendszeres fészkelő. Nádasokban nádszálakból, gyékényből építi fészkét.

Ismertető jegyei: A színe változatos, az öreg hím példányok háta sötétbarna. A szárnyfedők, a farok (230-260 mm) és az evezők egy része (szárnyhossz 390-435 mm) szürkés árnyalatú. A fej, a tarkó és a mell sávos sárgásbarna. A test alul vörösesbarna. A sárgás csüd 83-91 mm-es. A feketés csőr (sárgás viaszhártyával) 35-47 m-es. A fej bagolyszerű, mert a szemek nem oldalt, hanem kissé előre állnak. Az írisz sárgásbarna. A tojók és a fiatal hímek teste sötétbarna, a fejük és a válluk világosabb, de a tojók között előfordulnak egyszínű barna példányok is, amelyek a barna kányára emlékeztetnek. Az első teles fiatalok egyszínű barnák, de a fejtető és a torok krémsárga.

Életmód/táplálkozás: Elsősorban nádasok felett keresi a prédát és ott is fészkel. A röpte alacsony és imbolygó. Csap néhányat, aztán siklik, amikor is a szárnyát kissé V-alakban tartja. Ha zsákmányt – legyengült madarat, erőtlen fiókát – lát, enyhe csavarvonalban ejti rá magát. Főleg kis emlősökkel, talajon élő és vízi madarakkal, hüllőkkel táplálkozik. Káros, mert fészekből kiszedi a fiókát, kiissza a tojást. Csak nyár végén fanyalodik egérre, pocokra. Muszájból békát, halat is lenyel. A hangja: kli-kli v. cserregésszerű riasztás.

Fészekrakásnál hím hordja az ágakat, a tojó az előző évi nádon elrendezi azokat. A fészekalj 4-6 db zöldesfehér tojásból áll. Kelés a 28-30. napon várható. A kicsik 30-32 napos korukban kapnak szárnyra.

A fogságot nem tűri. Alacsonyan, imbolyogva repül, zsákmányára hirtelen ejti rá magát. Siklórepülést is végez.

Védettség: Szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján, de még, mint nem veszélyeztetett. Európában biztos állományú fajnak számít. Magyarországon védett, eszmei értéke 50 000 Ft.

Érdekesség: A násza különösen figyelemre méltó. A hím zsákmányállattal a csőrében repülve hívja fel magára a figyelmet. Ha a tojó “fázisban” van, akkor mellé repül, s elkezdődik a különös nászajándék oda- és visszaadásának – az ember számára lenyűgöző – látványos sorozata.

KAŇA MOČIARNA (Circus aeruginosus)

Trieda: Vtáky, Rad: Dravce, Čeľaď: Jastrabovité. Rod: Kaňa

Iné pomenovania: trstinový orol, kaňa vodná

Výskyt/biotop“ V Európe a Strednej Ázii je rozšírený, ale vyskytuje sa aj na strednom východe, v Južnej Ázii, ako aj v Afrike. Je sťahovavým vtákom, ale len do menších vzdialeností. V Maďarsku sa zdržuje od marca do októbra , ale niekedy tu aj prezimuje. Pravidelne tu hniezdi. Svoje hniezdo si stavia v trstí zo stebiel trstiny a rohoži.

Poznávacie znaky: Má pestré sfarbenie. Starší samčekovia majú tmavohnedý chrbát. Krycie perá krídiel, chvostové perá (230 – 260 mm) ako aj časť veslovacích pier ( dĺžka krídiel 390 – 435 mm) majú sivastý odtieň. Hlava, tylo, ako aj prsia má pruhovane žlté. Spodná časť tela je červenohnedá. Beháky má žltkasté, dlhé 81 – 91 mm. Čierny zobák so žltkastou voskovou blanou je dlhý 35 – 47 mm. Má hlavu podobnú sovám, nakoľko oči nehľadia do strán, ale mierne dopredu. Dúhovku má žltohnedú. Sfarbenie samičiek a mladých samčekov je tmavohnedé, hlavu aj ramená majú svetlejšie, ale medzi samičkami nájdeme aj jednofarebné hnedé jedince, ktoré pripomínajú kaňu hnedú. Ročné mladé jedince sú jednofarebne hnedé, ale temená hláv a krky sú krémovo žlté.

Spôsob života/Potrava: Svoje obete zháňa hlavne nad tŕstím, kde aj hniezdi. Lieta nízko a kolísavo. Niekoľko krát mávne krídlami a potom sa šinie, kedy krídla drží trošku v tvare písmena V Keď zbadá korisť- zoslabnuté vtáča, slabé mláďatá, spúšťa sa na ňu na mierne skrutkovitej dráhe. Živí sa hlavne malými hlodavcami, vtákmi žijúci medzi tŕstím a vodnými vtákmi, plazmi. Je značne škodlivý, lebo vyberá z hniezd mladé nevyvinuté vtáky, alebo rozbíja a konzumuje vajíčka. Len koncom leta loví poľné myši a hrabošov. Pri nedostatku inej koristi požiera aj žaby alebo ryby. Ozýva sa hlasným : kli-kli.

Pri stavaní hniezda samček znáša konáre, ktoré samička usporadúva na trstí z predošlého roka. Znáška pozostáva z 4 – 6 žltobielych vajíčok, ktoré sa liahnu po 28 – 30 dňoch. Mladé vylietavajú z hniezda po 30 – 32 dňoch.

Nedá sa chovať v zajatí. Lieta nízko, kolísavo, na korisť sa spúšťa prudko. . Niekedy aj plachtí.

Rizikový faktor/ Stupeň ochrany: Je zapísaný do červenej knihy Svetovej nadácie ochrany prírody, ale ešte ako neohrozovaný druh. Jeho stavy sú v Európe stabilné. V Maďarsku je chránený a jeho ideová hodnota činí 50 000 Ft.

Zaujímavosť: Má veľmi zaujímavý svadobný let. Samček upútava pozornosť letiac s korisťou v zobáku. Keď je samička na rovnakej vlne, prilieta k samčekovi a nasleduje odovzdávanie zvláštneho svadobného daru, ktorý samička niekoľko krát vráti, čo je pre pozorovateľa veľmi zaujímavé divadlo.

Billegető cankó – Actitis hypoleucos

Osztály: madarak Rend: lilealakúak Család: szalonkafélék

Előfordulás/ Élőhely: Igen elterjedt faj, Európa és Észak-Ázsia nagy részén költ, Afrikában, Indiában, Kelet-Ázsiában, Indonéziában és Ausztráliában telel. Áprilistól októberig tartózkodik Magyarországon, rendszeres fészkelő, de kis egyedszámban.

Az év nagy részében víz közeli helyeken található meg, a kisebb tavacskáktól egészen az elöntött területekig. Kedveli a tó és folyópartok menti erdős területeket és homokos partokat, de előfordul tengerpartokon is, pl.: mangroveerdőkben és lagúnákban. Eurázsia északi részén található fészkelő helyeikről több ezer kilométert is vonulhatnak dél-afrikai, indiai, délkelet-ázsiai és ausztráliai telelőhelyükig.

Ismertetőjegyei: A testhossza 19-21 centiméter, szárnyfesztávolsága 38-41 centiméter és testtömege 33-70 gramm. A billegetőcankó sötét, barnásszürke háta és felső farokfedői erős kontrasztot mutatnak a has fehér színével. A csőr hosszú és egyenes, nélkülözhetetlen szerszám az iszapban való táplálékkereséshez. A lábak zöldesszürkék. Pulzáló szárnycsapásokkal repül, közben jól kivehető fehér szárnycsíkja.

Életmód/Táplálkozás: Általában magányosan, vagy kis csapatokban láthatók. A billegetőcankókra jellemző a násztánc, ez a tavaszi vonulás előtt és után is bekövetkezhet és a pár tagjai közti kapcsolat kialakulását szolgálja. Ilyenkor a hím és a tojó együtt repül énekelve a víz fölött. A fészket mindig a víz közelébe rakják a földre, általában sűrű növényzet közé. Lehet egy sima gödör, de a gondosabb egyedek füvekkel, egyéb növényekkel bélelik. A tojó 3-5 tojást rak, ezek halványzöldek, vagy krémszínűek, barna pöttyökkel. Mindkét szülő kotlik, összesen 21-25 napig. Mikor a fiókák kikeltek, a szülők egy fészektől távolabb eső, ragadozóktól védett és táplálékban bő helyre viszik őket.

A sekély vízben gázolva vékony csőrével gerinctelenekre (rovarok, pókok, puhatestűek) vadászik. Ahol a közelben teheneket tartanak, ott a tehéntrágyában hemzsegő lárvák közül is csipeget. A billegetőcankó napjai nagy részét táplálkozással tölti, csak néha tart pihenőt illetve rendezgeti a tollát.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Magyarországon védett, eszmei értéke 10 000 forint.

Érdekesség: Mindkét szülő felváltva egymást 20-22 napig kotlik. Ha veszély közeledik, egyik szülő sebesültnek tetteti magát, hogy elcsalja a fészek közelségéből a ragadozót.

KALUŽIAK MALÝ, alebo KALUŽIAK RIEČNY (Actitis hypoleucos)

Trieda: Vtáky, Rad: bahniaky, Čeľaď: Slukovité, Rod: Kalužiak

Výskyt/Biotop: Je to veľmi rozšírený druh. Hniezdi na väčšine územia Európy a Severnej Ázie. Prezimuje v Afrike, Indii, Východnej Ázii, Indonézii a Austrálii. V Maďarsku sa zdržuje od apríla do októbra , kde v menších stavoch pravidelne hniezdi. Väčšiu časť roka strávi pri vode, od menších jazier až po zatopené územia. Obľubuje pririečne lesíky a piesčité brehy riek, ale vyskytuje sa aj na morských plážach, napr. mangrovové lesy a lagúny. Je sťahovavým vtákom, ktorý od svojho areálu hniezdenia v Eurázii môže prekonávať pri tiahnutí aj viac tisíc kilometrov do juhovýchodnej Ázie, alebo Austrálie.

Poznávacie znaky: Dĺžku tela má 19 – 21 cm, rozpätie krídiel je 38 – 41 cm a váži 33 – 70 gramov. Zafarbenie chrbtovej časti a chvostových krycích pier má tmavé hnedosivé čo tvorí silný kontrast s bielym sfarbením jeho bruška. Má dlhý rovný úzky zobák, ktorý ne nepostrádateľný pri hľadaní potravy v bahennom prostredí. Beháky má sivozelené. Lieta pulzovaným mávaním krídiel , počas letu má mu vidno veľmi výrazný biely krídlový pás.

Spôsob života/ Potrava: Spravidla ho môžeme vidieť osamote, alebo v menších skupinkách.

Typickým pre kalužiaka riečneho je jeho svadobný tanec. Ktorý môže prebiehať pred jarným tiahnutím, ale aj po jarnom tiahnutí, a slúži na vytvorenie zväzku medzi neskôr hniezdiacimi pármi. Pri tomto tanci samček aj samička pospevujúc letia spolu nad vodou . Hniezdo stavajú stále blízko vodných plôch na zem, zvyčajne medzi hustý porast. Za hniezdo môže slúžiť priehlbina, ale starostlivejšie jedince túto priehlbinu vystielajú trávou a iným rastlinstvom. Samička znáša 3 – 5 vajíčok bledozelenej , alebo krémovej farby s hnedým bodkovaním. Na vajíčkach sedí striedavo samička aj samček asi 21 – 25 dní, kedy sa liahnu mláďatá. Rodičia ich berú na iné, od hniezda vzdialené , pred dravcami chránené, ale na potravu bohaté miesto.

Brodiac sa v plytkej vode úzkym zobákom lovia bezstavovce (hmyz, pavúky, mäkkýše). Kde sú v blízkosti pastviny, prehrabuje sa aj v kravskom truse, kde hľadá rôzne larvy. Kalužiak riečny väčšinu dňa trávy zháňaním potravy, len občas oddychuje, upravuje si perie.

Rizikový faktor/Stupeň ochrany: V Maďarsku je chránený. Jeho ideová hodnota je 10 000 Ft.

Zaujímavosť: Na vajíčkach sedia striedavo obaja rodičia 20 – 22 dní. Ak sa blíži dravec, jeden z rodičov sa mu ukáže, robí sa raneným a takto láka preč dravca od hniezda.

Böjti réce – Anas querquedula

Osztály: Madarak Rend: Lúdalakúak Család: Récefélék

Előfordulás/ Élőhely: Európában, Ázsiában fészkel, télen Afrikába vonul. A Kárpát-medencében rendszeres fészkelő. Szikes tavak mellett találkozhatunk vele.

Ismertetőjegyei: Testhossza 37–41 centiméter, szárnyfesztávolsága 60–65 centiméter, testtömege 250–450 gramm, a tojó valamivel kisebb és könnyebb a hímnél. Párzási időszakban gácsérnak fehér szemöldöksávja van.

Életmód/Táplálkozás: A költési idő április végétől kezdődik. Talajra építi fészkét, melyet növényi anyagokkal és tollal béleli ki. Fészekalja 8–11 tojásból áll. Költési ideje 21–23 napig tart. A fiókák fészekhagyók és 6 hetes korukra lesznek önállóak.

Táplálékát vízirovarok, vízinövények és magvak alkotják.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája szerint a nem veszélyeztetett fajok közé tartozik. Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

Érdekesség:

KAČICA CHRAPAČKA alebo KAČICA CHRAPĽAVÁ (Anas querquedula)

Trieda: Vtáky, Rad: Zúbkovce, Čeľaď: Kačicovité, Rod: Kačica

Výskyt/ Biotop: Hniezdi v Európe a Ázii, v zime odlieta do Afriky. V karpatskej kotline je pravidelne hniezdiacim vtákom. Môžeme sa s ním stretnúť hlavne v okolí alkalických jazier.

Poznávacie znaky: Jeho telesná dĺžka je 37 – 41 cm, rozpätie krídiel má 60 – 65 cm, a váži 250 – 350 gramov. Kačica je o niečo menšia od káčera. V období párenia sa u káčerov objavujú biele pruhy ponad oči, na obočí.

Spôsob života/Potrava: Obdobie hniezdenia začína koncom apríla. Hniezdo si stavia na zemi a vystiela ho trávou, iným rastlinstvom a perím. Kačica znáša 8 – 11 vajec, ktoré sa liahnu po 21 – 23 dňoch. Mladé kačice od vyliahnutia opúšťajú hniezdo a už ako 6 týždňové sa úplne osamostatnia. Potravu kačíc chrapačiek tvoria vodné chrobáky, vodné rastlinstvo a semená.

Rizikový faktor/Stupeň ochrany: Podľa červeného zoznamu Svetovej nadácie ochrany prírody nepatrí medzi ohrozené druhy. V Maďarsku je chránená a jej ideová hodnota činí 50 000 Ft.

Böjti réce – Anas querquedula

Osztály: Madarak Rend: Lúdalakúak Család: Récefélék

Előfordulás/ Élőhely: Európában, Ázsiában fészkel, télen Afrikába vonul. A Kárpát-medencében rendszeres fészkelő. Szikes tavak mellett találkozhatunk vele.

Ismertetőjegyei: Testhossza 37–41 centiméter, szárnyfesztávolsága 60–65 centiméter, testtömege 250–450 gramm, a tojó valamivel kisebb és könnyebb a hímnél. Párzási időszakban gácsérnak fehér szemöldöksávja van.

Életmód/Táplálkozás: A költési idő április végétől kezdődik. Talajra építi fészkét, melyet növényi anyagokkal és tollal béleli ki. Fészekalja 8–11 tojásból áll. Költési ideje 21–23 napig tart. A fiókák fészekhagyók és 6 hetes korukra lesznek önállóak.

Táplálékát vízirovarok, vízinövények és magvak alkotják.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája szerint a nem veszélyeztetett fajok közé tartozik. Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

Érdekesség:

KAČICA CHRAPAČKA alebo KAČICA CHRAPĽAVÁ (Anas querquedula)

Trieda: Vtáky, Rad: Zúbkovce, Čeľaď: Kačicovité, Rod: Kačica

Výskyt/ Biotop: Hniezdi v Európe a Ázii, v zime odlieta do Afriky. V karpatskej kotline je pravidelne hniezdiacim vtákom. Môžeme sa s ním stretnúť hlavne v okolí alkalických jazier.

Poznávacie znaky: Jeho telesná dĺžka je 37 – 41 cm, rozpätie krídiel má 60 – 65 cm, a váži 250 – 350 gramov. Kačica je o niečo menšia od káčera. V období párenia sa u káčerov objavujú biele pruhy ponad oči, na obočí.

Spôsob života/Potrava: Obdobie hniezdenia začína koncom apríla. Hniezdo si stavia na zemi a vystiela ho trávou, iným rastlinstvom a perím. Kačica znáša 8 – 11 vajec, ktoré sa liahnu po 21 – 23 dňoch. Mladé kačice od vyliahnutia opúšťajú hniezdo a už ako 6 týždňové sa úplne osamostatnia. Potravu kačíc chrapačiek tvoria vodné chrobáky, vodné rastlinstvo a semená.

Rizikový faktor/Stupeň ochrany: Podľa červeného zoznamu Svetovej nadácie ochrany prírody nepatrí medzi ohrozené druhy. V Maďarsku je chránená a jej ideová hodnota činí 50 000 Ft.

Csóka (Corvus monedula)

Osztály: Madarak Rend: Verébalakúak Család: Varjúfélék

Előfordulás/élőhely: Európában és Kelet-Ázsiában él. A Kárpát-medencében rendszeres fészkelő. Sík- és dombvidéken, erdőben és városokban egyaránt előfordul. Megpróbálták meghonosítani Új-Zélandon is, de nem sikerült.

Ismertető jegyei: Testhossza 33-34 centiméter, szárnyfesztávolsága 67-74 cm, testtömege 180-260 gramm. A hím kicsit nagyobb, mint a tojó. Feje búbja fekete, tarkója és nyaka oldalai szürkék, vénségre fehéresek; háta, farka fekete, hasa palaszürkésen fekete, az idősebb példányok szeme fehéres.

Életmód/táplálkozás: A csóka táplálékát tekintve legközelebb áll a vetési varjúhoz. Táplálékának főrészét kétségtelenül mindenféle rovarok, csigák és férgek alkotják. Ugyancsak szívesen eszik növényi anyagokat, kivált gabonaszemet, a gabona leveleinek hegyét, gyökérgumókat, csírázó és sarjadzó főzelékeket, gyümölcsöt, bogyót és effélét, ezért a kertekben és gyümölcsültetvényekben, ha nem is érzékenyen, de mégis érezhetően károssá válik, továbbá a galambok módjára meglátogatja a mezőn lévő gabonakepéket és asztagokat is. Mint fészekrabló visszataszító módon fosztogatja kivált a seregély fészekodvakat. Fürge, zajos madár, általában kisebb csapatokban tartózkodik, nevét minden bizonnyal „csacsogó” hangjáról kapta (ugyanis távolról is felismerhető, éles és rövid „tyák”-szerű hangot hallat). A csóka szelídíthető, szereti a társaságot, továbbá szívesen fürdik sekély tavacskákban. Ha földön mozog, ennek dinamikája a verébéhez hasonlít, vagyis gyakorta két lábon ugrál. Fészkelni odvas fákban, épületek üregeiben, beugróiban szeret. Tartós párkapcsolatban él párjával. A tojó májusban rakja le általában 5, világos kékeszöld színű, sötét foltos tojását.

Védettség: Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Eszmei értéke 10 000 Ft.

Érdekesség: A csóka a szlengben „ember”-t jelent. Csóka nevű falu is létezik (a Vajdaságban).

Keleti szláv nevéből (halka) ered a közép-európai Galícia (vagy középkori nevén Halics) neve.

KAVKA OBYČAJNÁ alebo KAVKA TMAVÁ ( Corvus monedula)

Trieda: Vtáky, Rad: Spevavce, Čeľaď: Krkavcovité, Rod: Kavka

Výskyt/Biotop: Žije v Európe a vo Východnej Ázii. V Karpatskej kotline hniezdi pravidelne. Nájdeme ju na rovinách, pahorkatinách, v lesoch ako aj v mestách. Prebiehali pokusy o jej domestikáciu aj na Novom Zélande, ale pokusy boli neúspešné.

Poznávacie znaky: Dĺžku tela má 33 – 34 cm, rozpätie krídiel je 67 – 74 cm a váži 180 – 260 gramov. Samček je o niečo väčší, ako samička. Temeno hlavy má čierne, bočné strany tyla aj krku sú sivé , u starších jedincov belasté, chrbát aj chvost má čierny, brucho bridlicovo sivo čierne, oči starších jedincov sú tiež belasté.

Spôsob života/Potrava: Kavka obyčajná sa živí podobnou potravou, ako havran čierny. Nepochybne najväčšiu časť jej potravy tvoria rôzne chrobáky, slimáky a červy. Tak isto s obľubou konzumuje aj rastlinnú potravu, hlavne žitné zrná a mladé vyklíčené končeky žitných listov, korienkové hľuzy, ovocie, klíčiace rastliny, bobule . Preto v záhradníctve a ovocinárstve, aj keď nie znateľne, ale stáva sa škodnou. Tak isto, na spôsob holubov navštevuje mladé obilné lány. Je odporným vykrádačom hniezd . S obľubou navštevuje hlavne hniezda škorcov . Je bystrým a hlučným vtákom. Z pravidla sa zhlukuje do menších skupín. Aj svoje meno „Kavka“ má odvodené asi od hlučného správania sa, veď skupina kaviek na seba už z diaľky upozorňuje hlasným , ostrým a krátkym zvukom, ktorý znie asi ako: „ťák, alebo káv“ .Kavku je možné skrotiť. Má rada spoločnosť a rada sa kúpe v plytkých jazierkach. Keď sa pohybuje na zemi, jeho pohyby sú podobné skackaniu vrabcov, čiže aj keď niekedy kráča, ale väčšinou skacká na dvoch behákoch naraz. Rada hniezdi v bútľavých stromoch ako aj dutinách a výčnelkoch starých budov. Pári žijú v trvalých zväzkoch. Samička v máji znáša z pravidla 5 modrozelených vajíčok s tmavým bodkovaním.

Rizikový faktor/ Stupeň ochrany: Nepatrí medzi ohrozené druhy. V Maďarsku je chránená a jej ideová hodnota činí 10 000 Ft.

Zaujímavosť: V slangu „csóka“ – po slovensky kavka znamená „človek“. Dokonca v oblasti Vojvodiny – v bývalej Juhoslávii je aj dedina takéhoto mena.

V jazyku starých východných Slovanov ju volali „havka“, z čoho je odvodená aj Stredoeurópska Galícia ( alebo Halič, ako túto oblasť v stredoveku nazývali).

 

Egerészölyv – Buteo buteo

Osztály: Madarak Rend: Vágómadár alakúak Család: vágómadár félék

Előfordulás/ Élőhely: Európa, Ázsia nagy részén költ, egészen a Bering-tengerig előfordul. Telelni délre vonul. A Kárpát-medencében állandó. Az olyan területeket kedveli, ahol váltakoznak az erdők és mezők, a rétek és szántóföldek. Dél-Európában főleg szubalpin és hegyi erdőket népesít be. A költő- és hálóhelye mindig fákon van. Közép-Európában messze a leggyakoribb ragadozó madár, de helyenként állománya drasztikusan lecsökkent.

Ismertetőjegyei: Testhossza 50-57 centiméter, szárnyfesztávolsága pedig 110-130 centiméteres. Az egerészölyv nehéz, közepes vagy nagy termetű, széles szárnyú és rövid farkú madár. A tojó nagyobb és testesebb a hímnél. Színezete változó, a sötétbarnától a majdnem fehérig terjed, ami egyedülálló az európai ragadozó madarak között. Világos színű madarak minden populációban előfordulnak, némelyikben szabályosan gyakoriak, ami igen eltérő mintázatokhoz vezet. Sokuk feje, hasa és szárnyának alsó fele fehér. A világos színváltozaton kívül létezik sötét és rőtszínű változat is.

Az egerészölyv vagy kerítéskarókon és oszlopokon ül, vagy a felszálló légáramlatokon kering. Nyávogáshoz hasonló kiáltásokat hallat.

Életmód/Táplálkozás: Gyenge lábával és rövid karmaival az egerészölyv csak kis állatokra vadászhat, legföljebb mókusméretű állatokat ejt el. Főként pockokat fog, de gyíkokat, kígyókat, madárfiókákat és rovarokat is eszik. Igen alkalmazkodó-képes madár, midig azt a táplálékot fogyasztja, ami a legkönnyebben elérhető számára. Azokban az években, amikor sok a mezei pocok, több tojást rak és több fiókát nevel fel. A dögöket is fogyasztja. Megfigyelőhelyről kémleli a környéket, vagy lassan köröz a táj felett, majd hirtelen lecsap az áldozatra.

Az északon élő egerészölyv vonuló madár, áprilisban tér vissza téli szállásairól költőterületeire. Magyarországon állandó. Fákra vagy sziklapárkányra gallyakból építi fészkét. Általában az előző évi, maga építette fészkét használja újra. Többnyire április végén rakja le első tojásait, és rögtön el is kezd kotlani. 2-3 tojást rak, kotlási ideje 33 nap. Az ölyvek száma is erősen függ a pockok, egerek számától. A költés alatt és a következő néhány napban a hím hordja a táplálékot a fészekhez. Amikor a fiókák első fedőtollai kibújnak, mindkét szülő vadászni indul. A tojó kezdetben feldarabolja a zsákmányt, és a falatokat a fiókák csőre elé tartja, később a szülők a táplálékot a fészek szélére helyezik. Körülbelül 40 nap után, általában június vége felé a fiókák kirepülnek. Az első hetekben az ágakon ülve szüleik tovább etetik őket, ebben az időszakban hangos kiáltozással hívják fel magukra a figyelmet. Augusztusban, a vonulás kezdetekor szétesik a család: a fiatal madarak kóborolnak vagy dél felé vonulnak, a felnőttek Közép-Európában maradnak.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Magyarországon védett. Európában biztos állományú fajnak számít. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján nem veszélyeztetettként szerepel. Mint Európa nagy részében, hazánkban is a leggyakoribb ragadozó madár, 3000-5000 pár él itt.

Érdekesség: Miután fészkét mindig kijavítja vagy megmagasítja, idővel fél méter magas, akár 80 cm átmérőjű várak is létrejöhetnek.

MYŠIAK Hôrny, alebo MYŠIAK LESNÝ, alebo MYŠIAK OBYČAJNÝ (Buteo buteo)

Trrieda:Vtáky, Rad: Dravce, Čeľaď: Jastrabovité, Rod: Myšiak

Výskyt/Biotop: Na väčšine územia Európy a Ázie hniezdi a vyskytuje sa až po oblasť Beringovoho mora. Zimy prežíva v južnejších oblastiach. V Karpatskej kotline je stálym, nesťahovavým príslušníkom fauny. Obľubuje pestré biotopy, kde sa striedajú lúky, lesy, oráčiny aj pastviny. V južnej Európe ho nájdeme hlavne subalpinických skalnatých lesoch. Hniezdo stavia výhradne na stromoch a na stromoch aj nocuje . V Strednej Európe je ďaleko najrozšírenejším dravcom, ale miestami sa jeho stavy drasticky znížili.

Poznávacie znaky: Dĺžku tela má 50 – 57 cm a rozpätie krídiel 110 – 130 cm. Myšiak hôrny je veľký, stredne ťažký až ťažký vták so širokými krídlami a krátkym chvostom. Samička je väčšia a mohutnejšia od samčeka. Zafarbenie má rôzne, od tmavohnedej až po skoro bielu farbu, čo je u Európskych dravcov výnimočné. Vtáky svetlejšej farby sa vyskytujú v každej populácii, v niektorých populáciách sú dokonca časté, čo vedie k veľmi pestrému o rozdielnemu zafarbeniu myšiakov hôrnych. Veľmi veľa vtákov má bielu hlavu, bruško, alebo spodnú časť krídiel. Okrem svetlejších vtákov nájdeme aj tmavé, alebo ryšavé odtiene.

Myšiak hôrny buď vysedáva na ohradových stĺpoch, alebo sa vznáša v stúpajúcich teplých vzdušných prúdoch, pričom vydáva mňaučaniu podobný krik.

Spôsob života/Potrava: Keďže má slabé nohy a krátke pazúry, je schopný loviť len menšie zvieratá do veľkosti veveričky. Poľuje hlavne na hraboše poľné, ale živý sa aj jaštericami, hadmi , vtáčími mláďatami a chrobákmi.. Je veľmi prispôsobivým vtákom a loví stále tú korisť, ktorá je pre neho najdostupnejšia. Konzumuje aj uhynuté zvieratá. Zo svojho posedu pozoruje krajinu, alebo pomaly nad ňou krúži a potom náhle zaútočí na svoju korisť.

Myšiaky hôrne, žijúce v severných oblastiach sú sťahovavé vtáky, ktoré sa na svoje hniezdištia vracajú v apríli. V Maďarsku žijúce jedince nie sú sťahovavé. Hniezdo stavia na stromoch, alebo výčnelkoch skál. Väčšinou používa hniezdo, ktoré sám v predošlom roku postavil. Prvé vajíčka kladie spravidla koncom apríla, a hneť na vajíčko aj zasadne. Znáša 2 – 3 vajíčka, ktoré sa liahnu po 33 dňoch. Počet myšiakov hôrnych je veľmi závislý od počtu hrabošov a poľných myší. Keď u mláďat vyrastú prvé krycie perá, obaja rodičia odlietajú pre ne loviť. V začiatkoch samička korisť rozkúskuje a prikladá ich pred zobáky mladých, neskôr rodičia potravu umiestňujú len na okraj hniezda. Približne po 40 dňoch, spravidla koncom júna mláďatá z hniezda vylietajú. V prvých týždňoch vysedávajú na blízkych konároch a rodičia ich naďalej kŕmia a v tomto období na seba upozorňujú hlasným škriekaním- krikom. V auguste v období začatia tiahnutia sa rodina rozpadáva. Mladé vtáky sa potulujú, alebo odlietajú na juh, kým staršie jedince zostávajú v Strednej Európe.

Rizikový faktor/Stupeň ochrany: V Maďarsku je myšiak hôrny chránený. V Európe je pokladaný za druh s bezpečnými stavmi. Nie je zapísaný do Červenej knihy Svetovej nadácie ochrany prírody ako ohrozený druh. Tak, ako vo väčšej časti Európy, aj v Maďarsku je najrozšírenejším dravcom. Žije tu 3 000 – 5 000 párov.

Zaujímavosť: Nakoľko svoje staré hniezdo stále , rok po roku opravuje a vynovuje a vyvyšuje, časom vznikajú pol metra vysoké a niekedy do priemeru až 80 centimetrové hrady.

Északi-sárkányfű – Dracocephalum ruyschiana

Osztály: kétszikűek osztálya Rend: ajakosvirágúak Család: ajakosak

Előfordulás/ Élőhely: Az Alpoktól nyugatabbra már nem nő elterjedésének súlypontja Eurázsia kontinentálisabb (euroszibériai) felének hegyvidékein és magashegységeiben van. Kizárólag a Bükki-fennsíkon, a Kis- és Nagymező mikroklimatikusan kedvező töbreinek füves lejtőin él. Őshazája Ázsia.

Mészben gazdag, kevésbé meleg, közepesen száraz szikla- és vályogtalajok füves lejtőin, nyugaton szubalpin szilagyepekben és erdei fenyvesekben él.

Tetszetős, kerti dísznövényként is ültetett ajakos (az osztrák vagy hegyi sárkányfűvel együtt). Annak ellenére veszélyeztetett faj, hogy a Bükki Nemzeti Park területén élőhelye be is van kerítve. Itt a pázsitfüvek konkurenciájától kell félteni!

Ismertetőjegyei: A szár kopasz vagy aprópelyhes. Valamennyi levél ép szélű, a levelek szálas- lándzsásak, a levélhónalji hajtások levelei keskenyebbek, nem szálkás csúcsúak. A virágok tömött, hosszúkás, végálló álfürtben állnak. A párta kicsi, 1.7-2.8 cm hosszú, kékesibolya, ritkán rózsaszín vagy fehér. A portok szőrös.

Virágzás: Július-augusztusban virágzik.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Hazánkban védett. Svájcban és Ausztria egyes területein valamint Németország nyugati részén már kipusztult. Hazánkban fokozottan védett, eszmei értéke: 100 000 Ft.

Érdekesség:

VČELNÍK SKALNÝ (Dracocephalum ruyschiana)

Trieda: Dvojklíčne rastliny, Rad: Pyskokveté rastliny, Rod: Pyskokveté

Výskyt/Biotop: Na západ od Álp už nerastie, Jeho rozšírenie je hlavne sústredené do kontinentálnych (euro sibírske) horských a vysokohorských oblastí Eurázie. V Maďarsku ho nájdeme výhradne na planine Bükk, a priaznivých mikriklimatických biotopoch Kis a Nagymező. Jeho pravlasťou je Ázia.

Rastie v pôde bohatej na vápnik, ktoré nie sú nadmerne teplé, sú stredne suché. Nájdeme ho na trávnatých horských svahoch, na západe na subalpických skalných trávnikoch a ihličnatých lesoch.

Je vzhľadná rastlina, ktorú niekedy vysievame aj do záhrad. Napriek tomu je ohrozovaným druhom a v Národnom parku Bük je jeho biotop ohradený. Tu je potrebné túto rastlinu chrániť pred konkurenciou lipnicovitých tráv.

Poznávacie znaky: Steblo má holé, alebo drobene páperovité. Každý list má neporušený okraj a listy sú štíhlo kopijovité. Podpazušné listy sú tenšie a nemajú ostňové konce. Kvety stoja v vzpriamených hustých podlhovastých falošných strapcoch. Kvetné party sú malé, 1,7 – 2,8 centimetrové. Majú fialkovitú, zriedkavo ružovú, alebo bielu farbu. Kvety majú osrstené peľnice.

Kvitnutie: Kvitne v júli – auguste.

Rizikový faktor/Stupeň ochrany: V Maďarsku je chránený. Vo Švajčiarsku a na niektorých miestach Rakúska, ako aj v južných častiach Nemecka už vyhynul.

Fattyúszerkő (Chlidonias hybridus)

Osztály: Madarak Rend: Lilealakúak Család: Csérfélék

Előfordulás/élőhely: Költési területe felöleli Eurázsia szinte egész mérséklet övét, de Ázsia déli és délkeleti részén illetve Afrikában is előfordul. A szubtrópusi, trópusi területeken élő madarak nem vonulnak. Az Európában költő madarak téli szállása Afrikában a nagyobb tavak környékén van. Szikes tavakon, halas tavakon, holtágakban telepszik meg. Itthon nagyobb állománya a Tisza-tónál található, egyébként mocsarak, halastavak, morotvák az ideális fészkelőhelyek számukra, ahol is fészküket az úszó hínárnövényzetre készítik el.

Ismertető jegyei: Testhossza 23–25 cm, szárnyfesztávolsága 74–78 cm. Vastag piros csőr, feje tetején fekete színű sapka, és fehér arc jellemzi. Hasoldala sötétszürke, az alsó szárnyfedői fehérek. Rekedt hangos kiáltása van. A téli ruhás öregek a fekete vállfolt hiányában, az egyszínű, halvány szárnyakban és a kevésbé fekete sapkában különböznek a kormos szerkőtől. A fehérszárnyútól a villásabb farok és szürkébb farkcsík különíti el. Mindkettőtől eltérnek rejtett, fehér nyakörvükkel, hosszabb, vastagabb csőrükkel. Költőtelepei zajosak. Kiáltása hangosabb és rekedtebb, mint a kormos szerkőé. Mint a szerkők többi faja, ez madár is elsősorban röptében figyelhető meg. Jellemző a könnyed, csapongó, fecskeszerű röpkép. Röpte nem olyan nehézkes, mint a sirályoké, és nem bukik víz alá, mint a csérek.

Életmód/táplálkozás: Közvetlenül a vízfelszín felett lebegve vadászik rovarokból, halakból és lárvákból álló táplálékára. A költési időszaka május közepétől, június végéig tart. Kisebb telepekben költ egyes szikes mocsarak vízállásos részein. Hínárból és más növényi részekből álló úszó fészkét rendszerint a víztükrön úszó hínárnövényzetre, például kolokánra rakja. A fészekalj 3 tojásból áll. A költési idő 18 – 19 nap. A fiókák már a kikelés utáni első napon tudnak úszni, de ha nem zavarják meg őket, még két hétig a fészekben maradnak. Telepesen költ, fészkei közel egymáshoz épülnek, vonuló madár.

Védettség: Nagy elterjedési területének köszönhetően a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján, mint kevéssé veszélyeztetett faj szerepel. Európában csökken az állománya. Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke 100 000 Ft.

Érdekesség: Telepesen fészkelnek. Úszó vizi növényekre rakják fészkeiket, hely szűkében akár egészen egymás közvetlen közelébe (tündérrózsa).

ČORÍK BAHENNÝ, alebo RYBÁR BAHENNÝ (Chlidonias hybridus)

Trieda: Vtáky, Rad: Čajky, Čeľaď : Čajkovité, Rod: Rybár

Výskyt/Biotop: Hniezdi dá sa povedať v celom miernom pásme Eurázie, ale vyskytuje sa aj v Južnej a Juhovýchodnej Ázii, ako aj v Afrike. Vtáky žijúce v subtropických a tropických oblastiach sú stále, nesťahovavé. Vtáky, ktoré hniezdia v Európe sa na zimu sťahujú k väčším jazerám Afriky. Zdržuje sa pri alkalických jazerách, rybníkoch, mŕtvych ramenách riek. U nás jeho najväčšiu populáciu nájdeme pri Tiszató. Ideálnym hniezdišťom sú pre neho močiare, mŕtve oblasti jazier, kde kladú hniezda na plávajúce chaluhy a vodné riasy.

Poznávacie znaky: Jeho dĺžka tele je 23 – 25 cm, rozpätie krídiel má 74 – 78 cm. Charakteristický je pre neho hrubí červený zobák, na vrchole hlavy čierna čiapka a biela tvárová časť. Brušnú stranu má tmavosivú a spodná časť krycích krídlových pier je biela. Vyznačuje sa chrapľavým hlasným krikom. Staršie jedince, ktoré sú už v zimnom perí sa od čoríka čierneho líšia tým, že im chýba čierny ramenný fľak, majú jednofarebné, bledo zafarbené krídla a čiapku majú tiež bledšie čiernu. Od čoríka bielokrídleho ich zase odlišuje viacej vidlicový chvost a výraznejšie sivý chvostový pruh. Od oboch sa odlišujú skrytým bielym obojkom, dlhším a hrubším zobákom . Na svojich hniezdištiach je veľmi hlučný. Jeho krik je chrapľavejší a hlasnejší ako hlas čoríka čierneho. Tak, ako ostatné čoríky, aj tento druh sa dá najlepšie pozorovať počas letu. Je pre neho typický ľahký, lastovičkám podobný trepotavý let. Má omnoho ľahší let ako čajka a nepotápa sa ako rybár.

Spôsob života/Potrava: Na svoju korisť striehne vznášajúc sa tesne nad vodnou hladinou. Za potravu mu slúžia ryby, hmyz a larvy. Obdobie hniezdenia je od stredu mája do konca júna. Hniezdi v menších kolóniách na stojatých vodách alkalických močiarov. Hniezdo buduje z chalúh a vodných rias na vodnú hladinu. Pripevňuje ju tiež na plávajúcu vodnú rastlinu, napr. na rezavku aloovitú. Samička znáša 3 vajíčka, ktoré sa liahnu po 18 – 19 dňoch. Mladé vtáky už v prvý deň po vyliahnutí vedia plávať , ale ak nie sú vyrušené, ešte dva týždne zostávajú v hniezde. Žije v malých kolóniách, hniezda si stavajú blízko seba. Je to sťahovavý vták.

Rizikový faktor/Stupeň ochrany: Keďže tento druh je rozšírený na veľkej oblasti, V Červenej knihe Svetovej nadácie ochrany prírody je označený ako menej ohrozený druh. V Európe jeho stavy klesajú. V Maďarsku je prísne chránený a jeho ideová hodnota je 100 000 Ft.

Zaujímavosť: Hniezdia v kolóniách. Hniezda stavajú na plávajúce vodné rastliny, pri nedostatku miesta aj tesne vedľa seba (ruža víl).

 

Fűrészes-lábú szöcske (Saga pedo)

Osztály: Rovarok Rend: Egyenesszárnyúak Család: Fürgeszöcskefélék

Előfordulás/ Élőhely: Elterjedési területének északi határa a Kárpát-medence. A száraz, meleg, dús növényzetű sztyepprétek ritka lakója. Hatalmas termete ellenére nehéz észrevenni, hiszen színe és mozgása olyan, mint egy szélben mozgó ágé.

Ismertetőjegyei: A legnagyobb Magyarországon előforduló szöcskefaj, a 10 cm-es méretet is elérheti. Színe fűzöld, jellegzetessége, hogy első két lábpárja feltűnően fogazott, harmadik lábpárja viszont nem olyan jól fejlett, mint a többi szöcskének. Csápja igen hosszú, majdnem eléri a teste hosszúságát.

A fűrészes-lábú szöcskének Szlovákia területén van a legészakibb élőhelye Európában. Az 1990-ik évtől csak a Kis-Kárpátokban észlelték.

Életmód/táplálkozás: Ritkán kerül szem elé, egyrészt, mert alkonyatkor mozog, másrészt egész Európában igen ritka faj. Ragadozó, főleg kisebb sáskákkal táplálkozik. Zsákmányát lassú, imbolygó mozgással cserkészi be, és tüskés elülső lábaival, majd éles rágóival ragadja meg.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Igen ritka faj, sebezhető státuszú, védett fajunk, melynek eszmei értéke 50 000 Ft.

Érdekesség: Szűznemzéssel szaporodik. Csak nőstényei ismeretesek, petéit megtermékenyítés nélkül rakja le.

Sága stepná (Saga pedo)

Trieda: Hmyz, Rad: Rovnokrídlovce, Čeľaď: Kobylkovité

Výskyt/Biotop: Karpatská kotlina je severnou hranicou jeho rozšírenia. Je zriedkavým obyvateľom suchých teplých stepí s bujným rastlinstvom. Napriek jeho obrovskému vzrastu ho zbadáme veľmi ťažko, lebo farbou aj pohybom kopíruje vo vetre sa pohybujúce haluzie.

Sága stepná dosahuje na Slovensku severnú hranicu svojho rozšírenia v Európe. Od roku 1990 bol jej výskyt zistený už len v oblasti Malých Karpát.

Poznávacie znaky: Je najväčším v Maďarsku sa vyskytujúcich druhov kobyliek. Dosahuje aj 10 centimetrovú dĺžku. Má zelenú farbu a charakteristické je pre ňu, že prvé dva páry nôh má nápadne zúbkované, a tretí pár nôh je menej vyvinutý, ako u ostatných druhov kobyliek. Tykadlá má veľmi dlhé, dosahujú skoro veľkosť jeho telesnej dĺžky.

Spôsob života/Potrava: Je veľmi nenápadný, jednak preto, lebo je aktívnym len za súmraku. V celej Európe je veľmi zriedkavým druhom. Je dravcom a živí sa hlavne menšími kobylkami. K svojej koristi sa približuje pomalým, tackavým pohybom a okamžite ju uchopí tŕnitými prednými nohami a potom aj hryzákmi.

Rizikový faktor/ Spoločenská hodnota : Je veľmi zriedkavým a zraniteľným druhom. Je chránený a jeho ideová hodnota činí 50 000 Ft.

Zaujímavosť: Rozmnožuje sa partenogenézou. Z jeho druhu sú známe len samice. Vajíčka kladie neoplodnené.

Fürge gyík (lacerta agilis)

A fürge gyík (Lacerta agilis) egy széles körben elterjedt eurázsiai hüllőfaj. Bár neve különleges gyorsaságra utal, valójában a lassabb mozgású gyíkok közé tartozik.

Osztály: Hüllők Rend: Pikkelyes hüllők Család: Nyakörvös gyík félék

Előfordulás/ Élőhely: Európa hideg égövi és mediterrán éghajlatú területeiről, illetve Írországból, Nagy-Britannia nagy részéről és a francia atlanti-óceáni partvidékről hiányzik, keleten egészen a Bajkál-tóig előfordul. Élőhelyét tekintve nem válogatós, de a magas füvű, nedvesebb területeket különösen kedveli.

Meglehetősen változatos biotópokat hódított meg. A sík- és dombvidéki gyepeken, kaszálókon, legelőkön, szántók széleiben, alföldi erdőkben is otthon van. Különösen kedveli a magasfüvű, nedves, helyenként mocsaras réteket, vasúti töltéseket, füves árokpartokat.

Ismertetőjegyei: Teste zömök, feje rövid, széles és magas. Maximális hossza 20-23 cm. Farka a testéhez képest viszonylag hosszú; feltűnő, hogy a tövében enyhén lapított. Végtagjai vastagok és rövidek. A két nem hátoldalának alapszíne lényegében megegyezik egymással szürkésbarna vagy barnásszürke. Egyes területeken a hát közepén világosabb vagy sötétebb, egybefüggő, rozsdavörös sáv húzódik. A háton középen sötétbarna vagy barnás fekete, foltokra szakadozott hátcsík látható, melyen piszkosfehér foltok és csíkok vannak.
Az oldalak és a végtagok alapszíne más a hímnél és a nősténynél. Míg utóbbi oldalának a színe megegyezik a hát színével, addig a hímnél ez sárgás vagy fűzöld. Párzási időben a hímek hátán a gerincvonal mentén zöld sáv látható. A has sárgászöld, feketén pettyezett.
A fiatalok alapszíne sárgásbarna és a hát közepén sötétebb hátcsík húzódik, melyben sötétbarna foltok sorakoznak, bennük fehéres foltokkal. Hasoldaluk halványsárga, esetenként halvány kék.

Életmód/Táplálkozás: Március végén bújik elő téli rejtekéből, majd május elején megtörténik a párzás. Ebben az időszakban a hímek többnyire ártalmatlan, de heves harcot vívnak egymással, aminek esetenként egy-egy elvesztett farok az eredménye. Öt-hat hét múlva a nőstény 5-12 puha héjú tojást rak kövek, avar alá, melyeket földdel takar be. A kis gyíkok július végén, illetve augusztus első felében bújnak ki és azonnal önálló életet kezdenek. Az, hogy a fiatalok mennyi idő alatt kelnek ki a tojásból erősen függ a azokat őrző talaj hőmérsékletétől. Két éves korukra válnak ivaréretté. A fürge gyík az éjszakát védett helyen tölti: lyukban, kő vagy farönk alatt. Reggel már korán előbújik, még akkor is, ha a fű erősen harmatos, sőt azt gyakran nyalogatja. Egész nap aktív, de kerüli a tűző napot.
Az időjárástól függően általában október első felében húzódik téli álomra, lyukakba, farönkök alá, kövek közé, fagymentes helyekre. A fiatalok később vonulnak el telelni.
Táplálékát különböző bogarak, lepkék, sáskák, tücskök pókok stb. teszik ki. Nevével ellentétben kevéssé gyors és fürge, mint más gyíkfajunk, pl. lényegesen lassabban mozog, mint a zöld gyík. Táplálékát különféle ízeltlábúak képezik: pókok, lepkék, egyenesszárnyúak stb.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: élőhelyeinek egyre nagyobb mértékű feldarabolódása hosszú távon komoly veszélyt jelenthet számára. A fürge gyíkot meglehetősen sok állat zsákmányolja. Ezek közül a legfontosabbak a rézsikló, az egerész ölyv, a hamvas rétihéja, a békászó sas, a fehér gólya, a tövisszúró- és a kis őrgébics, a sün, a róka stb. Magyarországon, mint minden hazai kétéltű és hüllő, a fürge gyík is védett. Eszmei értékét 10 000 forintban szabták meg.

Érdekesség:

A gyíkok ezen fajtájánál a farok hossza nagyjából egyenlő a testével. Szakszerűtlen fogásmód esetén úgymond „elengedi“ a farkát. Ez egy figyelemelterelő művelet veszély esetén. A farok ugyan a későbbiekben megnő, viszont az így megcsonkított gyík addig elveszíti testének kiegyensúlyozottságát, ami nagyban nehezíti mindennapi túlélését.

Jašterica krátkohlavá, staršie pomenovanie: Jašterica obyčajná (lacerta agilis)

Trieda: Plazy, Rad: Jaštery. Čeľaď: Jaštericovité, Rod: Jašterice

Jašterica krátkohlavá je v širokom spektre rozšírený Eurázijský druh plazov. Aj keď jeho latinské meno jej prisudzuje a rýchlu pohyblivosť, patrí skôr medzi pomalé jašterice.

Výskyt/Biotop: V Európe chýba len z chladnejších oblastí, z oblastí s mediteránskym podnebím, respektíve z Írska a väčšej časti Veľkej Británie, ako aj z Francúzskych brehov Atlantického oceánu. Na východe sa vyskytuje až po Bajkalské jazero. Ohľadom biotopu nie je prieberčivá, ale obľubuje vlhké oblasti s vysokou trávou.

Podmanila si veľmi rozmanité biotopy. Je doma na nížinných aj pahorkatých trávnatých porastoch, pastvinách, okrajoch oráčin, ako aj v nížinných lesoch. Obzvlášť obľubuje močaristé, vlhké lúky s vysokou trávou, železničné násypy, trávou zarastené brehy priekop.

Poznávacie znaky: Má zavalité telo, krátku, širokú a vysokú hlavu. Dorastá maximálne do 20 – 23 cm. Chvost má v porovnaní s telom pomerne dlhý. Je nápadné, že chvost má na konci mierne sploštený. Končatiny má krátke a hrubé. Samčeky aj samičky majú chrbtovú časť rovnako sfarbenú na sivohnedo, alebo hnedo sivo. V niektorých oblastiach sa jaštericiam v strede chrbta tiahne svetlejší, alebo tmavší hrdzavohnedý jednoliaty pás. Inde je tento pás čiernohnedý, alebo hnedočierny, prerušovaný na fľaky. Na tomto páse sa nachádzajú špinavobiele škvrny a čiarky. Základná farba bokov a končatín je iná u samčekov, ako u samičiek. Kým samičky majú rovnakú farbu bokov, ako chrbta, zatiaľ boky samčekov sú žltkasté, alebo trávovo zelené. V období párenia je u samčekov na chrbte jasne viditeľný zelený pruh. Bruško majú jašteričky zelenožlté, s čiernymi bodkami.

Základná farba mladších jedincov je žltohnedá a stredom chrbta sa im tiahne tmavší pás, na ktorom sa zoraďujú tmavohnedé škvrny, v  týchto sú ešte biele fľaky. Brušnú stranu majú bledožltú, poprípade bledomodrú.

Spôsob života/Potrava: Zo zimnej skrýše vylieza koncom marca a začiatkom mája majú jašterice krátkohlavé obdobie párenia. V tomto období zvádzajú samčeky neškodné, ale prudké boje, ktorých výsledkom je v niektorých prípadoch stratený chvost. Po 5 – 6 týždňoch znáša samička 5 – 12 vajec s mäkkou škrupinou, medzi kamenia a suché lístie. Znášku prikrýva zemou. Malé jašteričky sa liahnu koncom júla respektíve v prvej polovici augusta, a  okamžite začínajú samostatný život. To, že kedy sa malé jašterice vyliahnu, vo veľkej miere závisí od teploty pôdy, ktorá vajíčka prikrýva. Pohlavne dospievajú ako dvojročné. Jašterice krátkohlavé trávia noci v chránených skrýšach: v dierach, pod kameňmi, alebo kladami. Zo svojej skrýše vyliezajú skoro ráno, aj vtedy keď je tráva mokrá, ba často mokrú trávu olizujú. Po celý deň je aktívna, ale vyhýba sa prudkému slnku.

V závislosti od počasia sa na zimný spánok ukladá spravidla v prvej polovici októbra do dier, pod klady, medzi kamene, na nezamŕzajúce miesta. Mladšie jedince sa ukladajú na zimný spánok neskôr.Za potravu im slúžia rôzne chrobáky, motýle, kobylky, cvrčky, pavúky a i. Napriek svojmu latinskému menu je skôr pomalý a menej vrtký, ako naše ostatné jašterice. Napríklad pohybuje sa omnoho pomalšie ako jašterica zelená.

Rizikový faktor/ Spoločenská hodnota: Značné rozdrobovanie a kúskovanie jeho areálov môže byť pre neho dlhodobo veľmi nepriaznivé a nebezpečné. Jašterica krátkohlavá je korisťou mnohých predátorov. Z nich najvýznamnejší sú: užovka hladká, myšiak hôrny, kaňa popolavá, orol krikľavý, bocian biely, strakoš červenochrbtý, ťuhýk menší, jež, líška, atď. V Maďarsku, ako všetky obojživelníky a plazy aj jašterica krátkohlavá je chránená. Jeho ideová hodnota je 10 000 Ft.

Na Slovensku z hľadiska ochrany sa jedná o chráneného živočícha v úrovni ohrozený živočích.

Zaujímavosť: Tento druh jašteríc má chvost približne rovnakej dĺžky ako telo. Často pri neodbornom chytaní sa stáva že ho “pustí”. Je to úhybný manéver v nebezpečenstve. Chvost síce následne dorastie, ale takto okyptená jašterica dovtedy stráca svoju vyváženosť, čo jej sťažuje každodenný boj o prežitie .

Gyapjas őszirózsa (gerebicsin) – Aster oleifolius

Osztály: Rend: Család:

Előfordulás/Élőhelye: Eurázsia kontinentális vidékét öleli fel, ide sorolva Nyugat-Szibériát, az Urált, a Balkán-félsziget keleti felét, Románia egyes részeit, Dobrudzsa és Erdély néhány pontját és hazánkat.

Alföldünk kontinentális (szélsőségesen szárazföldi) éghajlata alatt, egykori szikes puszták nátrium sókban gazdag talajain és pusztafüves lejtők napos, száraz, meleg termőhelyein nő. Előfordulása nálunk egyre ritkább. Régi Szolnok melletti adata kétes; a Duna-Tisza közén Tápiószele-Abony-Zagyvarékas környékéről eltűnt. Egyedül Tokajnál, a Nagy-Kopaszon található.

Jellemzői: minden részében fehéren vagy szürkén molyhos-gyapjas – erre vonatkozik magyar és régebbi tudományos fajneve (cinereus – gyapjas). Új, érvényes neve viszont az olajfa levelével való hasonlóságára, leveleinek lándzsás, lassan nyélbe keskenyedő alakjára utal. Szára 15-36 cm magas, leveles, legtöbbször sokfészkű. A fészkek majdnem hengeresek, pikkejei halványak, és molyhos csúcsúak. A fészekben a nyelves virágok hiányoznak. A csöves virágok sárgák.

Virágzási ideje: a nyár vége augusztus-szeptember

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: a mezőgazdasági kultúra térhódítása, esetleg a művelésiág-változás veszélyezteti, a nagyközönség számára érdektelen, mert nem feltűnő. Magjának beérését és mesterséges terjesztését kísérletesen kellene felkarolni. Közvetlenül a kipusztulás előtt áll.

Érdekesség:

HVIEZDICA OLIVOLISTÁ (Aster oleifolius)

Trieda: Rad: Rod:

Výskyt/Biotop: Rastie v kontinentálnych oblastiach Eurázie, počítajúc sem aj Južný Sibír, Ural, východnú polovicu Bajkalského polostrova, Niektoré časti Rumunska, Dobrudžu a niektoré miesta Sedmohradska a Maďarska.

V Maďarsku rastie na kontinentálnych (extrémne vnútrozemských) , na soli nátria bohatých alkalických pôdach s vnútrozemským podnebím a stepno-trávnych , suchých teplých svahoch. Jeho výskyt je u nás čoraz zriedkavejší. Staršie údaje z okolia Solnok-u sú pochybné. Z územia medzi Dunajom a Tisou Tápiśzele- Abony – Zagyvarékas sa vytratil. Rastie jedine pri Tokaji, na kopci „Nagy – Kopasz“.

Poznávacie znaky: Každú časť má bielasto, alebo sivasto plstnatý – na čo poukazuje aj jeho starý vedecký názov (cinereus). Nové, platné vedecké meno zase poukazuje na podobnosť listov tejto rastliny s listami olivovníka, ktoré sú kopijovité, pomaly do stopky sa zužujúce. Stopku má 15 – 36 cm vysokú, olistenú často mnoho hniezdnu. Hniezda kvetov sú skoro valcovité, šupiny sú bledé, s plstnatý hrotom. Z hniezda chýbajú jazykové kvety. Rúrkové kvety má žlté.

Čas kvitnutia: koniec leta, august – september

Rizikový faktor/Stupeň ochrany: Je ohrozovaná poľnohospodárskou kultúrou, poprípade zmenou pestovaných kultúr a tým aj zmenou obrábania. Pre širokú verejnosť je málo zaujímavý, nenápadný. Umelý zber a vysievanie semien by bolo potrebné pokusne prevádzať, nakoľko stojí tesne pred vyhynutím.

Gyöngybagoly –

Osztály: Madarak Rend: bagolyalakúak Család: gyöngybagolyfélék

Előfordulás/ Élőhely: Az Antarktiszon kívül minden földrészen megtalálható. A nyílt terepeken, illetve erdőszéli területeken szeret vadászni. Óriási elterjedési területén kívül többfelé is betelepítette az ember, mivel kiváló rágcsálóirtó. Igazi kozmopolita faj, amely öt világrész trópusi, szubtrópusi, és enyhébb telű mérsékelt égövi zónáiban fordul elő. Ázsiában csupán Indiában és az Indokínai- félszigeten él. Európában nem fészkel a Balkán-félsziget déli és keleti felén és a Harkov- Minszk vonaltól északkeletre. A Kárpát-medencében a sötét mellű alfaj, a Tyto alba guttata jellemző, de hazánk déli, délnyugati területein szórványosan a fehér mellű, atlanti elterjedésű alfaj, a Tyto alba alba is fészkel és a sötét mellű közép- európai formával kevert populációt alkot.

Magyarországon rendszeres fészkelő. A faj egész európai költőterületén fogyatkozóban van. Hazánkban a nyolcvanas évek felmérései alapján szintén jelentősen csökkent a költőállomány. Egykor klasszikusnak minősülő fészkelőhelyein, a falusi templomokban és kápolnákban napjainkra már alig alig költ. Magyarországon 1000 pár körül ingadozik a fészkelők száma.

Ismertetőjegyei: Testhossza 33-35 centiméter, szárnyainak fesztávolsága 85-93 centiméter, testtömege 240-350 gramm. A szív alakú arcfátyol a gyöngybagolyfélék családjának jellegzetes vonása. Közepes termetű, karcsú testű, hosszú szárnyú és lábú bagoly. Röptében hosszú nyakúnak, rövid farkúnak látszik, lábát szitálás közben gyakran lelógatja. Tollazata jellemzően nagyon világos (a hímeké általában különösen.), ami röptében tűnik fel. Tollazata hamvasan lágy, finoman „gyöngyözött”, pettyezett. Pihenés közben mozdulatlanul ül, egy sötét sarokba húzódva. Kisebb, mint a macskabagoly, szárnya azonban hosszabb és keskenyebb. A hím és a tojó hasonló. A fiatal madár, mihelyt a pehelytollazatát elhullajtotta a felnőttekhez hasonló. Hasoldala a tollas csüddel együtt ezüstfehér, lábfeje szürkésbarna, csőre rózsaszín. Szemürege sötét rozsdabarna, szeme fekete. A Közép Európában élő alfaj hasoldala és szárnyalja homoksárga, egyebekben a fehér mellű alfajhoz hasonlít.

Életmód/Táplálkozás: Éjszaka aktív ragadozómadár, szinte hangtalanul repül. Az ember által megmunkált földek jó vadászterület jelentenek számára és előszeretettel fogyasztja a kártékony rágcsálókat. Széles zsákmányrepertoárral rendelkezik, fogyaszt rágcsálókat, cickányokat, madarakat, sőt ritkán denevért és kétéltűeket is. Az emészthetetlen csontokat és szőrt köpet formájában felöklendezi. Veszély esetén hanyatt vágja magát, és éles karmait mutatja a támadónak. Zsákmányából kimutatták valamennyi hazánkban előforduló egér és cickányfajunkat a havasi cickányt kivéve. Ritkán, de megtalálták köpeteiben a hörcsögöt, a patkányfajokat, egyes pelefajokat, a kis termetű menyétféléket, sőt fiatal sünt és egyes denevérfajokat is. Apróbb madarakat gyakran zsákmányol. Esetenként egyes békafajok – főleg ásóbékák – fogyasztása is előfordult.

Nem vonul, költési időn kívül a fészkelőhely környékén kóborol, attól nagyobb távolságra csak ritkán távolodik el. A fiatal madarak kóborlási hajlama nagyobb, az idős példányok ragaszkodnak a költőhelyeikhez.

Lakott területeken és környékükön fészkel. Szívesen beköltözik templomtornyokba, elhagyott istállók, házak padlására. Fészekalja 5-6 tojásból áll, melyen 27-34 napig kotlik.

Magyarországon fő költési időszaka márciustól októberig terjed, de a téli hónapokban is megfigyelték már költési próbálkozásait. A költéskezdet a zsákmányállatok egyedsűrűségétől és az időjárási viszonyoktól függ. Hazánkban a táplálékviszonyok függvényében két sikeres költése lehetséges. Általában a tojó üli a fészekaljat, a hím közben eteti párját. Megfigyelések szerint az első fészekalj nagysága átlagosan 5-6 tojás. Kivételesen nagyobb fészekaljak is előfordulnak (a legnagyobb 16-os), de ez inkább a második költésre jellemző.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Az ún.csökkenő számú fajok kategóriájába tartozik. Állománycsökkenésének oka a költőhelyek fogyása (alkalmas épületek lezárása, az élőhelykonkurens nyestek terjedése),a táplálkozóterületek beszűkülése, az urbanizációs hatások okozta pusztulás (rágcsálóirtó szer miatti mérgezések, pusztulás a közutakon és villamos vezetékek oszlopain, közvetlen emberi pusztítás).

PLAMIENKA DRIEMAVÁ (Tyto alba)

Trieda : Vtáka, Rad: Sovovité, Čeľaď: Plamienkovité

Výskyt/Biotop: Okrem Antarktídy ju nájdeme na všetkých kontinentoch. Rada poľuje na otvorených priestranstvách, alebo na okrajoch lesa. Okrem obrovského priestoru rozšírenia ho ešte aj človek domestikoval, lebo je veľmi výrazným ničiteľom hlodavcov. Je typickým kozmopolitom, ktorého nájdeme na piatich kontinentoch v tropických, subtropických, a aj miernych pásmach , kde sú slabšie zimy. V Ázii žije len v Indii a na Indočínskom polostrove. V Európe nehniezdi na východnej a južnej časti Balkánskeho polostrova a severovýchodne od línie Charkov – Minsk. V Karpatskej kotline je bežný poddruh: Tyto alba guttata, ale v južných, juhozápadných oblastiach našej vlasti sporadicky hniezdi aj v atlantskej oblasti rozšírený poddruh: Tyto alba alba, alebo miešané populácie. V Maďarsku je pravidelne hniezdiacou sovou, ale v celom Európskom biotope je na úbytku, čo je žiaľ podľa pozorovania z 80 – tých rokov minulého storočia badateľné aj u nás. Na niekedy typických hniezdištiach, ako veže dedinských kostolov a kaplniek už hniezdi len sporadicky. V Maďarsku hniezdi asi 1 000 párov.

Poznávacie znaky: Dĺžku tela má 33 – 35 cm, rozpätie krídiel je 85 – 93 cm, váži 240 – 350 gramov. Srdcovitý tvar tvárového závoja je typickým pre čeľaď plamienkovitých. Je to stredne veľká, dlhokrídla , dlhonohá sova štíhleho tela. Pri lete sa zdá, že je dĺhokrká s krátkym chvostom, beháky pri vznášaní sa má často spustené, visiace. Perie má typicky veľmi svetlé ( je to zjavné hlavne u samčekov), čo vynikne hlavne pri lete. Perie má páperovito jemné, nádherne perlované. Pri oddychu sedí bez pohnutia, utiahnutá do tmavého kúta. Vzrastom je menšia ako sova obyčajná , ale má dlhšie a užšie krídla. Samička so samčekom sú si veľmi podobné, tak isto aj mladé vtáky po vypĺznutí páperia sú úplne podobné ostatným plamienkam driemavým. Brušná strana s operenou časťou nôh je striebristo biela, priehlavky nôh sú sivo-hnedé, zobák má ružový. Očnicu ma tmavú, hrdzavo hnedú a oči sú čierne. Poddruh žijúci v Strednej Európe má brušnú stranu tela a spodok krídiel pieskovo žltú, v inom sa od plamienok s brušnou časťou bielou neodlišuje.

Spôsob života/Potrava: Je to nočný dravý vták, ktorý lieta skoro nehlučne. Obrábané pôdy sú pre ňu veľmi vhodným lovným revírom a s obľubou požiera škodlivé hlodavce. Má široký repertoár koristi, konzumuje hlodavce, vtáky, piskory, ba niekedy aj netopiere a obojživelníky. Nestráviteľné kosti a srsť vyvracia naspäť. V prípade nebezpečenstva sa zvalí na chrbát a bojovne vystiera dlhé pazúry proti útočníkovi. Z nestráviteľných zvyškov koristi sa zistilo, že loví všetky druhy myší a piskorov žijúcich u nás, okrem piskora alpského. Zriedkavo, ale našli sa zvyšky škrečkov, rôzne druhy potkanov, zvyšky menších lasíc, ba aj zvyšky mladých ježov alebo aj netopierov. Často loví aj menšie vtáky, a niekedy uloví aj žabu, hlavne z druhu hrabaviek. Nie je sťahovavým vtákom. Okrem obdobia hniezdenia sa potuluje v blízkosti hniezda, na väčšie vzdialenosti sa vydáva len zriedkavo. Túlavý inštinkt je väčší u mladých vtákov. Staršie jedince sa zdržujú v okolí hniezda.

Hniezdo si stavajú v blízkosti ľudských obydlí. S obľubou vyhľadávajú veže kostolov, opustené maštale, pôjdy starších domov. Samička kladie 5 – 6 vajíčok, na ktorých sedí 27 – 34 dní. V Maďarsku je hlavné obdobie jeho hniezdenia od marca do októbra, ale boli pozorované prípady, že sa pokúšal o hniezdenie aj v zimnom období. Začiatok hniezdenia je ovplyvnený hustotou koristných zvierat, ako aj počasím. V Maďarsku preto sú dva obdobia veľmi vhodné na hniezdenie. Na vajíčkach väčšinou sedí samička a samček zatiaľ samičku kŕmi. Podľa pozorovaní prvá znáška sa skladá v priemere z 5 – 6 vajíčok. Výnimočne boli pozorované aj väčšie znášky (najväčšie -16 vajíčok), ale tie sú typické pre druhú znášku.

Rizikový faktor/Stupeň ochrany: Patrí medzi druhy s ubúdajúcim počtom. Je to zapríčinené hlavne úbytkom jeho stanovíšť na hniezdenie (uzatvorenie vhodných budov), premnoženie kún, ktoré znamenajú veľkú konkurenciu pri love koristi, zužovanie poľovných revírov, vplyv urbanizácie (uhynutie po konzumácii otrávenej koristi), uhynutia pri narazení do elektrických vedení, ako aj ničenie plamienok ľuďmi.

Homoki küllő (Gobio kessleri)

Törzs: Gerincesek Osztály: Halak Rend: Család: Pontyfélék

Előfordulás/ Élőhely: Homok és sóderos talajú gyors folyású, erős sodrású hideg és oxigénben gazdag vizek. A Duna és mellékfolyóiban, Délnyugat Oroszországban, valamint a Visztula egyes szakaszaiban Lengyelországban. Hazánk folyóinak gyors folyású szakaszain néha gyakori is lehet. Ittléte csak 1980-tól bizonyosodott be, előtte valószínű más küllőfajnak nézték.

Ismertetőjegyei: Teste a legnyúlánkabb a hazai küllőfajok közül, faroknyele hosszú és alacsony, hátvonal alig ívelt. Feje hosszúkás, szemei nagyok, átmérőjük akkora, mint a szemek közötti távolság, kissé felfelé állnak. Felső állkapcsa hátulsó falán a száj szegletében két bajuszszál van, amely visszahajtva a szem hátulsó szegélyéig ér.  Pikkelyei nagyok 40-43 van az oldalvonal mentén, 3-4 sor pikkely van az oldalvonal és a hasúszók tövi része közt. Hátúszója 8-10, farok alatti úszója 6-9 sugárral támaszkodik. Háta feketésszürke, oldala világosabb, nagy, nem túl élénk foltokkal, hasa fehéres, hát és farokúszóján 1-3 sötétebb foltsorral.

Életmód/Táplálkozás: Jellegzetes élőhelyei elsősorban a domb- és síkvidéki folyók homokos-kavicsos szakaszai, de vannak adatok a hegyvidéki zóna patakjaiban való előfordulásáról is. Elsősorban a víz által szállított szerves törmelék, melyek lehetnek apró élő, vagy elpusztult állatok, ezeken kívül vízbe hullott növényi részek, valamint algák. Csapatosan, a márnaszinttáj nem túl gyors, homokos talajú részein (2-3 éves korától) áprilistól június végéig rakja aránylag kevés számú ikráit.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Magyarországon védett, de nem veszélyeztetett faj. Eszmei értéke 10 000 Ft.

Érdekesség:

Hrúz Kesslerov (Gogio kessleri)

Kmeň: Stavovce Trieda: Ryby Rad: Čeľaď: Kaprovité

Výskyt/Biotop: Vyskytuje sa v rýchlo tečúcich, na kyslík bohatých vodách s piesčitým alebo štrkovým dnom. Nájdeme ho v Dunaji a jeho prítokoch, Juhozápadnom Rusku, ako aj na niektorých častiach Visly v Poľsku. V našich riekach, v úsekoch s rýchlym a silným prúdom môže sa vyskytovať až v hojnom počte. Jeho prítomnosť v našich riekach bola potvrdená len od roku 1980. Predtým bol pravdepodobne pokladaný za iný druh hrúza.

Poznávacie znaky: Z domácich druhov má hrúz kesslerov najpodlhovastejšie telo, chvostovú stopku má dlhú a nízku, chrbtovú časť má veľmi málo klenutú. Hlavu má podlhovastú, veľké oči, ktorých priemer je taký ako medzera medzi nimi, stoja mierne dohora. Na zadnej stene hornej čeľuste v rohoch úst má dva fúziky, ktoré sú zohnuté naspäť a siahajú až po zadnú obrubu očí. Má veľké šupiny a pri bočných čiarach je ich počet 40 – 43. Medzi bočnými čiarami a koreňom brušných plutiev mu rastú 3 – 4 rady šupín. Chrbtová plutva má 8 – 10 lúčov a pod chvostová plutva 6 – 9 lúčov. Chrbát má čierno sivý, boky sú svetlejšie s veľkými nie veľmi výraznými škvrnami. Brucho má belasté, na chrbtovej a chvostovej plutve má po 1 až 3 tmavších škvŕn.

Spôsob života/Potrava: Jeho typickým biotopom sú časti horských a rovinných riek s piesčitým, alebo štrkovým dnom, ale sú záznamy aj podľa toho, že bol nájdený v horských potokoch. Potravu hľadá v prvom rade v organických sutinách, ukladaných vodou, v ktorých môžu byť drobné živé, alebo uhynuté živočíchy, okrem toho, vo vode spadnuté čiastky rastlín. Svoje ikry kladie húfne do častí riek, približne v úrovni mrien. Kladie ich do nie veľmi prudkých tokov, s piesčitým dnom (od 2 – 3 rokov veku) od apríla do konca júna, v pomerne malom množstve.

Rizikový faktor/ Spoločenská hodnota: V Maďarsku je chráneným, ale nie ohrozovaným druhom. Jeho ideová hodnota je 10 000 Ft.

 

Kakukk (Cuculus canorus)

Osztály: Madarak Rend: Kakukkalakúak Család: Kakukkfélék

Előfordulás/élőhely: Költési időben előfordul Európa és a mérsékelt égövi Ázsia nagy részén. Vonuló madár, a telet Délkelet-Ázsiában, Közép- és Dél-Afrikában, valamint a Fülöp-szigeteken tölti. Áprilistól szeptemberig tartózkodik Magyarországon, rendszeres fészkelő.

Ismertető jegyei: Gerle nagyságú, de nyúlánk, hosszú farkú madár. Hímje hamvas dolmánnyal, keresztbe rovott farkkal; hasafele fehéres, keresztbe futó hullámos csíkokkal. Tojója és ifja vörhenyes, feketéssel kihányva, így nagyon emlékeztet a vércsére, innen az a hit, hogy a kakukk őszre kelve vércsévé változik. Lába sárga, szeme tűzvörös, sárgán szegve, csőre feketés, szájzuga vöröses.

Életmód/táplálkozás: Tápláléka szerint, mely mindenféle, leginkább nagyon kártékony rovarból, hernyóból, még a legszőrösebbekből is áll, a kakukk a leghasznosabb madár; annál is inkább, mert telhetetlen. Azonban sajnos nagyon megviseli azoknak a kis hasznos madaraknak a fészkelését, akikhez tojásait becsempészi. A kakukktojó ugyanis kerületet választ, ott felkutatja az ökörszem, vörösbegy, a poszáták, a barázdabillegetők és mások fészkét, s ekkor tojni kezd idegenbe. Az odvakban fészkelők fészekaljához nem tud hozzáférni, a földre tojja monyát, aztán csőrében csempészi be oda, ahova szánta. Egy kakukk ugyanazon vidéken leginkább ugyanannak a fajnak a fészkeit keresi fel. Hirtelen növekedésével elhatalmaskodik, kilöki gyenge mostohatestvéreit. Mindég a maga nevét kiáltja, de inkább “ha-hú”-nak hangzik.

A költési időszaka május-július közt van. Költésparazita madár, mintegy 9-25 fészket is meglátogat, melyekbe egy-egy tojást rak. Kedvenc gazdamadarai a nádirigó, a réti pityer és az erdei szürkebegy, de még sok más madár fészkébe is rak tojást. A fiókák 12 napi kotlás után kelnek ki, rendszerint hamarabb, mint a gazdamadár fiókái. A frissen kelt kakukkfióka kilöki a fészekből a többi tojást, vagy akár a frissen kelt mostohatestvéreit is, ezért a mostohaszülők egyetlen fiókaként nevelik. A fiatal kakukkok 19-24 nap után repülnek ki, de csak 50 naposan lesznek önállók.

Védettség: Nem veszélyeztetett faj. Magyarországon védett. Eszmei értéke 10 000 Ft.

Érdekesség: Fészket nem épít soha és szaporításában igazi gazmadár, hiszen fiókáit más madarakkal költeti ki. Rendszerint 10-12 fiókát ad egy-egy „fészekalja”, amelyet különböző, az ő tojásaihoz nagyon hasonló tojásokat tojó maradarak fészkébe helyez el.

KUKUČKA JARABÁ , alebo KUKUČKA OBYČAJNÁ (Cuculus canorus)

Trieda: Vtáka, Rad: Kukučkovité, Rod: Kukučky

Výskyt/Biotop: V období hniezdenia ju nájdeme vo väčšej časti Európy a v miernejších oblastiach Ázie. Je sťahovavým vtákom a zimu prečkáva v Juhovýchodnej Ázii, v Strednej a Južnej Afrike a na Filipínach. Od apríla do septembra sa zdržuje v Maďarsku a tu aj pravidelne hniezdi.

Poznávacie znaky: Je to vytiahnutý, dlhochvostý vták veľkosti hrdličky. Samčeky majú popolavý dolomán, krížom pruhovaný chvost, s belastým bruškom, ktoré je tiež priečne pruhované. Samička aj mladé jedince sú šarlachovej farby, s čiernymi bodkami, a tak veľmi pripomína jastraba, z toho vznikla povera, že kukučka sa v jeseni mení na jastraba. Beháky má žlté, oči sú ohnivo červené so žltou obrubou. Zobák má počierny a kútiky zobáka sú červenkasté.

Spôsob života/Potrava: Čo sa týka potravy, ktorá je veľmi rôznorodá a konzumuje hlavne veľmi škodlivé húsenice, ba neštíti sa ani najchlpatejších, kukučka je vlastne jeden z najužitočnejších vtákov, zvlášť, keď prihliadneme na to, že je nenásytná. Žiaľ, veľmi nepriaznivo ovplyvňuje stavy užitočných hostiteľských vtákov, lebo do ich hniezd pašuje svoje vajíčka. Samička kukučky si totiž vyhliadne teritórium, kde vyhľadá hniezda hostiteľských vtákov, ako oriešky obyčajné, červienky, černohlávky, alebo trasochvosty a iné a potom začne na zem znášať vajíčka, ktoré v zobáku nosí do hostiteľských hniezd. Vtáky, ktoré hniezdia v bútľavinách sú od kukučky chránené, keďže ona sa do bútľavín nezmestí. Na rovnakom teritóriu kukučka väčšinou využíva rovnakých hostiteľov. Mladá kukučka sa vyvíja veľmi rýchlo. Z hniezda vytlačí svojich slabších nevlastných súrodencov a nevlastný rodičia kŕmia len kukučia mláďa. Ozýva sa stále rovnakým zvukom čo znie ako: ha-hú.

Vajíčka kladie v máji – júli. Je hniezdnym parazitom. Navštívi 9 – 25 hniezd, do ktorých kladie po jednom vajíčku. S obľubou navštevuje hniezda trsteniarikov veľkých, ľaptušiek lúčnych, ale aj mnohých iných druhov. Mláďatá sa liahnu po 12. dňoch , zvyčajne skôr, ako mláďatá hostiteľských vtákov. Vyliahnuté kukučie mláďa vytlačí z hniezda nevyliahnuté vajíčka hostiteľov, ba aj vyliahnuté mláďatá. Tak hostitelia kŕmia jediné „ kukučie“ mláďa. Mladé kukučky vyletujú po 19 – 24 dňoch. Osamostatnia sa však až po 50 dňoch.

Stupeň ochrany/ Spoločenská hodnota: Nie je chráneným druhom. V Maďarsku je však pod ochranou a jeho spoločenská hodnota je 10 000 Ft.

Zaujímavosť: Nikdy si nebuduje hniezdo a je skutočným hniezdnym parazitom, lebo svoje mladé mu vychovávajú iné druhy vtákov. .Z pravidla znáša 10 – 12 vajec, ktoré kladie do hniezda iných druhov vtákov, ktoré majú veľmi podobné vajíčka.

Karvaly (Accipiter nisus)

A valamennyi földrészen elterjedt és körülbelül 30 fajt magában foglaló nemzetség törzsalakja a mi karvalyunk. Főbb ismertetőjegyeik a nyúlánk test, a kis fej, a csinos és nagyon éleskampójú csőr, a rövid szárny, a hosszú és csapottvégű farok, a nagyon magas és gyenge csűd, valamint a vékony, hosszú és rendkívül éles karmokkal ellátott ujjak. A karvalyok az alcsalád legügyesebb és legbátrabb tagjai, s annak valamennyi tulajdonsága a legnagyobb mértékben megvan bennük.

Osztál: Madarak Rend: Vágómadár-alakúak Család: vágómadár-félék

Előfordulás/ Élőhely: Európában mindenütt előfordul és Közép-Ázsia legnagyobb részében is állandó madár. Ősszel ő is bizonyos vándorlásokban vesz részt, különösen a pintyeket követve és ilyenkor Észak-Afrikáig, illetve Ázsiában Indiáig is eljut. Az embereket egyáltalában nem kerüli el, sőt ellenkezőleg: szívesen telepszik meg a falvak és városok közelében, vagy legalább is ősszel és télen rendszeresen felkeresi azokat s még a nagyobb városok szívében fekvő fás kertekben is vadászik zsákmány után. Ahol egyszer szerencsésen prédára akadt: ott naponta bizonyos meghatározott időben jelenik meg és némelykor még annyi fáradságot sem vesz magának, hogy fogott zsákmányával messzebbre vonuljon, hanem azt a lakott épületek közvetlen közelében, valami rejtettebb zugban fogyasztja el. Síkon, hegyvidéken egyaránt megtelepszik, ha fészkeléséhez fenyőt talál, de általában véve az Alföldön mégis gyérebb.

Ismertetőjegyei: A nemzetség kisebb fajaihoz tartozik. Az öreg madarak egész felső része feketés hamuszürke; alsó része „kendermagos”, vagyis fehér alapon rozsdavörös hullámvonalakkal és rozsdaszínű szárnyvonalakkal mintázott, melyek a hímnél élénkebb színűek, mint a tojónál; farkán 5–6 fekete szalag látszik és hegye fehéren szegett. Szeme aranysárga, csőre kék, viaszhártyája sárga, lába halványsárga.

Életmód/táplálkozás: A karvaly az apró madarak legfélelmetesebb ellensége, de nem ritkán és elég merészen a nagyobb madarakra is vadászik. E mellett a kisebb emlősöket sem veti meg. Látványos nászrepülést végez. Általában előző évi helyétől nem messze építi fel faágakból álló fészkét, ritkás fenyvesekben. Fészekalja 4-6 tojásból áll, de az összes fiókát ritkán tudja felnevelni. A kotlás áprilisban kezdődik és 35 napig tart. A zsákmányt megkopasztva hordja az utódoknak.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Védett, eszmei értéke 50 000 Ft. Megesik, hogy a kisebb madarak csapatban megtámadják, de a nagyobbak, mint a héja is például zsákmányul ejthetik.

Érdekesség:

JASTRAB KRAHULEC (Accipiter nissus)

Náš jastrab krahulec je kmeňovým predstaviteľom rozšírenej rodiny asi 30 druhov krahulcov. Hlavné poznávacie znaky sú štíhle telo, malá hlava, veľmi ostrí zobák, krátke krídla, dlhý chvost s prudkým ukončením , veľmi vysoké a slabé beháky, ako aj tenké, mimoriadne ostré pazúry. Jastraby krahulce sú najšikovnejšími a najodvážnejšími predstaviteľmi svojho rodu, ktoré zhrňujú všetky vlastnostiam krahulčieho rodu.

Trieda: Vtáky, Rad: Dravce, Podrad: Sokoly, Čeľaď: Jastrabovité, Rod: Jastrab

Výskyt/Biotop: Na Európskom kontinente krahulca nájdeme všade a vyskytuje sa aj na väčšej časti Strednej Ázie. Aj keď sa pokladá za stáleho obyvateľa, na jeseň predsa absolvuje určité sťahovanie, hlavne keď kvôli lovu koristi nasleduje pinky obyčajné. V takom prípade zaletí až do Severnej Afriky, alebo v Ázii zaletí až do Indie. Ľuďom sa vôbec nevyhýba, práve naopak, s obľubou hniezdi v okrajových oblastiach miest a dedín , alebo aspoň v zime dediny a mestá navštevuje a loví niekedy aj v parkoch v strede veľkomiest. Kde sa mu raz podarilo korisť uloviť, tam sa s dennou pravidelnosťou a vo vymedzenom čase objavuje a ani toľko námahy si nedáva, aby svoju korisť odniesol ďaleko. Trhá ju priamo v blízkosti obytných priestorov, len sa utiahne do trochu skrytého kúta. Hniezdi v hornatých aj rovinatých oblastiach, kde nájde na hniezdenie vhodný ihličnatý strom, ale na Dolnej zemi je predsa zriedkavejší.

Poznávacie znaky: Z rodu jastrabov patrí medzi menšie druhy. Celá horná časť tela starších vtákov je čierno bridlicovo sivá, spodná časť je jarabá, čiže na bielom základe sú hrdzavočervené vlnovkovité pruhy, ktoré sú u samčekov výraznejšie, ako u samičiek. Na chvoste má 5 – 6 čiernych stúh a chvost je ukončený bielym lemom. Oči sú pomarančovo žlté, zobák je modrý so žltou voskovou blanou, beháky sú bledo žlté.

Spôsob života/Potrava: Jastrab krahulec je najnebezpečnejším a najväčším nepriateľom drobných vtákov, ale nie je zriedkavé, že odvážne loví aj väčšie vtáky. Pritom nepohrdne ani drobnými cicavcami. Na jar predvádza veľkolepé svadobné lety. Spravidla si hniezdo stavia blízko toho miesta, kde ho mal v predošlom roku. Stavia si ho z konárov stromov v redších ihličnatých lesoch. Samička znáša 5 – 6 vajíčok, ale zriedkavo dosahujú všetky vyliahnuté jastraby dospelosť. Rodičia všetkých nedokážu vychovať. Znáška je v apríli a po 35 dňoch sa liahnu mladé. Do hniezda, na kŕmenie mladých nosí svoju korisť už ošklbanú.

Rizikový faktor/ Stupeň ochrany: Je chráneným vtákom a jeho ideová hodnota je 50 000 Ft. Niekedy sa stáva, že ho napadnú menšie vtáky, keď sú v húfe, a väčšie dravce, ako napr. jastrab veľký ho aj ukoristia.

Kék vércse (Falco vespertinus)

Osztály: Madarak Rend: Sólyomalakúak Család: Sólyomfélék

Előfordulás/élőhely: Kelet-Európában, valamint Ázsia Szibériától délre eső keskeny sávjában honos. A telet Afrika déli részén tölti. Magyarországon rendszeres fészkelő, április és október között fordul elő. Síkvidéki erdőkben fészkel. A sűrűbb erdőket nem kedveli, itt csak a tisztások közelében költ. Fészket nem épít. Többnyire varjaknak a fákon lévő gallyakból álló fészkét foglalja el. Előszeretettel fészkel telepesen, akár más madárfajok közelében is költhet.

Ismertető jegyei: Testhossza 30 cm, szárnyfesztávolsága 70–75 cm. A hím testtömege 130–160 gramm, a tojó 130–200 gramm. A hím sötét színezetű, lába piros, alsó farkfedői rozsdavörösek. A tojó fejtetője és hasa rozsdássárga, szürke hátán harántszalagok vannak, hasán nincs mintázat.

Életmód/táplálkozás: Röpte sebes és könnyed. Gyakran egy helyben lebeg (szitál) testét viszonylag függőlegesen tartva. Szárnycsapásai gyorsak, erőteljesek, gyakran néhány szárnycsapás-sorozat siklórepüléssel váltakozik. Ritkán kapja el levegőben az áldozatát, általában sebes zuhanás után a földön fogja meg a zsákmányát.

Leginkább nagyobb rovarokkal, főként bogarakkal és egyenesszárnyúakkal táplálkozik, de étrendjében szerepelnek rágcsálók, békák és más kisebb gerinces állatok is. Kiemelkedő, magasabb tereptárgyakon pihen. Fészekalja 3–4 tojásból áll, melyeken 22–23 napig kotlik. A fiatal madarak 27 nap múlva repülnek ki.

Védettség: A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján mérsékelten veszélyeztetettként szerepel. Európában sebezhető fajnak számít. Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke 500 000 forint.

PUSTOVKA KOPCOVITÁ EURÁZIJSKÁ (Falco vespertinus)

Trieda: Vtáky, Čeľaď: Dravé vtáky, Rad: Sokolovité, Rod: Sokoly

Výskyt/Biotop: Je obyvateľom Východnej Európy, ako aj tenkého pruhu Ázijských oblastí južne od Sibíri. Zimu prečkáva v Južnej Afrike. V Maďarsku je pravidelne hniezdiacim dravým vtákom, ktorý sa tu zdržuje od apríla do októbra. Hniezdi v rovinatých lesoch, neobľubuje husté lesné porasty. Ak obýva husté lesy, nájdeme ju na okrajoch čistiniek. Hniezdo si nestavia, ale obsadí z konárov na stromoch postavené vranie hniezda. Rada hniezdi v kolóniách, niekedy aj v kolóniách s inými druhmi vtákov.

Poznávacie znaky: Dĺžka tela je 30 cm, rozpätie krídiel má 70 – 75 cm. Váha samčeka je 130 – 160 gramov a samička váži 130 – 200 gramov. Samček je na tmavo sfarbený, beháky má červené spodné krycie krídlové perá sú hrdzavo červené. Vrchná časť hlavy samičiek a brucho je hrdzavo žlté a na sivej chrbtovej strane má priečne pruhy. Brušná strana nie je vzorkovaná.

Spôsob života/Potrava: Let pustoviek je rýchly a ľahký. Často sa vznáša nad jedným miestom, telo udržuje pritom vo vodorovnej polohe. Krídlami máva rýchlo, mocne a niekedy po niekoľkých mávnutiach plachtí vo vzduchu. Vo vzduchu loví svoju korisť len veľmi zriedkavo, spravidla po prudkom klesaní (páde) korisť uloví na zemi.

Najčastejšie sa živí väčším hmyzom, rovnokrídlovcami, ale uloví aj hlodavce, žaby a ďalších drobných stavovcov. Odpočíva na vyšších výčnelkoch , ako stĺpy, stromy, veže, atď. Samička kladie 3 – 4 vajíčka, ktoré sa liahnu po 22 – 23 dňoch. Mladé vtáky opúšťajú hniezdo po 27 dňoch .

Rizikový faktor/Stupeň ochrany: Na zozname Svetovej nadácie pre ochranu prírody je pokladaný za mierne ohrozeného druha. V Európe je pokladaný za zraniteľného druha. V Maďarsku je prísne chránený a jeho ideová hodnota je 500 000Ft.

Kerecsensólyom (Falco cherrug)

A kerecsensólyom nagytestű sólyomfaj, legközelebbi rokona az északi sólyom (Falco rusticolus). Régebben több alfajra osztották fel a fajt, mára a tudomány két alfajt ismer el: Az egyik a Falco cherrug cherrug, mely Európában, Nyugat-Oroszországban a Jenyiszej folyótól és az Altaj-hegységtől keletre Kínáig és Észak-Mongóliáig honos, valamint a Falco cherrug milvipes, amelyik faj Közép-Ázsia déli részein fordul elő.

Osztály: Rend: Család:

Előfordulás/ Élőhely: Európában és Ázsiában honos, vonuló példányai eljutnak Afrikába is. Magyarországon rendszeres fészkelő. Az állomány egy része itt telel, egy része novemberben délre vonul. Elsősorban a ligetes erdőkkel, fasorokkal, ürgés legelőkkel tarkított élőhelyeket kedveli. Középhegységeinkben előszeretettel fészkelt sziklákon, azok üregeiben, vagy füves párkányokon, gyakran holló által épített fészekben. Hazánkban, hegyvidéken napjainkban már nem fészkel. Általában a jó kitekintést és biztonságos beszállást kínáló költőhelyeket részesíti előnyben. Sík területen kedveli az egyedül álló fákon lévő, elhagyott parlagi sas- vagy rétisas fészkeket,

Ismertetőjegyei: Barna színű, ölyvnagyságú, azonban annál karcsúbb, így kisebbnek tűnő ragadozó madár, 45-55 cm testhosszal és 105-130 cm szárnyfesztávolsággal. A tojók nagyobbak a hímeknél, de ez a különbség nem annyira kifejezett, mint például a vándorsólyomnál. Az öreg madarak háta sárgásbarna, fejük általában világos, néha egészen fehéres színű. Barkójuk keskeny, határozatlan. Az öregek jellemzője a világos, sokszor fehér mell, amely a has felé sűrűsödő, csepp alakú pettyekkel mintázott. Lábuk és viaszhártyájuk sárga. A frissen kirepült fiatal madarak alapszíne szintén barna, azonban mellükön és hasukon a csepp alakú foltok sűrűbbek és hosszanti csíkokká állnak össze, barkójuk kifejezettebb és fejük is sötétebb. Viaszhártyájuk és lábuk kékes színű, és csak kétéves korukban kezd sárgára színeződni.

Életmód/Táplálkozás: A kerecsensólyom nem épít fészket. Elsősorban egerészölyv, holló, varjú, esetenként parlagi sas, rétisas, ritkán fehér gólya, szürkegém és kormorán elhagyott fészkeit foglalja el. Nászrepülésük az időjárás függvényében január végén, február elején kezdődik. A kiválasztott fészek környékén más ragadozó madárral szemben agresszíven viselkednek, esetenként a náluk nagyobb sasokat is elűzik. Legkedveltebb táplálékállata az ürge, ha csak teheti, ezt zsákmányolja, de a galambok fogyasztása is jelentős. Az ürge téli álmot alszik, ezért éves szinten legfontosabb zsákmányállatai a galambok. Kora tavasszal hetekig a vonuló madarakból, elsősorban seregélyekből táplálkoznak. Télen az öreg madarak gyakran mezei pocokra vadásznak. Az öreg madarak költési időn kívül is összetartanak, párban is vadásznak.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Magyarországon a kerecsensólyom fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 1 000 000 Ft. Leginkább természetes élőhelyeinek pusztulása veszélyezteti. Nem egy példány esik áldozatul magas feszültségű vezetékek miatt.

Érdekesség: A kerecsensólyom eleségül kiszemelt áldozatát egyetlen jól irányzott csapással semmisíti meg. Nem okoz felesleges fájdalmat, és nem kínoz aljas módon. Ez azért fontos, mert az összes többi ragadozó madár, még élő áldozatát kezdi el falni.

Sokol ráhor (Falco cherrug)

Sokol ráhor patrí medzi väčšie sokoly. Jeho najbližším príbuzným je sokol lovecký (Falco rusticolus) . Dávnejšie bol tento druh rozdelený na viacej poddruhov. Dnes veda pozná len dva poddruhy. Jedným je Falco cherrung cherrung ktorého nájdeme v Európe, Západnom Rusku, Od rieky Jenisej a od pohoria Altaj na východ až po Čínu a Severné Mongolsko. Druhým je Falco cherrug milvipes, ktorý sa vyskytuje v južných oblastiach strednej Ázie.

Trieda:, Rad: Rod:

Výskyt/Biotop: Žije v Európe a Ázii, ale tiahnuce jedince sa dostanú aj do Afriky. V Maďarsku je pravidelne hniezdiacim druhom. Jedna časť populácie tu aj prezimuje, kým ďalšia časť sa v novembri sťahuje na juh. V prvom rade obľubuje hájmi, stromoradím obrúbené pastviny a lúky , na ktorých žijú aj sysle. Dávnejšie s obľubou hniezdil aj v našich Stredohoriach, na skalách, v skalných dierach, alebo zatrávnených výklenkoch, často v hniezdach postavených havranmi. V súčasnosti však v horách u nás už nehniezdi. Spravidla uprednostňuje miesta s dobrým výhľadom a bezpečnou možnosťou príletu. Na rovinách vyhľadáva po orlovi kráľovskom a orliakovi morskom opustené hniezda na osamelých stromoch.

Poznávacie znaky: Má hnedú farbu, veľkosť myšiakov, ale od nich je nižší, a tak sa zdá aj menším. Je dravým vtákom., ktorý má 45 – 55 cm dĺžku a rozpätie krídiel má 105 – 130 cm. Samičky sú väčšie od samcov, ale to nie je tak výrazné, ako u napr. sokola sťahovavého. Staršie jedince majú chrbát žltohnedý, hlava je spravidla svetlá, niekedy až skoro biela. Typickým znakom starších jedincov je, že prsia sú veľmi svetlé, až biele, smerom k bruchu s hustnúcimi pestrými fľakmi kvapkovitého tvaru. Nohy a voskovú blanu majú žltú. Práve vylietnuté mladé jedince majú tiež hnedé základné sfarbenie, ale fľaky na chrbte a bruchu sú omnoho hustejšie, a vytvárajú pozdĺžne čiary, aj hlavu majú tmavšiu. Voskové blany a nohy majú modrasté, a len kedˇsú dvojročné sa mení táto farba na žltú.

Spôsob života/Potrava: Sokol ráhor si hniezdo nestavia. Využíva opustené hniezda vrán, havranov ,myšiakov, niekedy aj hniezda orliakov morských a orlov kráľovských, zriedkavejšie aj hniezda bocianov bielych, volaviek popolavých, a kormoránov. Svadobné lety máva podľa počasia koncom januára, začiatkom februára. V okolí vybratého hniezda sa voči ostatným dravým vtákom chová agresívne , stáva sa, že odoženie aj omnoho mohutnejšie orly. Jeho obľúbenou potravou sú sysle. Ak má možnosť, snaží sa ukoristiť len tieto hlodavce, ale často loví aj holuby. Syseľ sa ukladá na zimný spánok, preto v ročnom priemere jeho potravu tvoria v najväčšom množstve holuby. Skoro na jar loví najčastejšie tiahnuce sťahovavé vtáky, najčastejšie škorce. Staršie vtáky lovia v zime aj poľné myši. Staršie vtáky zostávajú spolu aj mimo obdobia párenia. Dokonca lovia spolu, v páre.

Rizikový faktor/ Spoločenská hodnota: V Maďarsku je sokol ráhor prísne chráneným druhom. Jeho ideová hodnota je 1 000 000 Ft. Najviac je ohrozovaný ubúdaním prirodzených biotopov. Často uhynú pri náraze o drôty vysokého napätia.

Zaujímavosť: Sokol ráhor svoju vyhliadnutú obeť usmrcuje jednou dobre mierenou ranou. Nespôsobuje zbytočné bolesti a nemučí svoje obete. Je to význačné pre to, lebo ostatné dravé vtáky trhajú svoju korisť ešte za živa.

Keresztes vipera –

Osztály: Hüllők Rend: pikkelyes hüllők Család: viperafélék

Előfordulás/ Élőhely: A keresztes vipera a világ legelterjedtebb szárazföldi mérgeskígyója. Előfordulása kiterjed majdnem a teljes Palearktikumra, így megtalálhatjuk Angliától Európán át egészen a Szahalin-félszigetig. Az Ibériai-félszigeten, Luxemburgban, Dél-Franciaországban, Dél-Olaszországban és Dél-Görögországban nem honos. Elterjedése a Skandináv-félszigeten és Oroszországban az Északi-sarkkörön is túlnyúlik. Dél-Európában és a Balkánon szórványos elterjedési mintázatot mutat.

A keresztes vipera hazánkban foltszerűen fordul elő, így megtalálható Somogy és Zala megyében, a Tiszaháton Szabolcs-Szatmár megyében, valamint a Zempléni-hegységben, beleérve Tokaj-hegyet és környékét. Feltehetőleg médiakacsának tekinthetők a Bakonyban, a Bükkben illetve a Pilisben talált viperákról szóló hírek, de előfordulhat, hogy elengedett példányokról van szó.

E hatalmas területen három alfaj osztozik, melyeket egyes újabb publikációk önálló fajként írnak le.

Ismertetőjegyei: A keresztes vipera jellegzetes vipera megjelenésű, azaz feje háromszögletű, a halántéktájékon elhelyezkedő méregmiriggyé alakult fültőmirigyek miatt hátrafelé kiszélesedő. A hímek átlagosan 60 cm-re, a nőstények 70-80 cm-re nőnek. A hímek testsúlya 110-180 g, míg a nőstényeké 191-232 g, azonban ez a testmérethez hasonlóan, állományonként változó. Pupillája függőleges hasítású. Zömök, izmos törzse, és rövid farka van, mely a kloáka után, főként nőstényeknél hirtelen elvékonyodik. Jellegzetes mintázata a nyaktájéktól a farok végéig húzódó sötét színű cikk-cakk sáv, mely elüt a test alapszínétől. A test mindkét oldalán kör alakú foltok találhatók, melyek színe megegyezik a cikk-cakk minta színével.

Életmód/Táplálkozás: A faj rejtőzködő életmódot folytat, és különösen melegben, nagyon éber is, és nagy távolságból észleli a felé közelítő embert. Veszély esetén minden esetben menekülni próbál előbb, de véletlen rálépés vagy megfogása esetén, hangos fújással kísért sziszegéssel igen hevesen védekezik, és a legvégső esetben villámgyors mozdulattal belemar a támadójába, ami nagyon gyakran először csak úgynevezett álmarás, mivel ténylegesen nem marja meg a zaklatót, csak többszöri marása után. Sok esetben az álmarás alatt mérget sem fecskendez be a megmartba.

A téli pihenőt követően február végén-márciusban jelenik meg, eleinte keveset mozog, és sokat sütkérezik.

Tavasszal és ősszel szinte egész nap, a nyári hónapokban csak a reggeli és a késő délutáni órákban aktív. Éjjel nem mozog. Főleg kisemlősökből álló, de olykor rovarokkal, kétéltűekkel, más hüllőkkel kiegészített étrendjét marással teszi ártalmatlanná. Az áldozat először megbénul, majd elpusztul. A vipera a megmart zsákmányát a szagnyoma alapján tájékozódva, a fej felől kezdi lenyelni egészben. Az újszülöttek elsősorban egyenesszárnyú rovarokon (szöcskék, sáskák) kezdik meg a táplálkozásukat. A sikeres zsákmányszerzést emésztési pihenés követi.

A párzásra tavasszal, április-májusban kerül sor. A párzási idő közeledtével csavargásba kezdenek, sokszor nagy távolságokat is megtéve párzásra hajlandó nőstény keresése során. A keresztes vipera álelevenszülő: utódai a testében fejlődnek 75-100 napon át, ezt követően lágy, átlátszó burokban jönnek világra. A felnőttektől csak méretükben különböző, 18-19 centiméteres kicsinyek száma 6-14, számuk egyenesen arányos az anyaállat életkorával. A kicsinyek a felnőttek szagnyomai alapján találják meg a majdani teleléshez nélkülözhetetlen búvóhelyeiket.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Nem veszélyeztett faj, Magyarországon védett.

Érdekesség: A kígyómarás ritkán halálos. A vér alakos elemeit kicsapó méreg ettől függetlenül huzamosabb ideig tartó kellemetlenséget és részleges bénultságot okozhat, a felépülés legfeljebb egy évig tart.

A tünetek:

– azonnali, erős fájdalom, amely órákon belül elterjed gyengeséget és gyulladást okozva

– percek múltán jelentkező bizsergő érzés, duzzadás

– ritkán vérhólyagok

– sebek, melyek 24 órán belül az egész megduzzadó végtagot beboríthatják

– rendkívül ritkán nekrózis

VRETENICA OBYČAJNÁ alebo VRETENICA SEVERNÁ (Vipera berus)

Trieda: Plazy, Rad: Šupináče, Rod: Vretenice

Výskyt/Biotop: Vretenica obyčajná ja najrozšírenejším suchozemským jedovatým hadom na svete. Jeho areálom je vlastne skoro celý Palearktikum. Preto sa s ním môžeme stretnúť od Anglicka cez Európu až po polostrov Sachalin. Nenájdeme ho na Iberijskom polostrove, v Luxembursku, v Južnom Francúzku, v Južnom Taliansku, ani v Južnom Grécku. Je však rozšírený od Škandinávskeho polostrova , Ruska, až cez Severný polárny kruh. V Južnej Európe a na Balkáne sa vyskytuje len sporadicky.

V Maďarsku sa vretenica obyčajná vyskytuje miestami, fľakovite. Nachádza sa v Somogy-skej župe, v župe Zala, v oblasti Tiszahát, v Szabolcs – Szatmárskej župe, ako aj v Zemplínskych vrchoch , rozumejúc aj horu nad Tokajom a jeho okolie. Pravdepodobne jeho medializovaný výskyt v Bakony –i , Bükk – u a Pilis-i  je len mediálnym výmyslom, alebo sú to zo súkromných terárií vypustené jedince.

Opísané obrovské teritórium obývajú tri poddruhy vreteníc. Tieto poddruhy novšia literatúra uvádza ako samostatné druhy.

Poznávacie znaky: Vretenica obyčajná má typický vretenicovitý vzhľad, čiže má trojuholníkovú hlavu, na sluchách umiestnené ušné žľazy sú premenené v žľazy jedové, a pre ne sa jej hlava dozadu rozširuje. Samčeky dorastajú spravidla do 60 cm a samičky do 70 – 80 cm. Hmotnosť samčekov je 110 – 180 gramov, kým hmotnosť samičiek je 191 – 232 gramov, ale tak ako telesná dĺžka, aj hmotnosť je značne rozdielna. V zreničkách je zvislá štrbina. Má zavalité, svalnaté telo, a krátky chvost, ktorý sa po kloake, hlavne u samičiek prudko zužuje. Pre vretenice je zväčša typický vlnovkovitý tmavý pruh ťahajúci sa od krku až po koniec chvosta. Tento pruh je tmavší, ako základná farba vretenice. Na oboch stranách tela sa nachádzajú okrúhle fľaky, ktorých farba je zhodná s farbou vlnovkovitého pruhu.

Spôsob života/Potrava: Vretenice žijú skrytým spôsobom života a hlavne v teplom počasí je značne bdelý a z veľkej vzdialenosti zbadá blížiaceho sa človeka. V prípade nebezpečenstva sa najprv snaží ujsť a ukryť , ale ak na neho náhodný chodec stúpi, hlasným syčaním sa veľmi prudko bráni, a v krajnom prípade bleskovo uštipne rušiteľa, čo je často pri prvom uštipnutí len maskovacie štipnutie, lebo v skutočnosti neuštipne svojho rušiteľa, až po viacerých výstrahách do neho skutočne štipne. Stáva sa, že pri maskovacom štipnutí nevypustí ani jed.

Po zimnom oddychu sa v prírode opäť objavuje koncom februára, začiatkom marca, ale najprv sa pohybuje veľmi málo. Väčšinou sa vyhrieva na slnku.

Na jar a na jeseň je aktívnym po celý deň, ale v lete vylieza zo svojej skrýše len ráno a neskoro poobede. V noci nie je aktívnym. Svoju korisť, ktorá pozostáva z drobných cicavcov, iných plazov, alebo chrobákov usmrcuje uštipnutím . Obeť najprv ochrnie a neskôr uhynie. Vretenica, orientujúc sa svojou pachovou stopou prehĺta svoju korisť v celku. Potravou mladých užoviek sú spočiatku rovnokrídlovce (lúčne koníky a kobylky). Po úspešnom love nasleduje stav trávenia.

K páreniu dochádza na jar, v apríli – máji. Samce pred obdobím párenia začínajú dlhé potulky, aby našli na párenie vhodnú samicu. Vretenica obyčajná je falošne živorodá. Čiže mladé sa vyvíjajú v tele samičky po 75 – 100 dní. Potom prichádzajú na svet v mäkkom obale, akoby vo vajíčku. Od dospelých sa líšia len svojim rozmerom. Majú 18 – 19 cm dĺžku. Samička rodí asi 6 – 14 mláďat, čo je priamo úmerné s vekom samičky. Mladé vretenice nachádzajú miesto neskoršieho zazimovania po pachovej stope rodičov.

Rizikový faktor/Stupeň ochrany: Nie je ohrozeným druhom. V Maďarsku vretenica je chránená.

Zaujímavosť: Uštipnutie vretenicou je zriedkavo smrteľné. Jed, pôsobiaci na častice krvi, napriek tomu spôsobuje značné ťažkosti a po dlhšiu dobu až ochrnutie určitých častí tela. Nepríjemnosti môžu trvať aj rok.

Príznaky:

-okamžitá prudká bolesť, ktorá sa po hodinách rozšíri a spôsobuje slabosť a zápaly.

-po niekoľkých minútach za objavujúce brnenie a opuch.

– zriedkavo krvná podliatina

-rany, ktoré po 24 hodinách sa rozšíria na celú uštipnutú končatinu

– veľmi zriedkavo nekróza

Kis légykapó (Ficedula parva)

Osztály: Madarak Rend: Verébalakúak Család: légykapófélék

Előfordulás/ Élőhely: A tulajdonképpeni légykapók lakhelye egész Európa, és Madagaszkár kivételével Afrika, valamint egész Ázsia is a Molukki-szigetekkel együtt. Erdők lombkoronájának lakója. Áprilistól szeptemberig tartózkodik Magyarországon, rendszeres fészkelő az öreg bükkösök patakvölgyeiben. A kis légykapó tavasszal későn érkezik hozzánk, és már augusztusban ismét elvonul tőlünk.

Ismertetőjegyei: Az öreg hím színeződése tavasszal a vörösbegyre emlékeztet. Csőre aránylag erős, csüdje magas. Fölül vörös-barnásszürke; fejteteje, felsőháta és felső farkfedői valamivel sötétebbek; a nagy szárnyfedőtollak és a hátsó evezőtollak világosabb szegéssel; álla, torka, gégéje, begye és felsőmelle rozsdasárga; többi alsórésze szennyesfehér, elsőrendű evezői feketés barnásszürkék, világosabb szegéllyel; a farktollak javarészének tőfele fehér. Fiatalabb hímeknél a torok vörössárga színe halványabb, mint az öregeknél. A kis légykapó nem tartozik a feltűnő madarak közé, s aki fel akarja fedezni, annak gyakorlott megfigyelőnek kell lennie.

Életmód/Táplálkozás: A kis légykapó Magyarországon valószínűleg sokkal gyakoribb, mint általában hinné az ember. Mint tavaszi és őszi átvonuló előfordul az egész ország területén kertekben, ligetekben, a dunai szigeteken, az Alföldön éppen úgy, mint a hegyvidéken. Tavasszal, április végén érkezik, a hím azonban csak májusban érkezik, illetőleg vonul át, s úgy május vége felé is akadnak vonulók. Őszi vonulása szeptember havára esik, s ennek a hónapnak a végén már ritka. A rovarokat és pókokat keresgéli a földön, de fel is röppen értük.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Nem veszélyeztetett, de védett faj, eszmei értéke 50 000 Ft. Szerepel a Természetvédelmi Szövetség Vörös listáján is.

Érdekesség:

Muchárik malý (Ficedula parva)

Trieda: Vtáky, Rad: Spevavce, Čeľaď: Muchárikové, Rod: Muchárik

Výskyt/Biotop: Muchárik vlastne obýva celú Európu, výnimkou Madagaskaru celá Afriku, ako aj celú Áziu a ostrovy Moluky. Obýva lesy, zdržuje sa v korunách stromov. V Maďarsku sa zdržuje od apríla do septembra, je u nás pravidelne hniezdiacim vtákom v údoliach potokov starých bukových lesov. Muchárik malý prilietava k nám neskoro na jar, a už v auguste od nás opäť odlieta.

Poznávacie znaky: Zafarbenie starších samcov sa na jar podobá na červienky. Má pomerne silný zobák, vysoké beháky. Na vrchnej strane je červeno hnedosivý, temeno hlavy, horná časť chrbta, a horné chvostové perie má o niečo tmavšie. Veľké krycie perá krídiel a zadné veslovacie perie majú svetlejšiu obrubu. Bradu, krk, hrvoľ a hornú časť prs má hrdzavo hnedú, ďalšia spodná časť jeho tela je špinavo biela, jeho predradené veslovacie perá sú čierno- hnedasto sivé, so svetlejšou obrubou, Koreňová polovica chvostových pier je väčšinou biela. Mladšie samce majú červeno- hnedý krk trošku svetlejší, ako staršie samce. Muchárik malý je nepatrí medzi výrazné vtáky, kto ho chce vidieť, musí byť skúseným pozorovateľom.

Spôsob života/Potrava: Muchárik malý je v Maďarsku pravdepodobne hojnejší, ako by si človek myslel. Na jar a na jeseň preletujúceho ho môžeme stretnúť prakticky na celom území Maďarska, v záhradách, hájoch, na ostrovoch rieky Dunaj, na Dolnej zemi tak isto, ako v pohoriach. K nám prilietava na jar, koncom apríla, ale samčeky prilietavajú až v máji, alebo cez naše územie tiahnu. Preto ešte aj koncom mája sa môžeme stretnúť s tiahnucimi muchárikmi. Jeho jesenný ťah je v septembri, a na konci septembra sa s muchárikom stretneme už len zriedkavo. Hľadá hmyz a pavúky na zemi, ale aj vylietava po nich.

Rizikový faktor/ Spoločenská hodnota: Nie je ohrozeným, ale je chráneným druhom. Jeho ideová hodnota je 50 000 Ft. Je aj v zozname Nadácie na ochranu prírody.

Kornistárnics – Gentiana pneumonanthe

Osztály: Rend: Család:

Hegyi és kiszáradó lápréteknek sötét égszínkék színű, nyár végi nyúlánk szárú (20-0 cm) évelője. Tüdőtárnicsnak is hívták, mert egykor az egész növényt a tüdőbaj gyógyítására használták. Innen ered neve is valószínűleg (pneumonia szóból). Korábban még keserűgyökér-fű és ördög méze néven találhatunk feljegyzéseket. A tárnics nevet Diószegi Sámuel adta a növénynek és a nemzettségnek.

Előfordulás/élőhely: Eurázsia síksági (csak részben hegyvidéki) tájaira jellemző; némileg szubatlantikus-szubmediterrán jellegű faj. Előfordulása középhegységeinkben hol tömegesebb, hol egészen szórványos. Különösen jellegzetes a Nagymezőn (Bükk-hegység), a Nyugat-Dunántúlon (Őrség), az Északi-Hanságban és a Duna-Tisza közén (Csévharaszt, Ócsa-Dabas, Kunpeszér, Akasztó stb.). A Tiszántúlon ritkább (pl. Bátorliget). Élőhelye vagy a tőzeges, lápos, csak nyáron kiszáradó, mészben és humuszban gazdag láprét (buglyos szegfű, illatos hagyma, vérfű, kékperje társaságában), vagy a szárazabb és kötöttebb talajú hegyi kaszáló és szőrfűgyep (csarabbal, kenyérbélcickafarkkal, henye boroszlánnal).

Ismertetőjegyei: Virága tőből hosszúkás harang alakú, 3-4 cm hosszú, felálló, karimájának öt cimpája nem rojtos, belül 5 pettyezett sávja van. A szár elágazó vagy magányos, rajtuk a virágok részben végállók. Tőlevelei nincsenek. A szárlevelek tompásak, szálas-hosszúkásak vagy széles lándzsásak, az alsók rövidebbek és szélesebbek a többinél. Termése tok.

Virágzási ideje: július-szeptember közepéig

Veszélyeztetettségi tényezők/Védettségi státusz: Bár a védelem alá vont területeken termőhelyével együtt óvjuk, tömeges gyűjtése és piaci árusítása miatt a veszélyeztetett növények közé tartozik. Kertbe is ültetik, de itt nem marad meg. Európa országai közül védik Ausztriában, Svájcban továbbá Szlovákiában is.

Védett faj, még a Szent László tárnics is, amely a meszes, száraz és meleg cserjésekben gyakoribb.

HOREC PĽÚCNY (Gentiana pneumonanthe)

Trieda: Čeľaď“ horcovité, Rod:

Je to trvalka tmavo nebovo modrej farby ktorá kvitne koncom leta hlavne na horských lúkach a vysychajúcich trasoviskových lúkach. Preto sa nazýva horec pľúcny, lebo niekedy celú rastlinku používali pri liečení pľúcnych chorôb. Ľudovo bol niekedy nazývaný aj horký koreň, alebo čertov med, niekedy sa tieto názvy objavovali aj v odbornej literatúre. Maďarský názov „Tárnics „ dal tejto rastline a rodu týchto rastlín Samuel Diószegi.

Výskyt/Biotop: Ja typickou rastlinou Eurázijských rovín (len z časti rastie aj v horských oblastiach). Do určitej miery je má subarkticko – submediteránny ráz. V našich stredohoriach rastie miestami húfne a miestami len ojedinele. Je obzvlášť typickým pre Nagymező (Pohorie Bükk), v Západnom Zadunajsku (Őrség), v severnej časti Hanság, a v oblasti medzi riekami Dunaj a Tisa (Csévharaszt, Ocsa, Dabas, Kunpeszér, Akasztó, atď.) V Zatisskej oblasti je zriedkavejší (napr. Bátorliget). Rastie buď na vápenato rašelinitých, humusovitých , trasoviskových, len v lete vysychajúcich lúkach ( v spoločnosti napr. s cibuľou voňavou, pýrom modrím atď.) , alebo na suchších horských lúkach v viazanejšou pôdou (v spoločnosti s vresom obyčajným a podobnými rastlinami).

Poznávacie znaky: Kvet má od stopky podlhovastý, zvonového tvaru. Má dĺžku 3 – 4 cm, je vzpriamený, s piatimi nestrapcovými lupeňmi. V strede je 5 bodkovaných pruhov. Stopka je rozvetvená, alebo osamotená a kvety sú na stopkách z časti úplne na koncoch. Kmeňové listy nemá, stopkové listy sú tupé, vláknito podlhovasté, alebo široko kopijovité, spodné listy sú kratšie a širšie od ostatných. Plody sú tobolkovité.

Čas kvitnutia: Kvitne od júla do stredu septembra.

Rizikový faktor/Stupeň ochrany: Aj keď pri ochrane tejto rastliny je chránený aj celý jeho biotop, pre jeho hromadný zber a predávanie na trhoch patrí medzi ohrozené druhy. Pokúšajú sa ho vysádzať aj v záhradách, ale tu neprežíva. Z Európskych štátov je chránenou rastlinou v Rakúsku, Švajčiarsku, ako aj na Slovensku. V Maďarsku je chránenou rastlinou aj horec krížatý, ktorý je hojnejší na vápenatých suchých pôdach v kroví.

Magyar futrinka (Carabus hungaricus)

A magyar futrinka a Palearktikumban honos, ahol az általánosan elfogadott nézet szerint három alfaja fordul elő. Magyarországon a régebbi kifejezéssel élve a törzsalak honos.

Osztály: Rovarok Rend: Bogarak Család: futóbogarak

Előfordulás/ Élőhely: Elterjedési területe nyugat és észak felé éppen csak átlépi Magyarország jelenlegi határait, így elmondhatjuk, hogy legerősebb közép-európai populációi nálunk élnek. A magyar futrinka a botanikából ismert Ősmátra-elmélet állattani bizonyítékának is tekinthető, hiszen a középhegységi mészkő- és dolomit kopárokon kívül az Alföld homokpusztáin is előfordul. Hazai nagy futrinkáink közül ez a faj az egyik legritkább és leginkább szárazságkedvelő. Főleg ősszel bukkanhatunk rá. A Tétényi fennsíkon nappal nagy kövek alá vagy különféle kisemlősök járataiba húzódik és csak éjjel jár zsákmánya után.

A következő országokban élnek populációi: Ausztria, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Románia, Szerbia. A Bulgáriában élő populációk feltehetőleg szintén ehhez az alfajhoz tartoznak.

Ismertetőjegyei: Teljesen fekete, a fej és az előhát igen finoman és sűrűn pontozott, a szárnyfedő finoman és sűrűn szemcsézett, kissé zsírfényű. A szárnyfedőn 3 sor lapos gödör található, egyébként majdnem sima.

Életmód/Táplálkozás: A magyar futrinka a többi hazai futrinkafajhoz hasonlóan éjszakai aktivitású de a nyár végi és őszi napsütéses időszakban nappal is mozog. A Carabus hungaricus párzása és peterakása nyár végén, ősz elején zajlik, ekkor figyelhető meg a faj a legnagyobb egyedszámban. A lárvák megjelenése néhány héttel később következik be, első ízben október végén. Ekkor mintegy 1 cm-es hosszúságú lárvák kelnek ki, melyek enyhe időjárás esetén november folyamán is aktívak maradtak. A populáció zöme a talajban, lárva vagy imágó formájában vészeli át a telet. Áprilisban és májusban kizárólag az áttelelt imágók és az L3 stádiumú lárvák figyelhetők meg. A teljes átalakulás során a bábból frissen kikelt puha példányok júniusban bújnak elő.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Hazánkban fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 100 000 Ft, szerepel továbbá a Natura 2000 Élőhely védelmi Irányelvének II. sz. függelékében (22/2008. (IX. 12.) KvVM rendelet)

Érdekesség:

Bystruška južná (Carabus hungaricus)

Bystruška južná je naturálna v Palearktiku, kde podľa všeobecne uznávaného názoru sú známe tri poddruhy. V Maďarsku, využijúc staršie pomenovanie, je domestikovaný kmeňový poddruh.

Trieda: Hmyz, Rad: Chrobáky, Rod: Bystrušky

Výskyt/Biotop: Jeho biotopy na západe a severe len na niektorých miestach prekračujú súčasné hranice Maďarska, dá sa povedať, že najmohutnejšie stredoeurópske populácie žijú u nás. Bystruška južná je dôkazom z botaniky známej teórie Pramatry, lebo sa vyskytuje nielen na dolomitových a vápencových pustinách stredohorí, ale aj na piesčinách Dolnej zeme. Z domácich veľkých bystrušiek je tento druh najzriedkavejší, a najviac obľubujúci suché biotopy. Objaviť ho môžeme najčastejšie na jeseň. Na Tenyérnyi výšine sa cez deň ukrýva pod kamením, alebo v chodbách rôznych malých cicavcov a len v noci vylieza na hľadanie koristi.

Jej populácie nájdeme v nasledujúcich štátoch : Maďarsko, Rakúsko, Česko, Slovensko, Rumunsko, Srbsko . V Bulharsku žijúca populácia patrí pravdepodobne k tomu istému poddruhu.

Poznávacie znaky: Je celkom čierny, hlavičku a predchrbtie má veľmi jemne a husto bodkované, krovky sú jemne a husto zrnkované, trošku sa zdajú olejnaté. Na krovkách nájdeme po tri rady plochých jamiek, inač je skoro hladký.

Spôsob života/Potrava: Bystruška južná, podobne k ostatným domácim bystruškám je v noci aktívnym chrobákom, ale koncom leta a v jesenných slnečných dňoch aj cez deň môže byť aktívna. Jej obdobie párenia a kladenia vajíčok pripadá na koniec leta a začiatok jesene, vtedy môžeme stretnúť najviac jedincov tohto druhu. Objavenie sa lariev nasleduje niekoľko týždňov po období kladenia vajíčok, najskôr koncom októbra. Vtedy sa vyliahnu asi 1 cm dlhé larvy, ktoré pri miernom počasí zostávajú aktívne ešte aj v novembri. Väčšina populácie prečkáva zimu zahrabaná v pôde ako larva, alebo imago. V apríli a máji môžeme nájsť len imága a larvy v štádiu L3, ktoré prezimovali v pôde. S Celkom pretvorenými, ešte mäkkým i chrobákmi sa stretávame až v júni.

Rizikový faktor/ Spoločenská hodnota: V Maďarsko je prísne chránený, jeho ideová hodnota činí 100 000 Ft. Okrem toho je zapísaný aj v Smernici na ochranu životného priestoru Natura 2000 v prílohe č. II (22/2008. (IX.12) KvVMdenie)

Mocsári teknős (Emys orbicularis)

A mocsári teknős Magyarország egyetlen őshonos teknősféléje. Vadon élő példányt kevés helyen lehet találni, mivel életterük meglehetősen megfogyatkozott, nem csak nálunk.

Osztály: Hüllők Rend: Teknősök Család: Mocsári teknős félék

Előfordulás/ Élőhely: Dél- és Kelet-Európa nagy részén, Marokkóban, a Fekete-tenger anatóliai partvidéke mentén, a Kaszpi-tenger vidékén, keleten egészen az Aral-tóig előfordul. Kedveli a sekély, iszapos síkvidéki állóvizeket. Hiánya a Brit-szigetekről és a vele szembeni kontinentális partvidékről, valamint Skandináviából az eljegesedés alatti visszahúzódással magyarázható. Magyarországon főként a síkvidéki, álló vagy lassú folyású vizekben, vízlevezető csatornákban, ártéri területeken, alföldi szikes tavakban, kubikgödrökben található meg.

Ismertetőjegyei: A fej ovális, hátrafelé szélesedő. Legfeljebb 20 centiméteres hosszúságú hátpáncélja és bőre zöldes, barnás vagy feketés, amit sárgás vagy fehér pettyek vagy csíkok tarkítanak. Nem ritkák a teljesen sötét, egyszínű, de a sárgán domináló példányok sem. Hátpáncélja mérsékelten domború, a gerinc mentén többnyire 5 nagy, hatszögletű pajzs sorakozik. Ezeket kétoldalt újabb nagy pajzsok veszik körül, míg a szegélyt kisebb, keskenyebb pajzsok alkotják. Fejét, végtagjait és farkát védekezésül képes páncéljába behúzni, s ilyenkor szinte senki és semmi nem férhet hozzá.

Életmód/Táplálkozás: A változó testhőmérsékletű faj október végén vonul el telelni. Vagy a vízfenék iszapjába ássa be magát, vagy ha erre nincs mód, a jégpáncél alatt kerül nyugalmi állapotba. Az életfenntartáshoz szükséges oxigénmennyiséget szájának és garatjának nyálkahártyáján, illetve a végbélzacskók hajszálerein keresztül szerzi meg. Az időjárástól függően március-áprilisban aktiviálódik. Nyáron csak a tojásrakó nőstények távolodnak el a víztől, különben legfeljebb a partig, vagy valamilyen vízből kiemelkedő tárgyra merészkednek ki. Táplálékuk is vízi eredetű: különféle ízeltlábúak, kétéltűek, puhatestűek és férgek kifejlett és lárvaállapotú egyedeit, dögöket fogyaszt. A halak közül csak a beteg példányokat képes elfogni. A zsákmányt éles csőrkáváik segítségével darabolják fel. Mozgása a szárazon esetlen, de a vízben annál jobban úszik.  Előszeretettel napoznak a vízen úszó fatörzseken vagy a partról benyúló ágakon, esetleg magán a parton, de látásuk kitűnő, és már több tíz méterről egymást riasztva belecsusszannak a vízbe, ha valaki közeledik.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: A mocsári teknős Európa-szerte visszaszorulóban van a vizes élőhelyek szennyezése és pusztulása miatt. A kifejlett példányokat páncéljuk védi, de a kicsinyeket és a tojásokat sokszor elpusztítják a ragadozók. Mérsékelten veszélyeztetett, védett faj, eszmei értéke 50 000 Ft.

Érdekesség: A honfoglaló őseink előszeretettel fogyasztottak teknőshúst, így a mocsári teknőst is megették. Számuk erőteljes megfogyatkozásának oka, hogy a XVIII. század elején a brandenburgi Biblia-kereskedők kitalálták, hogy a böjt időszakában teknőshúst adjanak az embereknek, mivel az nincs benne az ekkor tilos ételek listájában.

Korytnačka močiarna (Emys orbicularis)

Korytnačka močiarná je v Maďarsku žijúcim jediným stále tu žijúcim (praobyvateľom) druhom korytnačiek. Už len v malom počte sa s ňou môžeme stretnúť na prírodných biotopoch, nakoľko ich životné priestory sa značne znížili, nie len v Maďarsku.

Trieda : Plazy, Rad: Koritnačky, Rod: Koritnačky močiarne.

Výskyt /Biotop: Nájdeme ju vo veľkej časti Južnej a Západnej Európy, v Maroku, na anatolskom pobreží Čierneho mora, v oblasti Kaspického mora, na východe celkom až po Aralské jazero. Obľubuje plytké, močaristé, rovinné stojaté vody. Jej abstinencia na Britských ostrovoch a náprotivných brehoch kontinentu, respektíve v Škandinávii, sa vysvetľuje tým, že sa v pri poslednom zaľadnení z týchto území stiahol. V Maďarsku žije hlavne v rovinných stojatých , vodách, veľmi pomaly tečúcich tokoch, kanáloch, záplavových územiach, a v Dolnozemských alkalických jazerách.

Poznávacie znaky : Hlavu má oválnu, dozadu sa rozširujúcu. Nanajvýš 20 cm dlhý chrbtový pancier ako aj pokožku má zelenkastú, hnedastú, alebo čiernu. Základné sfarbenie je spestrené žltkastými, alebo bielymi fliačikmi, alebo čiarkami. Nie sú výnimočné jednofarebne tmavé, alebo žltkasté jedince. Chrbtový pancier má mierne oblý, pozdĺž stredu panciera je spravidla zoradených 5 veľkých šesťhranných štítov. Tieto štíty obrubujú ďalšie veľké štíty a okraje tvorí množstvo malých užších štítov. Hlavo, končatiny aj chvost pri ohrození dokáže zatiahnuť do panciera, a vtedy sa skoro nič a nikto k nej nedostane.

Spôsob života/Potrava: Je to druh s nestálou telesnou teplotou, ktorý sa zazimováva koncom októbra. Buď sa zahrabe do močaristého spodku vodnej plôch, alebo keď takú možnosť nemá, prezimuje pod ľadovým pancierom zamrznutej vody. Kyslík, potrebný pre udržanie základných životných funkcií získava cez ústnu a pažerákovú sliznicu, alebo cez vlásočnicové žilky konečníkových vakov. Aktivizuje sa v marci, alebo v apríli, v závislosti na počasí. Od vôd sa v lete vzďaľujú len samice, ktoré znášajú vajíčka, ináč sa odvažujú len na breh, alebo na z vody trčiaci predmet. Aj svoju potravu zháňajú vo vode : sú to rôzne článkonožce, obojživelníky, mäkkýše a červy a ich larvy, ale konzumuje aj zdochliny. Z rýb sú schopné ukoristiť len zoslabnutých, chorých jedincov. Svoju potravu kúskuje ostrými zobákovitými hryzákmi. Na suchu sa pohybuje veľmi nemotorne, ale je veľmi dobrým plavcom. Radi sa opaľujú na pňoch plávajúcich na vode, alebo z brehu nad vodu čnejúcich konároch, poprípade na samotnom brehu. Majú veľmi dobrý zrak, a v prípade nebezpečenstva sa navzájom upozorňujúc rýchlo ponárajú pod vodu.

Rizikový faktor/ Spoločenská hodnota: Stavy korytnačky močiarnej v celej Európe klesajú pre znečistenie jeho areálov a pre ubúdanie biotopov. Vyvinutá populácia je ochraňovaná pancierom, ale mladé jedince a znášku často ničia dravce. Pokladá sa za mierne ohrozovaného druha, so spoločenskou hodnotou 50 000 Ft.

Naši predkovia s obľubou konzumovali korytnačie mäso, a tak jedli aj korytnačky močiarne. Prudké zníženie jej stavov je pripisované tomu, že na začiatku XVIII. storočia brandenburgskí predávači Biblií vymysleli, že korytnačie mäso sa smie konzumovať aj cez veľký pôst, lebo nie je na zozname zakázaných jedál.

Nagy kócsag/Nemes kócsag (Egretta alba)

Osztály: Madarak Rend: Gémfélék Család: Gémformák

Előfordulás/ Élőhely: A világ nagy részén – Észak-Amerikában, Afrikában, Ázsiában és Ausztráliában valamint ritkábban Dél-Európában is előfordulnak alfajai. Amerikában Florida madara, ahol mangófákra v. ciprusokra fészkel. Nálunk nádasokban alakít ki telepeket. Ritkán fákon is fészkel. A sekély vízben, olykor hasig gázolva, mozdulatlanná dermedve várja a halzsákmányt. Ősszel kikényszerül a tarlóra. A télen be nem fagyó vizek mellett lehet látni áttelelő példányokat. Európa területén belül Magyarország a faj egyik legjelentősebb előfordulási helye. A nagy kócsagok magyarországi állománya növekvő, 1800-3000 költő pár közé tehető. Elsősorban a Tisza-tó, és a Kis-Balaton vidékén nádasokban és ártéri erdőkben rendszeresen fészkelnek nagyobb telepekben is, de gyérebb állománnyal a Tisza mentén, a Velencei- és Fertőnél is találkozhatunk.

Ismertetőjegyei: Testhossza 85-102 centiméter, szárnyfesztávolsága a 140-170 centimétert is eléri. A nemek hasonlóak, bár tömegét tekintve a hím kissé nagyobb, 1030 gramm körüli, míg a tojó mintegy 960 grammot nyom. A nagy kócsag tollazata kikelésétől fogva fehér, költési időn kívül csőre sárga, lába barna, arcbőre zöldes. Nászruhája szintén fehér, ám sok gémfélével ellentétben nincs bóbitája, helyette hosszú, fátyolos szárnytollai nőnek; ilyenkor csőre rózsaszínes, pirosas, később fekete (olykor sárga tővel), arcbőre élénkzöld, lába pedig fekete.

Életmód/Táplálkozás: A nagyobb termetű, társas gázlómadarak közé tartozik. Élőhelyét sziki és nádas mocsarak, lagúnák, árterek képezik. Halakat, kétéltűeket, vízirovarokat, kisemlősöket fogyaszt a többi gémféléhez hasonló, kivárásra és villámgyors lecsapásra épülő vadászstratégiájával. Alapvetően magányosan táplálkozik, bár nagy bőség esetén több példány is összeverődhet. Rövidtávon vonuló madár, hazánkban februártól novemberig figyelhetjük meg. Az állomány egy része rendszeresen áttelel; az utóbbi időben mind többen. A magyar példányok a Mediterráneum vidéken telelnek.

A gémfélék többségéhez hasonlóan költőtelepeket alkot, többnyire földközelben, a nádasban, de olykor fákon is. A kolóniák akár 50 párból is állhatnak, olykor egyéb gémfélék is csatlakozhatnak. Átlagosan egy méter átmérőjű fészkét avas nádból építi, bár olykor az előző évi fészket is kicsinosíthatja. A párzásra nem sokkal a hazatérés után, február-március során sor kerül, amit látványos udvarlási ceremónia előz meg, melynek keretében a hím mutogatja megnyúlt dísztollait. Évente csak egyszer költ.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: A kócsagállományt a 19. században tizedelte meg a kócsagtoll viselésének divatja, azóta az állomány regenerálódik. Bár Magyarországon az állomány növekvő, fokozott védettséget élvez, eszmei értéke 100 000 forint.

Érdekesség: Régies neve nemes kócsag. A magyar természetvédelem címermadara.

Beluša veľká alebo Volavka biela (Egretta alba)

Trieda: Vtáky, Rad: Brodivce, Čeľaď :Volavkovité, Rod: Volavka

Výskyt/Biotop: Rôzne poddruhy volavky bielej sa vyskytujú skoro na celom svete, napr. aj v Severnej Amerike, Afrike, Ázii, Austrálii, a o niečo zriedkavejšie aj v Južnej Európe. V Amerike je vtákom Floridy, kde kladie svoje hniezda na magnólie, alebo cyprusy. U nás vytvára svoje kolónie v trstí. Zriedkavejšie hniezdi aj na stromoch. V plytkej vode, niekedy až po brucho sa brodiac, do strnulosti zmeravie a čaká na korisť. Na jeseň je prinútený vyhľadávať aj strniská. V zime sa môžeme stretnúť s u nás zimujúcimi jedincami pri nezamŕzajúcich vodách. Na Európskom kontinente najviac volaviek žije v Maďarsku. Jeho stavy majú u nás zvyšujúci trend, hniezdi tu asi 1 800 – 3 000 párov. Hlavne pri trstinatých brehoch Tisza- tó a Malého Balatonu, ale menšie kolónie sú aj pri rieke Tisza, pri Velencei tó, a pri Fertói tó.

Poznávacie znaky: Dĺžku má 85 – 102 centimetrov, rozpätie krídiel je 140 – 170 centimetrov. Samce a samičky sú si podobné, až na to, že samec je trošku väčší, váži okolo 1030 gramov. Samička váži asi 960 gramov. Farba volavky bielej je od vyliahnutia biela, okrem hniezdiaceho obdobia má farbu zobáka žltú, nohy hnedé, pokožku tváre má žltkastú. Svadobný šat má tiež biely, ale oproti iným volavkám nemá chochol, namiesto nich má dlhé závojovité perá na krídle, a v tom období má zobák ružovkastý, červenkastý, neskôr čierny (niekedy so žltou stopkou), pokožka tváre je živozelená, nohy sú čierne.

Spôsob života/Potrava: Patrí medzi brodivé vtáky väčších rozmerov, žijúcich v kolóniách. Žije na šírych močaristých biotopoch, lagúnach, záplavových územiach. Jeho potravu tvoria ryby, obojživelníky, vodný hmyz, malé cicavce, ako ostatné druhy volaviek s podobným spôsobom lovu (vyčkanie a bleskový útok). Spravidla potravu hľadá osamotene, a pri veľkej hojnosti sa stáva, že na jednom mieste nájdeme aj viacej jedincov. Je na krátke vzdialenosti sa sťahujúcim vtákom. V Maďarsku sa zdržuje od februára do novembra, ale časť populácie je u nás prezimujúca, v poslednom čase je to stále viacej vtákov. V Maďarsku hniezdiace jedince prezimujú v mediteránnych oblastiach.

Podobne k ostatným druhom volaviek vytvára hniezdiace kolónie, väčšinou blízko v trstín, ale niekedy aj na stromoch. Kolónie tvorí niekedy aj 50 párov, a stáva sa že v kolónii hniezdia aj iné druhy volaviek. V priemere asi metrové hniezdo si stavia z nahnitého tŕstia, ale stáva sa, že využíva hniezdo postavené v predošlom roku, ktoré trošku skrášli. K páreniu dochádza onedlho po prílete, vo februári- marci, čomu predchádzajú veľkolepé dvoriace ceremónie, kde samec predvádza predĺžené ozdobné perá. Ročne hniezdi len raz.

Rizikový faktor/ Spoločenská hodnota: Stavy volaviek boli rapídne znížené v 19. storočí , keď bolo v móde za klobúkom nosiť volavčie pero, odvtedy sa stavy regenerujú. Aj keď u nás početné stavy volaviek bielych stúpajú, predsa je prísne chránená a má ideovú hodnotu 100 000 Ft.

Zaujímavosť: Zastarané meno má Volavka ušľachtilá. Je erbovým vtákom maďarskej ochrany prírody.

Nagy pele (Glis glis)

A nagy pele (Glis glis vagy más néven Myoxus glis) a pelefélék családjának (Gliridae) legnagyobb képviselője, testmérete kétszer akkora, mint a mogyorós peléé.

Osztály: emlősök Rend: rágcsálók család: pelefélék

Előfordulás/élőhely: A nagy pele Európában mindenütt megtalálható. Előfordul parkokban, ligetekben, gyümölcsösökben és kertekben egészen 2000 méteres tengerszint feletti magasságig. A sűrű erdőket kedveli, ahol a lombok között bujkál, nincs szüksége a sűrű fű védelmére. Gyakori emberi lakóhelyek közelében. A sziklás biotópokról teljesen hiányzik.

A nagy pele által elfoglalt élettér 100-200 m átmérőjű. Sűrűsége változatos a biotóp működésétől függően, de ahol megtelepszik, ott a középérték 0,2-0,4 felnőtt egyed / hektár körüli. A nagy pele eredeti élőhelyén 1 km-re szétszóródik.

Ismertető jegyei: Szőrének színe szürkétől a szürkésbarnáig terjed, hátgerincén sötétebb sávval. Teste alul fehéres. Szőrzete a szemek körül kicsit sötétebb. Szemei feketék és kidülledőek. Feje ovális kerek fülekkel. Farka szürke és sűrű, tömött bundájú. Teljes testhossza 23-37 cm, farka 10-17 cm. Testtömege általában 70 és 200 gramm között mozog.

Életmód/táplálkozás: Nyáron mohából és rostokból készíti fészkét nagy magasságokban lévő faodúban, falmélyedésben vagy föld alatti mélyedésben (60 cm-es mélységig). Hasznosítani tudja a madárfészket is. Találtak már 5 egyedet is egyetlen fészekben. Alkonyatkor és éjszaka aktív. A pele téli álmot alszik októbertől áprilisig.

A szaporodás időszaka júniustól augusztusig tart. A vemhesség 30-32 napja után a nőstény egyszer egy évben 2-9 kicsit fial, akik csupaszon és vakon születnek és 7 hétig szopnak. A nősténynek 12-20 csecsbimbója van. Amikor veszély fenyeget, a nőstény a nyakuk bőrénél fogva átszállítja a fiatalokat egy másik fészekbe.

Étrendjének mennyisége és minősége az évszakok szerint változik. A téli hibernáció időtartama alatt például egyáltalán nem táplálkozik. Élelme összetevői gyümölcsök, fakéreg, hajtások, mogyoró, gesztenye, bükkmakk, gombák stb. Alkalmilag kisebb zsákmányállatokat is elfogyaszt, gerincteleneket és gerinceseket egyaránt. Régebbi források szerint a nagy pele fészekrabló, de ezt az újabb kutatások megcáfolták. A pele ősszel elkezd készülődni a téli álomra, és felhalmozza a zsírját. Ilyenkor a házakba is bemerészkedik.

Veszélyeztető tényezők/védettségi státusz: Mérsékelten veszélyeztetett, Magyarországon védett faj. Eszmei értéke: 2000 Ft.

Érdekesség: A pele társas állat, laza csoportokba szerveződik, melynek felépítése ismeretlen. Egyszer egy tető alatt 69 egyedet találtak. Türelemmel kézhez szoktatható, ritkán hobbiállatként is tartják.

Plch veľký (Glis glis)

Plch veľký (Glis glis, alebo ináč Myoxus glis) je najväčším predstaviteľom rodu plchov, je dvakrát taký veľký, ako plšík lieskový.

Trieda: Cicavce, Rad: Hlodavce, Rod: Plchy.

Výskyt/ Biotop: Plch veľký sa vyskytuje v celej Európe. Nájdeme ho v parkoch, hájoch, ovocných sadoch, aj záhradách až do nadmorskej výšky 2000 m nad morom. Obľubuje husté lesy, kde sa ukrýva v  korune stromov. Nepotrebuje hustý trávnatý porast. Je častý blízko ľudských obydlí. Zo skalnatých biotopov úplne chýba.

Jeden jedinec má svoj životný priestor v priemere asi 100 – 200 m. Hustota jeho populácie je rozdielna a závisí od kvality biotopu, ale kde sa usadí, tam je jeho hustota asi 0,2 – 0,4 jedince na 1 hektár. Z centra svojho biotopu sa vzďaľuje aj na 1 km.

Poznávacie znaky: Farbu osrstenia má od sivej až po sivo hnedú, na chrbtici s tmavým pruhom. Na spodnej časti je jeho telo biele. Okolo očí má osrstenie tmavšie. Oči má čierne, vypúlené. Hlavu má oválnu so zaoblenými ušami. Chvost má sivý, s hustým huňatým osrstením. Celkovú telesnú dĺžku má 23 – 37 cm, dĺžka chvosta je 10 – 17 cm. Jeho váha sa pohybuje v rozmedzí 70 – 200 gramov.

Spôsob života/Potrava: V lete si stavia hniezdo vo veľkých výškach z machu a vlákien v bútľavine stromu, priehlbine v stenách budov, alebo v podzemných norách (do 60 cm pod povrchom). Niekedy sa usídli aj do vtáčieho hniezda. Našli už aj 5 jedincov v jednom hniezde. Je aktívnym v predvečerných, večerných a nočných hodinách. Spí zimným spánkom od októbra do apríla.

Obdobie rozmnožovania trvá u neho od júna do augusta. Doba brezosti je 30 – 32 dní a potom samička kotí 2 – 9 mláďat, ktoré prichádzajú na svet holé a slepé a samička ich nadája 7 týždňov. Samička má až 12 – 20 prsných bradaviek. V prípade nebezpečenstva samička svoje potomstvo uchopí po jednom za pokožku na krku a prenesie ich na bezpečné miesto, do druhého hniezda.

Množstvo a druh jedálnička sa mu mení v závislosti na ročnom období. Počas zimného spánku (zimná hybernácia) sa vôbec nestravuje. Jeho jedálniček pozostáva z ovocia, kôry stromov, výhonkov rastlín, lieskových orieškov, jedlých gaštanov, bukvíc, húb, atď. Príležitostne si uloví aj menšiu korisť tak z bezstavovcov, ako aj z radov menších stavovcov. Staršia dokumentácia tvrdila, že plch veľký je vykrádačom hniezd, ale novšie výskumy to popreli. Plch si na jeseň robí zásoby tuku na zimný spánok. Vtedy sa odvažuje aj do ľudských obydlí.

Rizikový faktor/ Spoločenská hodnota: Je mierne ohrozeným druhom. V Maďarsku je chránený a jeho ideová hodnota je 2 000 Ft.

Zaujímavosť: Plch je družným tvorom, vytvára menšie voľné skupiny, ktorých zostava je neznáma. Raz našli pod jednou strechou až 69 jedincov. S veľkou trpezlivosťou sa dá aj skrotiť, zriedkavo je držaný aj v zajatí ako domáci miláčik.

Pompás kosbor – Orchis laxiflora L. ssp. Elegans

Osztály: Rend: Család:

Ismertetőjegyei: sötétvörös- sötétlila virágai nyúlánk (30-60 cm) fürtben állnak. A tőkocsányon 6-20 virág van. Feltűnően szép mocsári növény, amelynek nálunk két jól megkülönböztethető alfaja van:

1. Mocsári kosbor (ssp. Palustris). Mézajka három karéjú, középső karéja kicsípett vagy kéthasábú, levelei legfeljebb 1,5 cm szélesek;

2. pompás kosbor (ssp. Elegans). Mézajka ép, visszás tojásdad, a virágok nagyok, a lepellevelek 1 cm hosszúak, levelei 1,5 – 2,5 cm szélesek.

Előfordulás/Élőhely: A tőfaj Eurázsiai-mediterrán, az ssp. palustris közép-európai, az ssp. elegans pontusi-mediterrán elem. Utóbbi Magyarországon, Romániában, Szerbiában, Montenegróban, Bulgáriában, Görögországban, Krím-félszigeten és Afganisztánban honos.

A mocsári kosbor az elterjedtebb, védelemre különösebben nem szorul. Tömegesen fordul elő a Duna-Tisza közén, a Duna-vidéken, a Balaton mindkét partján, a Dráva síkján és a Kisalföldön, sőt Középhegységeink völgyeiben is – habár szórványosan – jelen van. A pompáskosbor a mocsárinál ritkább, védelemre szorul. Jelentős előfordulási helyei csak a Nyírségben, az Észak-Alföld síkján és a Duna-Tisza közén (Alsódabastól Fülöpszállásig) vannak. Fülöpszálláson hibridjei is élnek. Dél-Dunántúlon (Dél-Zala, Somogy, Mura-vidék) szórványos.

A nedves, időnként vízzel borított láp- és mocsárrét; a tocsogós rétek és a homoki legelők érintkezési zónája; a nedves buckaközök és nádasodásnak induló szikes rétek változatos termőhelye. Mészkedvelő, síksági növény.

Virágzási ideje: nyár eleje, június.

Veszélyeztetettségi tényezők/Védettségi státusz: fennmaradásának feltétele a tiszta élővíz, a talajvízszint biztosítása, a műtrágyázás mellőzése, a szennyvizek távoltartása, a művelési ág – változás mellőzése. Védelem alá vont területen él a Kiskunsági Nemzeti Park, a Szatmár-Beregi, az Ócsai, a Fertői Tájvédelmi körzet területein és Bátorligeten. Európa legtöbb országában védett faj.

VSTAVAČ RIEDKOKVETÝ (Orchis laxiflora)

Vstavačovité rastliny patria medzi rastliny s aristokratickou krásou, tak do vzrastu ako aj farebnosti . Väčšina druhov má biotop v horúcich tropických pralesoch a rastie na stromoch, ale aj v miernom klimatickom pásme sú to rastliny veľmi rozmanité. V Maďarsku žije menej ako 50 druhov tohto rodu, ako aj niekoľko poddruhov a okolo 100 hybridov.

Kmeň: Krytosemenné, Trieda: Jednoklíčne, Rad: Špargľovo kveté, Rod: Vstavačovité

Výskyt/Biotop: Kmeňový druh je eurázijský mediteránny, ale vstavač riedkokvetý je európsky kým vstavač nádherný je pontus mediteránny. On je domácou rastlinou v Maďarsku, Rumunsku, Bulharsku, Grécku, na Krymskom polostrove a v Afganistane.

Rozšírenejší je vstavač riedkokvetý , nevyžaduje ochranu. Hromadne rastie medzi riekami Dunaj a Tisa, v oblasti Dunaja, na oboch brehoch jazere Balatón, na rovinách okolo rieky Dráva, na Malej dolnej zemi, ba aj v údoliach našich stredohorí- aj keď len sporadicky. Vstavač nádherný je omnoho zriedkavejší, vyžaduje ochranu. Významnejšie biotopy, kde v Maďarsku rastie sú v Nyírség-u, na rovinách Severnej dolnej zeme a oblasť medzi Dunajom a Tisou. Vo Fülöpszálás-i rastú aj hybridy. Na južnom Zadunajsku rastie len sporadicky.

Poznávacie znaky: Tmavočervené, tmavofialové kvety rastú vo vytiahnutých (30 – 60 cm) vzpriamených strapcoch. Na kvetnej stopke je po 6 – 20 kvetov. Je výrazne krásna močiarna rastlina , z ktorej u nás rastú dobre odlíšiteľné dva druhy. Vstavač riedkokvetý a vstavač nádherný. Rozlišujú sa tvaromkvetín.

Čas kvitnutia: Obidva druhy kvitnú začiatkom jari, v júni.

Rizikový faktor/Stupeň ochrany: Podmienkou prežitia týchto rastlín je čistá prírodná voda, stály stav spodných vôd, obmedzovanie používania umelých hnojív, zabránenie pritekaniu znečistených vôd, ako aj pestovanie pôvodných kultúrnych rastlín v okolí biotopov. Vo väčšine štátov Európy , ako aj v Maďarsku je chránenou rastlinou. Jej ideová hodnota je 10 000 Ft.

Tavaszi hérics (Adonis vernalis)

Évelő, bokrosodó növény, tavasszal nyíló nagy, sárga, feltűnően szép virágokkal. Ezért is kapta tudományos nevét a görög-latin hitregékben szereplő Adoniszról, a férfiszépség istenéről, akit Mars vadkannal megöletett. Magyar neve szláv népies eredetű (hajdinát jelent).

Törzs: Osztály: Rend: Család:

Előfordulás/ Élőhely: Eurázsia kontinentális részein, Nyugat-Ázsiában és Dél-Európában – egész Spanyol és Franciaországig – sík- és domb-vidéken honos. Száraz, meleg, napsütötte, meszes, laza és sekély, humusz-karbonát vagy fekete rendzina és erubáz talajra települt lejtő-sztyeppréteken, karszt bokorerdők tisztásain és sziklagyepekben nő. A homoki gyepeket és a mesterségesen telepített, öngyérült fekete-fenyveseket is kedveli. Hazánkban még gyakori. Középhegységeinkben, az ide számító Mecsekben és a Villányi-hegységben, a Dunántúl dombvidékein és a lajtai flórajárásban olykor tömeges. Az Alföldön ritkább, a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon szórványos.

Ismertetőjegyei: Gyöktörzse – amelyet gyógyszernek (drognak) gyűjtenek –, rövid és sötétbarna; a belőle növő gyökerek 10-15 hosszúak, ujjszerűek, fénylő feketék, lenyúzva fehérek. Ősszel a gyökértörzs tetején oldalgyökerek jelennek meg, amelyből a következő évi szárak fejlődnek. Szára egyszerű vagy kevés ágú, 10-40 cm magas, hengeres, puhaszőrű. Tövén pikkelylevelek vannak, amelyek fölfelé fokozatosan lomblevelekbe mennek át. Levele szórt állású, 2-3-szor szárnyasan hasadt, a levélsallangok keskenyszálasak, alul kopaszok. A szárat levélcsomó vagy virág tetőzi, az utóbbit a lomblevelek gallérszerűen veszik körül. A virágok 2-5 cm átmérőjűek; nagyszámú, aranylóan fénylő-sárga, visszás tojásdad, hosszant csíkolt szirmokból és alattuk 5 zöldes vagy ibolyás futtatású, hosszúkás csészelevélből állnak. A porzók és a termők is nagyszámúak. A termések ráncosak, szőrösek, csúcsukon horgas csőrűek, a megnyúlt terméses vackon hosszúkás bunkót alkotnak, zöldesek, majd megbarnulnak.

Virágzás: március és április között virágzik, de megkésett példányaival még május végén, június elején is találkozhatunk.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Állományait a tömeges gyógynövény-gyűjtés még ma is veszélyezteti. A vegyszeres gyomirtás sem kedvez neki. A legelő állatok erősen mérgező volta miatt kerülik. Nem veszélyeztetett, védett faj.

Érdekesség:

Hlaváčik jarný (Adonis vernalis)

Je to trváca rastlina vytvárajúca husté kríky. Kvitne na jar a má nápadne pekné žlté kvety. Práve preto má svoje vedecké meno odvodené od z grécko- latinských bájí známeho Adonisa, boha mužskej krásy, ktorého boh vojny, Mars dal zabiť diviakom. Jeho maďarské meno je slovanského pôvodu. ( znamená pohánku).

Kmeň: Trieda: Rad: Rod:

Výskyt/Biotop: Rastie v kontinentálnych oblastiach Európy, v Západnej Ázii, Južnej Európe. Je domácou rastlinou rovinných aj kopcovitých oblastí až po Španielsko a Francúzsko. Obľubuje suché teplé slnečné stanovištia s vápenatou, sypkou, humusno – karbonátovou, alebo rendzinovou, či erubátovou pôdou, na stepných stráňach, čistinách krasových kríkovitých lesov a skalných lúkach. Rastie aj na piesčitých lúkach, a aj v umelo sadených borovicových lesoch. V Maďarsku je ešte hojne rastúcim druhom. Nájdeme ho niekde aj v hojnom počte v našich Stredohoriach, k nim patriacemu Mecsek – u , v pohorí Villány, v Zadunajských kopcoch. Na Dolnej zemi je zredkavejší, v oblastiach medzi Dunajom a Tiszou ako aj za rierou Tisza sa vyskytuje len sporadicky.

Poznávacie znaky: Koreňový kmeň, ktorý sa zbiera aj pre liečivé účinky (drogu) má krátky tmavohnedý. Z tohto kmeňa rastúce korene sú 10 – 15 cm dlhé, nové, lesklo čierne, ak ich olúpeme, majú bielu farbu. Na jeseň na vrchole sa koreňového kmeňa objavujú bočné korene, z ktorých sa na ďalší rok vyvíjajú stopky rastlín. Stopka je jednoduchá, alebo málo rozvetvená, má 10 – 40 cm výšku a valcovitý tvar s jemným osrstením. Pri koreni rastú šupinové listy , ktoré sa postupne ako sú vyššie na stopke, menia na riadne rozvetvené lístie. Listy má rozptýlene rastúce, 2 – 3 krát krídlovito štiepané, Listové stuhy sú tenko vláknité, na spodnej časti holé. Na vrcholcoch stopiek sa nachádza buď hrča listov alebo stopka je ukončená kvetom. Kvet je golierovito obrúbený listami. Kvety majú 2 – 5 cm priemer, pozostávajú z veľkého množstva zlatisto sa lesknúcich žltých , obrátene vajcovitých pozdĺžne žilkovaných lupeňov, pod ktorými nájdeme 5 zelenkavých alebo fialových podlhovastých kalichových listov. Plod je vráskavý, osrstený, na hrotoch s hákovitým zobákom. Na svojom predĺženom plodovom lôžku vytvárajú zelenkavé, neskôr hnedasté kyjačiky.

Kvitnutie: Spravidla kvitne v marci a apríli, ale môžeme sa stretnúť aj s neskoro kvitnúcimi exemplármi, ktoré kvitnú koncom mája alebo začiatkom júna.

Rizikový faktor/ Spoločenská hodnota: Jeho stavy sú ohrozované ešte aj v súčasnosti hromadným zberom liečivých rastlín. Tak isto je veľmi nepriaznivé aj chemické ničenie burín. Pre obsah jedovatých látok pasúce sa zvieratá túto rastlinu obchádzajú. Nie je ohrozovaným, ale je chráneným druhom.

Tőkés réce – Anas platyrhynchos

Osztály: Madarak Rend: lúdalakúak Család: récefélék

Előfordulás/élőhely: Egész Európában, Ázsia és Észak-Amerika jelentős részén elterjedt, a Kárpát-medencében a leggyakoribb récefaj. A házikacsa őse.

Kóborló egyedei sok felé eljutnak, így Afrikába, Közép– és Dél-Amerikába is. Az ember is segítette elterjedési területe megnövelését, mivel betelepítette az Egyesült Államok keleti részébe, a Bermuda-szigetekre, Ausztrália, Új-Zéland és Új-Kaledónia területére is. Onnan a faj sokfelé eljutott kóborlásai során, így a Csendes-óceán sok szigetén észlelték már. Ezen felül betelepítették a Francia déli területek több szigetére, így a Kerguelen-szigetekre, továbbá a Falkland-szigetekre és a Macquarie-szigetre is.

Ismertető jegyei: Testhossza 50-65 centiméter, szárnyfesztávolsága 81-98 centiméter, testtömege 750-1450 gramm. A tojó mintegy negyedével kisebb és könnyebb mint hím.

A gácsér csőre zöldessárga, feje fémesen csillogó zöld, nyakán fehér gallér van, melle gesztenyebarna, oldala és hasa világosszürke. Testének felső része, a nyak tövétől a hát közepéig, valamint a szárnyai külső felülete, barnásszürke, a hát közepétől kezdődően kékesfekete, egészen a farokig, melynek oldalsó szegélyét a fehér színű kormánytollak alkotják. A farok közepén 3-4 szál fekete, visszahajló, ún. gácsértollat visel. Szárnyai belső oldalai sárgásfehérek.

A fent leírtak csak a hím násztollazatára vonatkoznak, amelyet nagyjából szeptembertől májusig visel. Nyár elején az állat leveti díszes tollait, és a tojóéhoz hasonló, szerény ruhát ölt.

A tojó kültakarója tipikus rejtőszínezet, amely azt a célt szolgálja, hogy a fészkén ülő madarat elrejtse ellenségei szeme elől. Egész teste barna alapszínű, amelyet kisebb-nagyobb méretű, szabálytalan alakú fekete pöttyök és foltok tarkítanak. Az apró pöttyök elhelyezkedése a fejen a legsűrűbb, a mellen nagyobbak és ritkásabbak lesznek, majd a test hátsó része felé egyre nagyobb foltokká növekednek, ami főleg a szárnyat nyugalmi helyzetben betakaró, nagy tollakon figyelhető meg. Feje tetején egy, a nyak közepéig lehúzódó fekete sáv, valamint egy szem környéki, szintén fekete, vékony sáv, az ún. szemcsík is található. Csőre sárgásbarna, kisebb-nagyobb lilásfekete foltokkal. Úszóhártyás lábuk egyformán narancssárga.

Életmód/táplálkozás: Tápláléka változatos, főleg magvakat, növényi részeket, gerincteleneket, apró halakat és ebihalakat fogyaszt. Nem tud teljesen a víz alá bukni, ezért a madár hátsó része kiemelkedik a vízből. Az állomány egy része áttelel, másik része vonuló. Vadászható vízivad. A legidősebb ismert tőkés réce 29 évet élt.

Védettség: Magyarországon nem védett. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája szerintem nem veszélyeztetett.

Érdekesség: A kicsiknél közismerten erős a bevésődés. Természetes körülmények között az első élőlény, amelyet meglátnak, a saját anyjuk. Ezt azt jelenti, hogy a faj hímjeinek könnyű dolga van. Ivaréretten olyan párt keresnek maguknak, amilyennek a képe az elsőként meglátott élőlénnyel megegyezik.

Kačica divá – Anas platyrhynchos

Trieda: Vtáky Rad: zúbkozobce Čelaď: kačicovité

Miesto výskytu/biotop: Najrozšírenejší druh kačicovitých, vyskytuje sa v celej Európe, Ázie, Severnej Amerike a v Karpatskej kotline. Je pôvodcom kačice domácej. Je túlavým druhom, ktorý sa dostal aj do Afriky, strednej a južnej Ameriky. Vo veľkej časti človek napomáhal k jeho rozšíreniu introdukciou do východnej časti spojených štátov, na Bermudské ostrovy, Austrálie, na Nový Zéland a Kaledónie. Druh počas túlania sa dostal aj na ostrovy tichého oceánu, introdukovaný bol aj na južné ostrovy Francúzska ako Kerguelenské ostrovy, Falkland a Marquarie ostrovy.

Poznávacie znaky: Dĺžka tela 50-65cm, rozpätie krídel 81-98cm, váha 750-1450g. Samica je o štvrtinu ľahšia ako samec. Samec má žltozelený zobák, hlavu iskrivo zelenú, na krku biely golier, hrudník gaštanovohnedý, boky a brucho svetlosivé. Vrchná časť tela od koreňa krku po stred chrbta a vonkajšie strany krídel sú hnedosivé, od stredu chrbta modročierne až po chvost, ktorého bočné strany tvorí biele kormidlové perie. V strede chvosta sa nachádzajú 3-4 peria, ktoré sú zohnuté, tzv. Gačerové peria. Vnútorné strany krídel sú žltobiele. Vyššie uvádzaný popis je platný iba pre svadobné perie samca, ktoré nosí od septembra do mája. Na začiatku leta svadobné perie vymení za solídne, samičke podobné perie.

Perie samičky je typicky maskovacie, ktoré slúži na ukrývanie sa v dobe hniezdenia pred nepriateľmi. Základné sfarbenie celého tela je hnedé, na ktorej sa nachádzajú čierne fľaky rôznych rozmerov a tvarov. Rozloženie malých bielych bodiek je najhustejšie na hlave, postupne sa zväčšujú a sú redšie smerom k prsiam až na zadnej časti tela postupne narastajú do fľakov. Najviac viditeľné sú na kormidlových perách, ktoré v pokojovom stave prikrívajú krídla. Na temene hlavy až po strednú časť krku sa tiahne čierny pruh, ako aj tenký pruh v okolí očí, tzv. očný pruh. Zobák má žltohnedé sfarbenie s menšími až väčšími fialovo-čiernymi fľakmi. Nohy s plávacou blanou má rovnako oranžovo sfarbené.

Spôsob života/potrava: Potrava je pestrá, konzumuje hlavne semená, časti rastlín, bezchordáty, malé rybky, žubrienky. Nedokáže sa celkom potopiť, preto zadok vyčnieva stále z vody. Časť populácie prezimuje, druhá časť je prelietavá. Patrí medzi poľovnú zver. Najstaršia známa kačica divá prežila 29 rokov.

Ochrana: Nefiguruje na červenom zozname svetovej únie ochrany prírody. V Maďarsku nie je chráneným druhom.

Zaujímavosť: V prírodných podmienkach prvú bytosť, ktorú uvidia, je ich matka, ktorá okamžite utkvie v ich pamäti a nasledujú ju. To znamená, že samce majú ľahkú úlohu. Pri dosiahnutí pohlavnej zrelosti sa snažia nájsť pár, ktorý sa najviac podobá obrazu živočícha, ktorého po prvýkrát zaregistrovali vo svojom živote.

Törpesas (Hieraaetus pennatus)

A törpesas Európai állománya alapján a ritka fajok védelmi kategóriában tartozik. Földrészünkön 3600-6900 pár költ. Állományának nagy része 2000-4000 pár Spanyolországban található. Hazánkban alig 10 pár fészkel. Korábban nagyobb volt az állomány, de az utóbbi évtizedekben lassan felmorzsolódott.

Osztály: Madarak Rend: Sólyomalakúak Család: vágómadár-félék

Előfordulás/ Élőhely: Ez a ritka ragadozó madár több, egymástól elszigetelt területen fészkel. Költ az Ibériai-félszigeten és Franciaországban, majd a Kárpát-medencében és az azt körülvevő hegységekben, a Balkán félszigeten, Ukrajnában és a Fekete-tenger körül a Kaukázusban és Törökországban, illetve Közép-Ázsiában található második elterjedési területe. A harmadik nagyobb összefüggő állománya Mongóliától északra Szibériában van és Dél-Afrikában található a negyedik állományszigete. Vonuló madár. A telet Indiában, Közép- és Kelet-, illetve Dél-Afrikában tölti. Magyarországon a középhegységekben kis számú fészkelő. Elsősorban a magasabb régiók bükköseiben telepszik meg, de megtalálható a tölgyes zónában is.

Ismertetőjegyei: Ölyv nagyságú ragadozó madár. Két színváltozata ismert a sötét és a világos törpesas. Mindkét változat előfordulhat egymás mellett, sőt párba is állhatnak egymással. Testhossza 45-52 centiméter, szárnyfesztávolsága pedig 100-120 centiméteres. A testtömege 500-1250 gramm, a tojó akár 50%-kal is nagyobb lehet a hímnél. Az idős madaraknak fehér vállfoltjuk van.

Életmód/táplálkozás: Fészkét többnyire száraz ágakból építi, zöld lombos ágakkal béleli. Fészekalja egy-két tojásból áll. Május elején kezdi meg a kotlást, ami 35 napig tart. A fióka 55-60 napos korában hagyja el a fészket. A törpesas rendkívül ügyes, gyors mozgásos madár, képes a repülő madarakat is elfogni. Magyarországon gyakori zsákmánya a frissen kirepült seregély és rigófiókák, de a pockokat és gyíkokat is szívesen fogyasztja.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Magyarországon, bár kevés az egyedszáma, nem számít veszélyeztetett fajnak. Fokozottan védett madarunk, melynek eszmei értéke 500 000 Ft.

Érdekesség: Viselkedésükre fióka korukban a káinizmus jellemző.

Orol myšiakovitý (malý) (Hieraaetus pennatus)

Podľa stavu populácie v Európe, orol malý patrí do kategórie zriedkavých druhov. Na celom kontinente hniezdi 3600 až 6900 párov. Väčšia časť populácie, približné 2000 až 4000 párov, sa nachádza v Španielsku. V Maďarsku hniezdi okolo 10 párov. Donedávna bol jeho stav populácie väčší, ale za posledné desaťročia postupne ubúda ich počet.

Trieda: Vtáky Rad: Sokolotvaré alebo dravce Čeľaď: Jastrabovité

Výskyt/Biotop: Tento zriedkavý druh dravých vtákov hniezdi v izolovaných areáloch. Hniezdi na Iberijskom polostrove a vo Francúzsku, v Karpatskej kotline a v Karpatoch, na Balkánskom polostrove, na Ukrajine a v okolí Čierneho mora, v Kaukaze a v Turecku, respektíve jeho druhý významný areál sa nachádza v Strednej Ázii. Tretí, pomerne súvislý areál orla malého sa nachádza na Sibíri, severne od Mongolska. Je sťahovavým vtákom. Prezimúva v Indii, v Strednej a v Južnej Afrike. V Maďarsku hniezdi len v malom počte, najmä v stredne vysokých pohoriach. Usídľuje sa najmä vo vyšších oblastiach bukových lesov, ale nájdeme ho aj v dubovej zóne.

Poznávacie znaky: Je to dravec veľkosti myšiaka. Existujú dve farebné morfy. Jedince tmavej morfy sú takmer jednofarebne tmavohnedé. Svetlá morfa má brušnú stranu špinavo bielu s nevýraznými hnedými škvrnkami. Chrbtová strana je hnedá. Obidva morfy sa môžu vyskytovať vedľa seba, dokonca môžu byť aj v páre. Dĺžka jeho tela je 45-52 cm, rozpätie krídiel je okolo 100-120 cm. Jeho váha sa pohybuje okolo 500-1250 gramov, samička môže byť väčšia od samca až o 50%. Dospelé jedince majú biely fľak na lopatkách.

Spôsob života/Potrava: Svoje hniezdo stavia zo suchých konárov, ktoré potom vystiela haluzím. Samica znáša väčšinou 2 vajcia. Kvokať začína začiatkom mája, ktoré trvá 35 dní. Mláďa opúšťa hniezdo vo veku 55-60 dní. Orol malý je veľmi bystrý, s rýchlym pohybom, vtáky loví rýchlym letom. Častou sú jeho korisťou mláďatá škorcov a drozdov, ale rád si zapoľuje aj na hrabošov a na jašterice.

Rizikový faktor/ Stupeň ochrany: Aj napriek tomu, že v Maďarsku stav ich populácie je nízky, nie je ohrozeným druhom. Je takmer ohrozeným druhom, jeho ideová hodnota je 500 000 Ft.

Uhu – Nagy fülesbagoly (Bubo-bubo)

Brehms, Az állatok világa című könyve szerint a legtökéletesebb bagolynak tekinthető, ezért az éjszaka királyának is nevezik. Nem vonuló madár, legfeljebb csak addig kóborol, amíg párt nem talál magának. Ha viszont egyszer párt választ magának, az egy életre szól. Dr. Bubó híres mese-alakját is róla mintázták, neve is az Uhu latin nevéből adódik (bubo-bubo).

Osztály: Madarak Rend: Bagoly alakúak Család: Bagolyfélék

Előfordulás/ Élőhely: Az uhu Eurázsia legtöbb területén előfordul, Portugáliától Szahalinig. Elterjedési területén belül úgynevezett fészkelési gócokat alkot. Ezek a gócok a korábbi évtizedek magyarországi állományában is jól kimutathatók. Nyugat-Európa erősen iparosodott, illetve intenzív mezőgazdasági régióiból, így például a Brit-szigetekről, Dániából, Franciaország északi részéről, a Germán- és a Lengyel-alföldről hiányzik. Hazai fészkelőterülete szinte kizárólag az Északi-középhegységre korlátozódik. Legerősebb állománya a Zempléni-hegység térségében található, ezen kívül a Börzsönyben, a Mátra peremén, a Bükkben, Aggteleken, a Cserhát keleti részén, a Pilisben, a Gerecsében, a Bakonyban, a Soproni- és a Kőszegi-hegységben, Békés megyében és Szatmár-Beregben költ egy-egy pár.

Ismertetőjegyei: A legnagyobb bagolyfajok egyike, magassága 65 centiméter, szárnyfesztávolsága 160 centiméter, farkhossza 26 centiméter. A tojó nagyobb és nehezebb mint a hím, tömege 1800-4500 gramm között van. Háta rozsdabarna, feketés vonalkákkal, alsó része sárgás, hullámos barna rajzokkal. Tollfülei jól láthatók. Lábai tollasak, szárnyai nem érnek a farka végéig.

Életmód/Táplálkozás: Magányosan élnek, csak a költési időszakban állnak össze az állandó, egymás mellett élethosszig kitartó párok. Fészkelőhelyén állandó madár. Tipikus csúcsragadozó, a táplálkozási piramisnak ténylegesen a legmagasabb pontján helyezkedik el. Minden nála apróbb állatot elfog. Nem ritka, hogy más kisebb ragadozókat, így macskabaglyot, erdei fülesbaglyot, egerészölyvet is zsákmányol. Fő táplálékát a 200 gramm testtömeg körüli állatok teszik ki, amelyek elsősorban a hörcsög, a vándorpatkány és a sün.

Az uhu Magyarországon a középhegységek peremén, kőbányákban és sziklás területeken költ. Kedveli a mezőgazdasági területek és a lomberdők – esetleg fenyvesek – közelségét. Fészket nem épít, tojásait földes sziklapárkányra vagy nagyobb üreg aljába kapart mélyedésbe rakja. Egy-egy alkalmas helyet évtizedekig is használ. Kivételesen fán, ragadozó madarak által épített gallyfészekben is fészkel. Igen korán, már március közepén költeni kezd. Fészekalja legtöbbször 2-3 tojásból áll. A kotlási idő átlagosan 34 nap. A fiókák két hónap alatt válnak röpképessé, de már előtte elhagyják a fészket.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Gyakori a fiatalkori pusztulás, aminek fő oka az áramütés, illetőleg a gépjárművekkel történő ütközés. Leginkább veszélyeztető tényezők a fajra az áramütés, fészekfosztogatás, lelövés, illegális kereskedelem, mérgezés, ragadozó emlősök kártétele (a fészekrablás róka, nyest által), stb. Bár Magyarországon egyes vizsgálatok szerint a kihalás szélén állnak, nem veszélyeztetett, de fokozottan védett faj, melynek eszmei értéke 250 000 Ft.

Érdekesség: Uhut használják vadászatra is. E célból az uhut még fiatalon befogják, röptetőkben tartják. Amint kitollasodott, egyik lábára erős bőrből készült béklyót tesznek. Veleszületett ösztöneinél fogva hamar felismeri ellenségeit, amit minden tanítás nélkül különbözőképpen jelez.

Výr skalný (Bubo-bubo)

Podľa svetoznámej knihy Brehmsa, Život zvierat, môžeme výra považovať za najdokonalejšiu sovu, preto ju často volajú aj kráľom noci. Nie je sťahovavým vtákom, dovtedy sa potuluje, kým si nenájde partnera. Keď si raz vyberie partnera, je to vzťah na celý život. V Maďarsku je preslávený kreslený seriál Dr. Bubo, podľa latinského názvu výra (bubo-bubo).

Trieda: Vtáky Rad: Sovotvaré/ sovy Čeľaď: Sovovité.

Výskyt/Biotop: Výr sa vyskytuje na väčšine územia Európy, počnúc Portugálskom až po Sachalinský polostrov. V rámci stanovíšť tento druh si vytvára takzvané hniezdiace uzly. Tieto uzly za predchádzajúce desaťročia sú veľmi dobre preukázateľné aj v populácii na území Maďarska. Z oblastí silne industrializovanej Západnej Európy, respektíve z území so silným agrárnym vplyvom chýba, tak napríklad z Britských ostrovov, Dánska, zo severných oblastí Francúzska, z Nemeckej a Poľskej roviny. Jeho domáci hniezdiaci revír je vymedzený viac-menej na územie Severného stredohoria. Najsilnejšiu populáciu má v oblasti Zemplínskeho pohoria, okrem toho v Böržöni, na okraji Matry, v Bükku, v Aggtelek, vo východnej časti Čerhátu, v Pilisi, v Gereči, v Bakoni, v Sopronskom a Kősegskom pohorí, v župe Békéš a niekoľko párov žije aj v Satmár-Beregu.

Poznávacie znaky: Je jednou z najväčších sovovitých vtákov, jeho výška je 65 cm, rozpätie krídiel 160 cm, dĺžka chvosta 26 cm. Samička je väčšia a ťažšia od samca, jej hmotnosť sa pohybuje medzi 1800-4500 gramov. Chrbát má hrdzavo hnedý, s čiernym linkovaním, dolnú časť má žltkastú, s vlnitým hnedým šrafovaním. Jeho operené uši sú veľmi dobre viditeľné. Nohy má operené, jeho krídla nesiahajú po chvost.

Spôsob života/Potrava: Žijú osamelo, len počas znášky si nachádzajú partnera, a zotrvávajú v doživotnom vzťahu. Na svojom stanovišti je stálym hniezdiacim vtákom. Je typickým predátorom, nachádza sa skutočne na vrchole potravinovej pyramídy. Uloví každé zviera, menšie od seba. Nie zriedka aj menších dravcov, ako sú sova lesná, myšiarka ušatá alebo myšiak lesný. Hlavnou jeho potravou sú zvieratá s hmotnosťou okolo 200 gramov, najmä škrečky, potkan hnedý a jež. Výr v Maďarsku hniezdi na okraji horských oblastí, v kameňolomoch a skalnatých oblastiach. Má rád poľnohospodárske oblasti a blízkosť listnatých prípadne ihličnatých lesov. Hniezdo si nestavia, svoje vajíčka si kladie na zemité skalné útesy alebo do priehlbín na spodku väčších dutín. Jednotlivé hniezdiace stanovištia používa aj niekoľko desaťročí. Výnimočne hniezdi aj na stromoch v hniezdach dravých vtákov. Znášať začína veľmi skoro, už v marci. V jednom hniezde sa nachádzajú spravidla 2-3 vajcia. Doba kvokania je spravidla 34 dní. Mláďatá vedia vzlietnuť asi za dva mesiace, ale už predtým opustia hniezdo.

Rizikový faktor/ Stupeň ochrany: Je častý jeho úhyn v mladom veku, čoho hlavným dôvodom je úder elektrickým prúdom, respektíve narazenie do motorových vozidiel. Najčastejším ohrozujúcim faktorom je uder elektrickým prúdom, vykrádanie hniezd (najmä líškami, kunami), odstrel, ilegálny obchod, otrava, poškodenie dravými cicavcami, atď.. Hoci v Maďarsku, podľa jednotlivých výskumov, je na pokraji vyhynutia, nie je ohrozeným druhom, ale je takmer ohrozeným druhom, ktorého ideová hodnota je 250 000 Ft.

Zaujímavosť: Výra používajú aj na lov. Za týmto účelom mladého výra zachytia, držia ho v zajatí. Keď sa už operí, na jednu z jej nôh pripevnia okovy z kože. Vďaka prirodzenému inštinktu rýchlo spozná svojich nepriateľov, čo aj bez akejkoľvek výcviku okamžite, rôznym spôsobom signalizuje.

Vándorsólyom (Falco peregrinus)

“A vándorsólyom nagyon is rászolgál a nevére, mert majdnem az egész világot bejárja. Rendkívül széleskörű elterjedését megmagyarázza az a körülmény, hogy nem csupán az északi mérsékelt, hanem az északi hideg övet is lakja, sőt a sarkkörüli tundrán a leggyakoribb sólyomfaj, de telente kénytelen elhagyni ezt a költőterületét és délre vándorol”. Brehm

Osztály: Madarak Rend: Sólyomalakúak Család: Sólyomfélék

Előfordulás/ Élőhely: A vándorsólyom kozmopolita faj, az Antarktisz kivételével gyakorlatilag az összes földrészen jelen van. Az északi hideg öv tájaitól kezdve, a mérsékelt éghajlatú területeken át, a trópusi vidékekig mindenütt megtalálható. Az élőhelyek tekintetében nem válogatós, néhány élőhely típus kivételével mindenhol előfordulhat. Csupán Amazóniából, a Szaharából, a kiterjedt közép-ázsiai sztyeppékről, az Antarktiszról, valamint a magashegységek 2000 méter feletti régióiból hiányzik. A magas északon élő vándorsólymok ősszel délre vonulnak és a telet melegebb vidéken töltik. Vonulásuk során legtöbbször a zsákmányul szolgáló kisebb madárfajokat követik.

Ismertetőjegyei: A hím egyharmaddal kisebb, mint a tojó. A kifejlett példányok tollazata a hátoldalon sötét palaszürke, a hasoldalon hófehér alapon sorokba rendeződött fekete, csepp alapú pettyekkel. Faji jellegzetessége a fekete sapka és a széles, fekete, jól körülrajzolt barkó pofája két oldalán. A felsőtesten sötétbarna alapszínű fiatal egyedeken is jól látható ez, csak színe barna. A fiatalok hasi tollazatának alapszíne halvány sárgásbarna, hosszúkás sötétbarna szárfoltozással.

Életmód/Táplálkozás: A vándorsólyom tartós, gyakran élethosszig tartó párkapcsolatban él. Bár elsősorban sziklafalakon, magas épületeken költ, akár a földre (például homokdűnére) is lerakhatja tojásait. Vadászatra kedveli a nyílt, szabad területeket, például a pusztákat, sztyeppéket, mocsarakat és félsivatagokat. Vadászterületének nagysága rendszerint 40 – 200 négyzetkilométer. A vándorsólyom szinte kizárólag repülő madarakra vadászik. A veréb nagyságútól a gém méretűig több száz madárfaj szerepel az „étlapján” világszerte. Emellett nagyobb, repülő rovarokat, denevéreket, egyes helyeken rágcsálókat is zsákmányolnak. Hazánkban leggyakoribb zsákmánya a házigalamb és a seregély. A szabad természetben 20 évet is élhet.

Támadását általában nagyon magasról indítja. Összezárt szárnyakkal, meredek szögben, zuhanórepülésben támad, amelyet rövid, erőteljes szárnycsapásokkal gyorsít fel.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Számos veszélyeztető tényező ismert. Ezek közül a leggyakoribb a zavarás (kirándulók, madármegfigyelők, erdészeti munkák), rossz minőségű fészkelőhelyek, áramütés vagy a DDT hatása, mely a táplálékláncon keresztül került szervezetébe, és okozta nagy számban a kipusztulását. Emellett minimális számban, de előfordul még ma is a fészkek kifosztása (solymászati célra) vagy a lelövés is. A faj a Washingtoni-egyezmény által is védett. Magyarországon nem számít veszélyeztetett fajnak, viszont fokozottan védett, eszmei értéke 500 000 Ft.

Érdekesség: A vándorsólyom, más sólyomfélékhez hasonlóan, egyszerre három irányba képes nézni. Ezt a kettős sárgafolt teszi lehetővé. A központi sárgafoltokkal kétfelől, egymástól függetlenül kap éles képet, míg az oldalsó sárgafoltokon kialakuló képek a háromdimenziós látást teszik lehetővé.

Sokol sťahovavý (Falco peregrinus)

“Sokol sťahovavý si zaslúži svoje pomenovanie, veď je rozšírený takmer po celom svete. Jeho rozšírenie nám odôvodňuje tá okolnosť, že obýva nielen severné mierne, ale aj severné studené pásmo, ba dokonca na arktickej tundre je najčastejším sokolím druhom. V zime musí opustiť toto územie a sťahuje sa do južnejších oblastí.” Brehm

Trieda: Vtáky Rad: Sokolotvaré alebo dravce Čeľaď: Jastrabovité

Výskyt/Biotop: Sokol sťahovavý je druh kozmopolita. Okrem arktickej oblasti je prítomný takmer na každom kontinente, počnúc oblasťami severného studeného pásma, v oblastiach mierneho pásma, až po tropické areály. Čo sa týka biotopov, nie je výberčivý: okrem určitých typov biotopov sa môže vyskytnúť všade. Chýba len z oblastí Amazonky, Sahary, z rozsiahlych stredoázijských stepí, z Antarktídy, ako aj z vysokohorských oblastí, nachádzajúcich sa vyššie ako 2000 m nad morom. Počas tiahnutia najčastejšie nasledujú tiahnutie drobnejších vtáčích druhov, ktoré im slúžia za potravu.

Poznávacie znaky: Samec je o tretinu menšej konštitúcie než samička. Sfarbenie peria dospelých jedincov je na chrbte tmavosivé, na brušnej časti na bielom podklade s čiernymi bodkami v tvare kvapky, ktoré sú usporiadané do radov. Charakteristikou druhu je čierna čiapočka a široké, dobre viditeľné „fúzy” na oboch stranách zobáka. Aj u mladých jedincov fúzy majú hnedú farbu a sú dobre viditeľné. Vrchná časť tela u mladých jedincov má ešte tmavohnedé sfarbenie, kým brušná časť je svetlá, väčšinou so žltohnedým odtieňom.

Spôsob života/Potrava: Sokol sťahovavý žije často v doživotnom zväzku s partnerom. Hniezdi v prvom rade na skalách, vo vysokých budovách, môže si klásť vajcia aj na zem (napríklad na piesočné duny). Rád si zapoľuje na otvorených priestranstvách, napríklad na pustatinách, stepiach, močariskách a polopúštiach. Jeho poľovný revír má rozsah okolo 40-200 štvorcových kilometrov. Sokol sťahovavý poľuje takmer vždy za letu. Na jeho „jedálničku” nájdeme niekoľko sto druhov vtákov po celom svete, od veľkosti vrabca až po veľkosť volavky. Pritom si zapoľuje aj na lietajúci hmyz, netopiere, na niektorých miestach aj na hlodavce. V našej vlasti je jeho najčastejšou korisťou holub domáci a škorcovité. Vo voľnej prírode sa dožíva aj 20 rokov. Svoj útok spúšťa spravidla z výšky so zloženými krídlami, v ostrom uhle pádu, v strmhlavom lete, čo ešte zrýchľuje krátkymi, mohutnými mávnutiami krídla.

Rizikový faktor/Stupeň ochrany: Poznáme viacero faktorov ohrozenia. Z pomedzi nich najčastejším je rušenie (turisti, ornitológovia, lesnícke práce), nekvalitné hniezdiace stanovištia, zasiahnutie elektrickým prúdom a účinky DDT, ktoré sa dostávajú do jeho tela cez potravinový reťazec a spôsobilo jeho masový úhyn. Pritom sa ešte aj dnes stretávame s vyberaním hniezda (pre sokoliarske účely), prípadne s odstrelom. Druh je podľa Washingtonskej dohody chráneným druhom. V Maďarsku nie je ohrozeným druhom, ale je takmer ohrozeným, jej ideová hodnota je 500 000 Ft.

Zaujímavosť: Sokol sťahovavý, podobne k ďalším sokolovitým druhom, je schopný sa dívať naraz v troch smeroch. To mu umožňuje dvojitý žltý fľak. Pomocou centrálnych žltých fľakov získava ostré zábery z oboch strán, nezávisle od seba, kým zábery z bočného žltého fľaku mu umožňujú priestorové – trojdimenzionálne videnie.

Vetési varjú (Corvus frugilegus)

Osztály: Madarak Rend: Verébalakúak Család: Varjúfélék

Előfordulás/élőhely: Elterjedési területe Eurázsia nagy része. A Kárpát-medencében gyakori fészkelő. Betelepítették Új-Zélandra is. Fákkal, ligetekkel tarkított sík, mezőgazdasági- és gyepterületeken él. Az utóbbi 25 évben egyre gyakrabban fészkel településeken.

Ismertető jegyei: Nagysága kb. 45 cm, szárnyfesztávolság 81–99 cm, súlya 300–340 g. Az egész madár koromfekete. A nemek hasonlóak. A dolmányos varjúnál valamivel kisebb; csőre karcsúbb, inkább egyenes; töve – az öregeknél kopasz, mintha fehéres var borítaná, az egész madár színe szerint fekete-acélkék – bíboros zománcfénnyel; lába fekete, vaskos, karmai erősek; talpa érdes; jobb járó, mint a dolmányos varjú. Az ifjú vetési varjúnak csőre töve még nem kopasz, az orrlyukakat serteszerű szőr borítja; a kopaszság csak későbben támad, mikor a madár a földből kezdi szedegetni eledelét, tehát csőrét a földbe mélyeszti.

Valamivel későbben párosodik; de április hónapban megvan az öt-hat tojásnyi fészekalja; a tojás színe halaványzöld, szürke és barna foltozattal; a dolmányos varjúénál kisebb.

Életmód/táplálkozás: A szántásokban a magok elfogyasztásával károkat okoz, de a különböző bogarak, férgek elfogyasztásával hasznot is hajt a mezőgazdaságnak. Nagy csapatokban portyázik. Magyarországon sok varjú csak téli vendégként érkezik, általában október 14-e és 17-e között jelennek meg. Facsoportok, ligetek fáin vékony ágakból épült, sárral kitapasztott, csésze alakú fészekbe rakja 4–5 tojását. A fiókák két-három hét után repülnek ki a fészekből. Elsősorban településekre.

Talajlakó férgekkel, rovarokkal, kisebb gerinces állatokkal táplálkozik. Étrendjét az év egyes időszakaiban magok és gyümölcsök egészítik ki, de nem veti meg a hulladékokat sem. A 25000 költő párra tehető hazai állomány állandó, télire azonban a tőlünk keletre eső sztyeppterületek varjai is a Kárpát-medencébe érkeznek. Ilyenkor a varjak létszáma a keleti vendégek miatt tízszeresére nő! A fagyok beálltával a mezőgazdasági területekről előszeretettel húzódnak be a városokba, lakott területekre.

A vetési varjú seregben járó és nagy varjúfalvakban fészkelő madár; fészke kisebb és lazább a dolmányos varjúénál, egy-egy fán öt-hat is egymás fölött áll; akadt egy fán 18-ig való, sőt több is.

Védettség: A fajt veszélyeztetettsége és a hirtelen állománycsökkenése miatt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület – a kék vércsével együtt – a 2009-es év madarának választotta. Magyarországon 2001 óta védett. Eszmei értéke 10 000 Ft

Érdekesség: A vetési varjak általában 18-19 évig élnek, de néhány példány több mint 20 évet is megél. Intelligens madarak, és a papagájokhoz hasonlóan képesek hangokat, emberi beszédet utánozni.

Havran čierny (Corvus frugilegus)

Trieda: Vtáky Rad: Vrabcotvaré Čelaď: Krkavcovité

Miesto výskytu/biotop: Miesto výskytu je veľká časť Eurázie. Často hniezdi v Karpatskej kotline. Prisťahovali aj na Nový Zéland. Obývajú otvorené priestranstvá, háje, ploché, poľnohospodárske oblasti. Posledných 25 rokov častejšie hniezdi v obydliach.

Poznávacie znaky: Veľkosť cca 45cm, rozsah krídel 81-99cm, váha 300-340g. Celý vták je celkom čierny. Pohlavia sú rovnaké. Je menší ako vrana obyčajná, zobák štíhlejší, rovný, pri koreni- u starších holý, ako keby zakrývala biela chrasta, farba celého vtáka je čierna – oceľovomodrá s purpurovým odtieňom, nohy čierne, hrubé, pazúry silné, tlapa drsná, lepšie chodí ako vrana obyčajná. Mladé havrany čierne ešte nemajú holý koreň zobáka, nosné diery zakrývajú ako keby štetinové chlpy. Plešivosť vzniká neskôr, ak vták začne potravu získať zo zeme, strkajúc zobák do zeme. Párenie sa uskutočňuje neskôr, v apríli hniezdo obsahuje 5-6 vajíčok, svetlozelenej farby so sivými a hnedými fľakmi. Vajíčka sú menšie ako má vrana obyčajná.

Spôsob života/potrava: Na orbe spôsobuje škody konzumovaním semien, ale pre poľnohospodárstvo prináša úžitok potravou ako sú rôzne chrobáky, červy. Loví vo veľkých skupinách. Veľa havranov prichádza na Maďarsko iba ako hosť na zimu, zvyčajne sa objavia okolo 14.-17.-eho októbra. Svojich 4-5 vajíčok kladie do hniezd nachádzajúcich na stromoch v hájoch a stromoradí. Hniezda sú šálkovitého tvaru, vymazané blatom, poskladané z tenkých konárov. Mláďatá opúšťajú hniezdo vo veku 3-4 týždne v prvom rade smerom na obydlia. Živia sa zemnými červami, hmyzom a menšími chordátmi. V jednotlivých častiach roka konzumujú semienka, ovocie, ale neodoprú ani odpad. Domáce spoločenstvo hniezdiacich párov odhadujeme na 25000 kusov, ale na zimu prichádzajú do Karpatskej kotliny aj havrany východných stepí. V tom období počet havranov sa zvýši na desaťnásobok. Po nástupe mrazov s veľkou obľubou sa sťahujú do miest a obydlia. Havran čierny je vo veľkých kolóniách hniezdiaci vták, hniezdo je menšie a voľnejšie ako hniezdo vrany obyčajnej, na jednom strome sa nachádza 5-6, ale nie je prekvapujúce ani 18 a viac hniezd.

Ochrana: Kvôli ohrozenosti a náhlej strate počtu Maďarská spoločnosť ochrancov prírody a vtáctva vyhlásili spolu so sokolom červenonohým za vtákov roka 2009. V Maďarsku je chráneným druhom od roku 2001. Jeho spoločenská hodnota je 10 000 Ft.

Zaujímavosť: Havrany čierne žijú zvyčajne 18-19 rokov, ale vo viacerých prípadoch dožijú aj 20 a viac rokov. Sú to inteligentné vtáky, schopní vydávať papagájom podobné zvuky, ako aj napodobňovať ľudskú reč.

.

Vidra (lutra lutra)

Az európai vidra (vagy gyakran csak röviden vidra) részben vízben élő ragadozó emlősállat. Az ujjai közötti úszóhártyák, és áramvonalas teste egyaránt a gyors úszást segíti elő.

Osztály: Emlősök Rend: Ragadozók Család: Menyétfélék

Előfordulás/ Élőhely: Nyugat-Európától Északkelet-Szibériáig és Koreáig, Kis-Ázsiában, a Himalája régiójában, Dél-Indiában, Kínában, Japánban, Indokinában, Szumátrán, Jáván és Északnyugat-Afrikában él.

Halban gazdag folyók, patakok, mocsarak, halastavak és tengerpartok mentén él. Tengerparti öblökben azokat az élőhelyeket részesíti előnyben, melyek közelében édesvízre bukkan. A vizes élőhelyek közelsége nélkülözhetetlen számára, hiszen táplálékát is a vízből szerzi.

Ismertetőjegyei: Megnyúlt testű ragadozó, kifejlett korában orrától a farka végéig eléri az 1–1,3 m-t. A nőstények testsúlya 6 kg, a hímeké 7–9 kg. Tömött bundája a torokfolt kivételével barna színű. Áramvonalas teste, fokozatosan elkeskenyedő farka, széles, lapos feje, kicsiny fülkagylói, hosszú tapogatószőrökből álló bajsza könnyen felismerhetővé teszi. A vízben fellépő hőveszteség ellen a bunda vízhatlan bezsírozásával védekezik.

Életmód/Táplálkozás: Magányosan él, a párzási időszak és a kölykeit vezető nőstény kivételével. Nem alszik téli álmot. Vackát víz fölé hajló fák tövében, maga ásta kotorékban készíti, de olykor megtelepszik vízparthoz közeli borzvárban, nádasban is.

Kitüntetett párzási időszak általában nincs, a környezeti feltételek miatt előfordul szezonalítás, a kölykök születése ilyenkor a táplálékban bővebb időszakhoz kötődik. A nőstény 62 napi vemhesség után 1-4 (5), leggyakrabban 2 kölyköt hoz világra. A kölykét 3 hónapig szoptatja, de jelentős ideig, esetleg több mint egy évig együtt maradhatnak.

A napi táplálékszükséglet fedezéséhez testsúlyának 15%-val egyenértékű táplálékot kell zsákmányolnia. Szürkülettől hajnalig vadásznak. Tápláléka változatos lehet, de döntően halakból, emellett kétéltűekből, rákokból, esetleg pézsmapocokból és egyéb rágcsálókból, olykor gerinctelen állatokból áll. A táplálékszerzés a felnőtt vidráknál magányosan történik.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Az európai vidra egész kontinensünkön veszélyeztetett faj, több nyugat-európai országban, illetve egyes jellemző élőhelyén ki is pusztult, sok helyen próbálkoznak a visszatelepítésével, visszatelepülésének segítésével. A faj korábbi visszaszorulásának okai nem tisztázottak, de az élőhelyeinek átalakításán, a közúti forgalom növekedésén, a műanyag alapanyagú hálók, varsák elterjedésén felül a szennyezőanyagok ehhez minden bizonnyal hozzájárultak. Fokozottan védett faj, hazai veszélyeztető tényezői a vizes élőhelyek pusztulása. Magyarországon 1974 óta áll fokozott védelem alatt, természetvédelmi értéke 250.000 Ft.

Érdekesség: Habár a hazai állomány számszerű méretéről nincs pontos információ, becslések szerint több száz egyedről van szó, ami felülmúlja az egész Nyugat-, és Észak-Európában élő állomány nagyságát. Ezért nevezik Magyarországot Vidra nagyhatalomnak is.

Vydra riečna (lutra lutra)

Vydra riečna (alebo len jednoducho vydra) je dravým cicavcom, žijúcim čiastočne vo vodnom prostredí. Plávacie blany medzi prstami a aerodynamický tvar tela napomáhajú k jej pohyblivosti a rýchlej plavbe.

Trieda: Cicavce Rad: Dravce Čeľaď: Lasicovité

Výskyt/Biotop: Žije v oblasti od Západnej Európy až po Severovýchodný Sibír a Kóreu, v Malej Ázii, v oblasti Himalájí, v Južnej Indii, v Číne, Japonsku, v Indočíne, na Sumatre, na Jáve a v Severozápadnej Afrike. Jeho stanovištia sa nachádzajú na brehoch riek bohatých na ryby, potokov, močarísk, rybníkov a morskom pobreží. V morských zálivoch uprednostňuje stanovištia, v blízkosti ktorých sa nachádza zdroj sladkej vody. Blízkosť vodných biotopov je pre vydru nevyhnutná, veď svoju potravu získava tiež z vody.

Poznávacie znaky: Je to dravec s podlhovastým telom. V dospelosti dosahuje dĺžku od nosa po koniec chvosta až 1-1,3 metra. Váha samíc je 6 kg, samcov 7-9 kg. Jej hustá kožušina má hnedú farbu, okrem fľaku na krku. Je ľahko identifikovateľná podľa aerodynamického tela, postupne sa zužujúceho chvosta, širokej plochej hlavy, malých ušných lalokov, dlhých fúz, pozostávajúcich zo štetín. Proti strate telesnej teploty vo vodnom prostredí sa bráni vodotesným mazaním kožucha.

Spôsob života/Potrava: Žije osamelo, okrem obdobia párenia a samice vychovávajúcej mláďatá. Prezimúva bez zimného spánku. Svoj brloh si prichystáva medzi koreňmi stromov blízko vody. Noru si hrabe sám, ale často sa uchýli do jazvečích hradov, prípadne tŕstia. Vyslovené obdobie párenia nemá, z dôvodu zmien okolitého prostredia sa môže vyskytnúť sezónnosť. Vrh mláďat sa vtedy viaže na obdobia s dostatkom potravy. Po 62 dňoch gravidity kotná samica vrhne 1-4, ale najčastejšie 2 mláďatá. Mláďatá kojí po obdobie 3 mesiacov, ale neopustí ich dlho, niekedy až po dobu vyše jedného roka.

Na zabezpečenie dennej dávky potravy, musí uloviť korisť v hodnote rovnej 15% jej telesnej váhy. Loví od šera po úsvit. Potravu môže mať pestrú, ale prevažujú ryby, pričom skonzumuje aj obojživelníkov, raky, poprípade rôzne hlodavce a bezstavovce. Lov a získavanie potravy prebieha u dospelých jedincov samostatne.

Rizikový faktor/Stupeň ochrany: Vydra riečna je ohrozeným druhom na celom kontinente. Vo viacerých krajinách Západnej Európy, respektíve na viacerých pre vydru typických biotopoch vyhynula. Na mnohých miestach sa snažia o jej znovu udomácnenie. Dôvody poklesu stavu druhu v predchádzajúcom období nie sú vyjasnené. Je evidentné, že okrem premeny jej biotopov, nárastom dopravy po cestných komunikáciách, rozšírením sieťok z umelej hmoty a vŕš, prispeli k tomu aj znečisťujúce látky, kontaminujúce jej stanovištia. Je takmer ohrozeným druhom. Domácimi ohrozujúcim faktorom je úbytok vodných biotopov. V Maďarsku je od roku 1974 takmer ohrozeným druhom, jej ochranárska hodnota sa odhaduje na 250 000 Ft.

Vízi rucaöröm – Salvinia natans

Osztály: valódi páfrányok Rend: rucaöröm páfrányok Család: Salviniaceae

Előfordulás/ Élőhely: A vízi rucaöröm Európa kontinentális és mediterrán területein található meg. Melegigényes növény. A vízi rucaöröm tápanyagban gazdag, meleg állóvizek, holtágak és kisebb tavak lakója. Lebegő hínártársulások tagja, ritkán semlyéksásosokban, nádasokban, láperdőkben találkozhatunk vele.

Ismertetőjegyei: Apró termetű, víz szinén lebegő, úszó egyéves. Hajtása 3-20 cm hosszú, amelyen örvösen, három sorban állnak a levelek. A víz felszínén úszó két levélsor képezi az un. úszóleveleket. Ezek elliptikusak, 1-2.5 cm hosszúak, színük kékeszöld, fonákuk vöröses barna. A levelek színén az erek között, ferde sorokba rendeződöt sűrű szőrképletek találhatók (papillákon ülő hajszálszerű pillák). A harmadik levélsor gyökérszerűvé módosult, rojtos, sallangos (rizofillum), a vízbe lóg és a hiányzó gyökér szerepét pótolja. A spóratokjai (sporokarpium) 3-8-val ülnek a gyökérszerű levelek között.

Virágzás: Ez esetben spóraszórás: Augusztus-október.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Nem veszélyeztetett, védett faj.

Érdekesség:

Salvínia plávajúca – Salvinia natans

Trieda: pravé paprade Rad: salvínie Čeľaď: Salviniaceae

Miesto výskytu/biotop: Vyskytuje sa na kontinentálnych a stredozemných častiach Európy. Teplomilná rastlina. Salvínia plávajúca obýva vody bohaté na živiny a to menšie jazerá, mŕtve ramená, teplé stojaté vody. Je súčasťou plávajúcich spoločenstiev  trstinových porastov, lužných lesov.

Poznávacie znaky: Jednoročná , na hladine vody plávajúca vodná papraď drobného rastu. Výhonky sú dlhé 3-20cm, na ktorých sú lístia usadené v troch radoch. Na hladine plávajúce rady listov sa splývajú a spolu tvoria tzv. plávajúce listy. Tie sú ekliptické, 1-2,5cm dlhé, zelenkastej farby s červenohnedou druhou stranou. Medzi vlásočnicami lístia sa nachádzajú husté, priečne sa ukladajúce štetiny. Chýbajúcu koreň nahrádza rizofillum, čo vytvára modifikovaná, strapcovitá tretia rada lístia, ktorá visí vo vode. Sporokarpium 3-8 je usadený medzi koreňovými listami.

Kvitnutie: V tomto prípade rozsyp spór: august – október

Faktory ohrozenia/Stupeň ochrany : nie je ohrozeným druhom.

Vörös vércse (Falco tinnunculus)

Osztály: Madarak Rend: Sólyomalakúak Család: Sólyomfélék

Előfordulás/élőhely: Igen nagy elterjedési területe van. Európában, valamint Ázsia és Afrika jelentős területén honos. Mezőkkel tarkított erdőkben, facsoportokban, mezőgazdasági területek és legelők közelében él. A sűrű, zárt, összefüggő erdőket kerüli. Az ember közelsége nem zavarja, gyakran megjelenik a városokban. Magyarországon rendszeres fészkelő, állandó madár, de egyes példányok elvonulnak.

Ismertető jegyei: Testhossza 32-35 centiméter, szárnyfesztávolsága 70-80 centiméter. A hím testtömege 160-210 gramm, a tojó 200-250 gramm. A hím hátoldala gesztenyevörös, sötét cseppfoltokkal, hasoldala sárgás, elszórt fekete pettyekkel, feje és farka hamuszürke, a farok vége fekete. A tojó háta és farka rozsdabarna, sötét keresztsávokkal, hasa olyan, mint a hímnek, farka végén fekete keresztszalag.

Életmód/táplálkozás: Otthonosan mozog a levegőben. Gyakran egy helyben lebeg (szitál) zsákmányt kémlelve. Szárnycsapásai gyorsak, gyakran néhány szárnycsapás-sorozat siklórepüléssel váltakozik. Ritkán kapja el levegőben az áldozatát, általában sebes zuhanás után a földön fogja meg a zsákmányát. Rágcsálókkal, kisebb madarakkal, gyíkokkal valamint nagyméretű rovarokkal, főként bogarakkal és egyenesszárnyúakkal táplálkozik. Kiemelkedő, magasabb tereptárgyakon pihen. Többnyire varjaknak a fák tetején lévő, gallyakból álló fészkét foglalja el; amíg a fészek használható, nem keres másikat. Előszeretettel fészkel más madárfajok közelében. Ha nem fán fészkel, akkor gyakran választja a fák odvait, löszpartokat, sziklafalakat, kőbányákat, várromokat és a városok magasabb épületeit – főként templomtornyok – tetőzetét. Néhány párt megfigyeltek a budapesti Parlament épületén fészkelni. Fészekalja 3-8 tojásból áll, melyeken 28-30 napig kotlik. A fiatal madarak szintén 28-30 nap múlva repülnek ki. A fiókák jellegzetes vérszívója a Carnus hemapterus nevű ektoparazita légy.

Védettség: A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján nem veszélyeztetettként szerepel. Európában csökkenő állományú fajnak számít. Magyarországon védett.

Sokol myšiar (Falco tinnunculus)

Trieda: Vtáky Rad: Dravce (Podrad: Sokoly) Čelaď: Sokolovité

Miesto výskytu/biotop: Má rozsiahle miesto výskytu. Obýva významné časti Európy, Ázie a Afriky. Žije na otvorených priestranstvách s jednotlivými stromami, v malých stromových komplexoch, blízko pastiev a poľnohospodárkach oblasti. Vyhýba sa hustých, uzavretých a súvislých lesov. Často sa vyskytuje v mestách, nenechá sa rušiť blízkosťou človeka. V Maďarsku hniezdi pravidelne, ale niektoré jedince sa odsťahujú.

Poznávacie znaky: Dĺžka tela 32-35 cm, rozpätie krídel 70-80 cm. Váha samca 160-210g, samice 200-250g. Samec má sivý vrch hlavy a chvost, čierny koniec chvosta, gaštanovohnedý chrbát s tmavými škvrnami, brušná časť žltá s čiernymi bodkami. Samica má hlavu aj chvost hrdzavý a celý vrch tela tmavo priečne pásikavý, brušnú časť má ako samec, koniec chvosta skrížene pásikavý.

Spôsob života/potrava: Vo vzduchu sa pohybuje veľmi domácky. Často hľadí korisť stojac vo vzduchu (trepotavý let). Má rýchle údery krídel, často strieda seriál úderov a kĺzavý let. Zriedkavo chytá korisť vo vzduchu, keď zahliadne korisť, prudko sa za ňou spustí k zemi so stiahnutými krídlami. Potravu tvoria hlodavce, menšie vtáky, jašterice, väčšie chrobáky a rovnokrídlovce. Odpočíva na vyšších terénnych objektoch. Väčšinou obsadzuje hniezda vrán na vrchoch stromov, ktoré sú z vetvičiek poskladané, kým je hniezdo používateľné, nehľadajú iné. S veľkou obľubou hniezdi v blízkosti iných druhov vtákov. Ak nehniezdi na stromoch, často vyhľadáva dutiny stromov, skaly, lomy, zrúcaniny a podkrovia vysokých budov miest – hlavne kostolné veže. Niekoľko párov pozorovali hniezdiť na budove Budapeštianskeho parlamentu. Počet vajec v hniezde býva 3-8, na ktorých sedí 28-30 dní. Vo veku 28-30 dní mláďatá opúšťajú hniezdo. Charakteristickým parazitom mláďat je ektoparazit Carnus hemapterus.

Ochrana: Nefiguruje na červenom zozname svetovej únie ochrany prírody. V Európe ich počet klesá. V Maďarsku je chránený druh.

Zöld gyík (Lacerta viridis)

A zöld gyík (Lacerta viridis) egy európai elterjedésű gyíkfaj, ami nevét feltűnő világosszöld pikkelyeiről kapta.

Osztály: Hüllők Rend: Pikkelyes hüllők Család: Nyakörvösgyík-félék

Előfordulás/ Élőhely: Zömmel európai elterjedésű faj, bár a Fekete-tenger anatóliai partján is honos. Az öreg kontinensen kb. a 41-50° szélességi kör között és az Atlanti-óceántól nagyjából a Donig terjedő területen fordul elő. Az Ibériai-félsziget nagyobbik részéről így hiányzik, és Franciaország valamint Németország északi területein sem találkozhatunk vele.

Élőhelyét tekintve nem válogatós: erdőszéleket, 1800 méteres magasságig bezárólag hegyvidéki, sziklás területeket, nedves kaszálókat egyaránt benépesít. Nem kerüli az emberi településeket sem. Kedvenc élőhelytípusa a fákkal vagy bokrokkal tarkított domboldal.

Ismertetőjegyei: A zöld gyík elterjedési területének nagy részén, így Magyarországon is, a legnagyobb gyíkfaj. Testhossza akár 40 centiméteres is lehet, amelyből 60%-ot a fokozatosan elvékonyodó farok tesz ki. Feje és végtagjai szélesek, viszonylag nagyok. A nőstények rendszerint kisebbek a hímeknél, és színük is sötétebb. Nászidőszakon kívül mindkét nem zöld pikkelytakarót visel, amely a barnástól a fűzöldig bármilyen árnyalatú lehet, amit kisebb fekete pettyek vagy foltok tarkítanak, illetve az idősebb hímeken fehér oldalpontok sora alakul ki. A hasi rész egyszínű kékes- vagy sárgásfehér.

Nászidőszakban és az ezt követő időszakban (kb. áprilistól júliusig) az állatok színe élénkebb lesz, és a hímek feje és torokrésze világos kobaltkék színt ölt fel.

Életmód/Táplálkozás: Áprilistól október közepéig aktív, először a hímek bújnak elő a fagymentes helyen (faodú, talajban lévő üreg) töltött telelésből. Ragadozó állat, elsősorban ízeltlábúakkal táplálkozik, de adott esetben kisebb madárfiókákat és kisebb rágcsálókat is elejt. Ügyes famászó, bár ideje nagy részét a talajszinten tölti, ahol könnyen elrejtőzhet az esetleges fenyegetés elől. A zöld gyík alapvetően ragaszkodik lakhelyéhez, amelyet csak táplálkozni hagy el egy kb. 20-80 m²-es körben. Ezért nem ritka, hogy a párok évekig együtt maradnak.

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Számos természetes ellensége van, így a rézsikló, a különféle menyétfélék, gólyák, vágómadarak, gébicsek és az elkóborolt házimacskák és kutyák. A kicsinyeket nagyobb ízeltlábúak is elkaphatják. Mint minden magyarországi kétéltű és hüllő, a zöld gyík is védett. Eszmei értékét 10 000 forintban szabták meg.

Érdekesség:

Jašterica zelená (Lacerta viridis)

Jašterica zelená (Lacerta viridis) je jednou z európskych druhov jašteríc, ktorá svoje pomenovanie dostala podľa výrazných svetlozelených šupín.

Trieda: plazy Rad: Šupináče Rod/ Čeľaď: Jaštericovité

Výskyt/Biotop: Zväčša je rozšírené v Európe, hoci sa vyskytuje aj v anatolskej časti Ćierneho mora. V Európe je rozšírená v oblasti 41-50° severnej šírky a v oblasti od Atlantiku po Don. Preto z väčšiny územia Iberijského polostrova chýba a nestretneme ju ani na severných územiach Francúzska a Nemecka. Čo sa týka biotopov, nie je náročná: osídľuje okraje lesov do 1800 m nad morom, vrátane horských a skalnatých areálov, ale aj zamokrené kosné lúky. Nevyhýba sa ani ľudským sídlam. Jej obľúbeným miestom sú stráne zarastené krami alebo stromami.

Poznávacie znaky: Je najväčším druhom jašteríc v celom areáli rozšírenia, nevynímajúc ani Maďarsko. Dĺžka jej tela dosahuje aj 40 cm, z ktorej 60% tvorí postupne sa zužujúci chvost. Jej hlava a končatiny sú pomerne veľké. Samičky sú spravidla menšie než samce a aj ich sfarbenie je tmavšie. Mimo obdobia párenia obe pohlavia majú zelenú šupinatú pokožku, ktorá môže mať odtieň od hnedej až po trávovo zelenú a je spestrená menšími čiernymi bodkami alebo fľakmi, respektíve na boku starších samcov vzniká rad bielych bodiek. Brušnú časť majú jednofarebnú, buď modrastú alebo žltobielu. Počas párenia a v nasledujúcom období (cca od apríla po júl), sfarbenie jedincov je pestrejšie a u samcov sfarbenie hlavy a časti v oblasti hrtana sa zmení v svetlý kobaltovo modrý odtieň.

Spôsob života/Potrava: Aktívna je od apríla po október, po prezimovaní najprv vyliezajú samce z nezamŕzajúcich skrýš (dutiny v strome a v pôde). Je dravé zviera, živí sa spravidla článkonožcami, ale v danom prípade uloví aj menšie mláďa a menších hlodavcov. Dobre šplhá po stromoch, hoci väčšinu svojho času trávi na úrovni pôdy, kde sa môže ľahko skryť pred možnou hrozbou. Jašterica zelená lipne na svojom bydlisku, opúšťa ho len v čase stravovania v okruhu do 20-80 m². Nie zriedka páry ostávajú spolu celé roky.

Rizikový faktor/Stupeň ochrany: Má viacero prirodzených predátorov, najmä užovku hladkú, lasicovité druhy, bociany, jastrabovité, strakoše, ale aj zatúlané mačky a psy. Mladé jedince sú často korisťou článkonožcov. Ako všetky druhy obojživelníkov a plazov v Maďarsku, aj jašterica zelená je chránená. Jej ideová hodnota je stanovená na 10 000,- Ft.

Zaujímavosť: